Tennis

A játékmenet hiánya

A Tennis három játékmóddal érkezik: Rally Challenge, Tournament és Quick Play. És ennyi. Az elsőben a géppel ütögetjük a labdát, a másodikban három ellenféllel mérhetjük össze tudásunkat, a harmadikban meg egy gyors meccset játszunk, hogy ne maradjunk teljesen üres kézzel. Elmondom, mit éreztem: olyan volt, mintha az összes játékmód egy edzésprogram lenne, de inkább arról szól, hogy túléld a monotonitást, mint hogy élvezd az adogatást.

Az egészben az a legszomorúbb, hogy az első mérkőzésed szinte ugyanúgy zajlik le, mint az utolsó. Oké, talán egy kicsit gyorsabban pattog a labda, de ennyi. Nincs semmi, ami igazán fejlődne. Nincs ok, amiért folytatnád. Két óra alatt úgy érzed, hogy kimerítetted az összes lehetőséget, amit a játék kínálhatott volna.

Képességek és karakterek: nem, köszönöm

A karakterek teljesen érdektelenek. Nyolc figura, mindegyik különböző statisztikákkal, de gyakorlatilag mindegyikük egyformán semmitmondó. A legnagyobb probléma talán a „catchphrase” mechanika, amikor minden egyes ütés után valami sablonos mondatot vágnak be. A legjobb példa erre Chris, aki minden ütés után rávágja, hogy „Yeah!” vagy „Take that!”. Miért? Miért kell ezt hallgatni minden egyes ütésnél? Egy idő után nemhogy a játékmenetet, hanem a karaktereket is megutálod emiatt. De jó hír: a karikatúrák legalább nem követelnek túl sokat a személyiségükből.

A pályák: ennyi a változatosság

A pályákon szinte semmi érdekes nincs. Az alap teniszpályától kezdve a fűtől a tavat ölelő helyszínig, mindegyik csak a legszánalmasabb próbálkozásnak tűnik, hogy egy kis változatosságot csempésszenek a játékba. Az egész olyan, mintha valaki a leggyorsabb Google keresést végezte volna a világ legunalmasabb teniszpályái után. Az alaphelyszínek olyanok, mintha a hátsó kertben egy túrós lepedővel próbálkoztak volna.

A Joy-Conok: a legszebb része a játéknak

A legszórakoztatóbb rész valójában a Joy-Conok használata. Lehet cselezni, pörgetni a labdát, vagy épp egy drop shot-ot nyomni, mindezt a megfelelő mozdulatokkal. És oké, ez valóban működik – de nem olyan, hogy attól eldobnád az agyad. Ahelyett, hogy a játék igazán kreatívan kihasználná az irányítást, inkább csak a legegyszerűbb módon megoldja a dolgokat. És nem, nem érzem úgy, hogy egyedül kémkednék egy nagy bajnokságban, ha a legnagyobb trükköm egy gyors pörgetés.

Hiányzó fejlődés, üres potenciál

A Tennis egész játékélménye olyan, mintha a fejlesztők megpróbáltak volna valamit gyorsan összedobni, hogy legalább legyen valami a Switch-re. De ahelyett, hogy bárminemű érzékelhető fejlődést építettek volna be, inkább egy teljesen statikus, nem fejlődő rendszerbe csomagolták a játékmenetet. Nincs semmi, ami hajtana, hogy jobban teljesíts. Miért gyűjtögetsz pontokat, ha semmi nem történik velük? Miért játszol többet, ha egy-két óra után mindent láttál?

Záró gondolatok

Összességében a Tennis inkább szánalmas próbálkozás, mint egy igazi sportjáték élmény. Az alapjáték koncepciója a Wii Sports egyszerűségével hozza a jól bevált formulát, de nem nyújt semmit azon kívül. A pályák unalmasak, a karakterek idegesítőek, és a játékmenet… hát, azt inkább gyorsan elfelejtem.

Kulcspontok

Pozitívumok:

• A Joy-Con mozdulatok viszonylag jól működnek, ha épp szórakozni szeretnél.

Negatívumok:

• Túl egyszerű és gyorsan unalmassá válik.
• Karakterek és pályák elég gyengén vannak kivitelezve.
• Nincs fejlődés a játékon belül, így az élmény is rövid életű.