Teenage Mutant Ninja Turtles: Tactical Takedown

Azt hittem, 2024 után már semmi nem tud új pizzát tolni az asztalra a Teknőcöknél, erre ez a játék fogta, és társasjáték-táblára dobta a bunyót.

A Tactical Takedown nem nagyot akar mondani – inkább okosat. Fog egy elnyűhetetlen beat ’em up-fílinget, és átfordítja körökre osztott taktikává, úgy, hogy közben nem veszti el a Teknőcök ritmusát. Ez már önmagában bravúr.

Játékmenet – beat ’em up aggyal, taktika lendülettel

A felállás egyszerű: körönként hat akciópontom van. Mozoghatok, üthetek, pozicionálhatok, kicsit sakkozhatok a Foot klán tagjaival, aztán jön az ellenfél köre, és kiderül, hogy a tervem zseniális volt-e, vagy csak szépen felírtam magam a pofonlistára.

A körökre osztott forma önmagában nem új, de a Teknőcöknek nagyon is az. Ami meglepett, hogy a játék nem fojtja meg a bunyó lendületét. A pályákon ott a klasszikus „GO” jelzés, az előrehaladás érzete, és az a fajta „menj, csináld, ne gondolkodj túl sokat” vibe – csak itt épp muszáj gondolkodni, mégis megy tovább a flow.

Pár pálya kellett, mire ráállt az agyam: itt nem a kombólistát tanulom, hanem azt, hogyan mozogjak úgy, hogy egyszerre legyen támadó és biztonságos. Amikor ez összeáll, a Tactical Takedown kifejezetten jóleső ritmust talál.

A négy testvér – megvan a karakter, megvan az íz

A Teknőcök akkor működnek, ha mind a négyen mások. És itt ezt nagyon szépen lefordították a taktikára:

• Mikey a mozgás királya: kerül, ugrik, idegesítően jól van ott, ahol nem kéne.
• Raph beugrik a sűrűjébe és nagyot üt: fejjel előre, ahogy kell.
• Donnie távolról dolgozik, csapdázik, „okos” megoldásokat hoz – és igen, most is érzem, miért szokott ő lenni a kedvenc sokaknál.
• Leo precíz, láncolja a kiütéseket, és akkor igazán jó, ha szépen számolom a lépéseimet.

Van loadout, vehetsz új mozdulatokat, alakíthatod, mit viszel pályára, de az alapkarakterek annyira tisztán működnek, hogy ritkán éreztem kényszert „átfaragni” őket. A pályák ráadásul ügyesen mutogatják, hol erős az adott testvér, és hol kell óvatosabbnak lenni.

Az egyetlen nagy „de” – miért vagyok mindig egyedül?

A játék egyik legfurább döntése, hogy mindig csak egy Teknőcöt irányítok egyszerre. Négy sztoriszál, négy külön menet – és kész. Az elején ezt még szerettem, mert így tisztán tanulható mindegyik moveset. Később viszont hiányzott az, amitől a TMNT TMNT: a csapat.

Mert amikor már igazán érzem a rendszert, amikor már jönnének a fejben összerakott „na, Leo előkészít, Donnie leszed távolról, Raph betör, Mikey kiszedi a bajból” típusú körök – akkor a játék nem engedi. Ez az a kihagyott ziccer, ami miatt néha kicsit kisebbnek érződik az egész, mint amekkora lehetne.

Történet és szöveg – rajzfilmhangulat, jó arányérzékkel

A sztori hozza a klasszikus TMNT-vonalat: Shredder nincs, Karai és Baxter keveri a bajt, a város meg persze megint a szakadék szélén táncol. Nem meglepő, de kellemesen „teknőcös”.

Ami viszont kifejezetten tetszett, az a szöveg tónusa. A testvérek személyisége átjön, nem erőlködik, nem akar túlmenő lenni. Raph karakteríve – a forrófejűből a „jó, azért mégiscsak család” – különösen szépen van megfogva. Pont annyi szív van benne, amennyi kell, anélkül, hogy cukros lenne.

Látvány és prezentáció – társasjáték a Switch képernyőjén

A Tactical Takedown úgy néz ki, mintha egy asztali társasjáték kelne életre. A városdarabkák „felpattannak” a semmiből, a pálya széle tényleg a pálya széle, és öröm azt látni, amikor valakit szó szerint lelökök a térképről. A karakterek kis standee-figurák, pózt váltanak az utolsó akciójuk alapján – egyszerű, de ötletes.

Viszont ez a minimalizmus nem mindenkinek lesz ínyére. Nekem néha hiányzott egy rendes idle animáció, egy kis „élet” a figurákban. Olyan ez, mint egy jó képregény, ami szándékosan spórol a vonalakkal: van, aki imádja a tisztaságát, van, aki többet akar belőle.

Hossz és újrajátszás – rövid szelet, finom

Az alap kampányt nagyjából öt óra alatt le lehet tudni. Ez kevésnek hangzik, de közben nem érződik kivágottnak – inkább fegyelmezettnek. A játék nem akarja túltolni ugyanazt a struktúrát, és én ezt értékelem. Jobb úgy felállni, hogy „még kéne”, mint úgy, hogy „jó, ebből elég”.

Van visszajátszhatóság: új loadout, pontvadászat, és a Switch-es kiadásban ott a Remix Mode, ami keményebb, változatosabb ellenfeleket dob be. Tényleg érezhetően nehezebb, és jó, hogy van, de közben ez még mindig ugyanazoknak a pályáknak a „feltekert” verziója. Nem új játék, csak más ízesítés.

Zárás

A Tactical Takedown pont azért működik, mert nem akar nagyobb lenni annál, ami: egy friss, kreatív oldalnézet helyett oldalról közelít, és bebizonyítja, hogy a TMNT nem csak bunyóban él. A körökre osztott szerkezet meglepően jól áll neki, a karakterek íze megmarad, az egésznek van egy könnyen emészthető, kompakt „még egy pálya” lendülete.

Csak azt sajnálom, hogy amikor már igazán beindulna a testvéri összjáték fantáziája, a játék azt mondja: „nem, most is egyedül mész”. De még így is: ez az a fajta TMNT-adag, ami után nem fáradtan sóhajtok, hanem elégedetten bólogatok.

Értékelés: 8 / 10 – Rövid, friss és okos TMNT-szelet, csak a csapatjátékot sajnálom belőle