1-2-Switch

A 1-2-Switch egyértelműen ebben a kategóriában van, de egy kicsit mintha megcsúszott volna a lehetőségek kihasználásában. Egy olyan játék, ami bemutatja a Nintendo Switch és a Joy-Con vezérlők egyedi képességeit, de sajnos nem tartogat hosszú távú élményeket, és hamar el is fogy, ha nem a megfelelő társaságban játszol vele.

A koncepció – Az egyszerűség csapdája

A 1-2-Switch alapvetően 28 mini-játékot kínál, mindegyik a Switch Joy-Con kontrollereinek különböző funkcióira épít. Az alapötlet nagyon egyszerű: mi lenne, ha a Joy-Con mozgásérzékelését és egyéb technikai megoldásait különféle szórakoztató, de viszonylag egyszerű kihívásokban tesztelnénk? Itt jönnek a különböző mini-játékok, mint például a “Ball Count”, ahol a kontrollert mozgatva próbáljuk érzékelni, hány golyó van benne. A fizikai visszajelzés, amit az HD Rumble kínál, valóban érdekes, és sokkal több potenciál van benne, mint amit a játék többi része kiaknázhat.

A 1-2-Switch szórakoztató, amikor valóban azt mutatja be, mire képesek a Joy-Con-ok, de ugyanakkor ezeket az ötleteket hamar túl is fogyasztjuk. A kihívások alapvetően szórakoztatóak, de sok esetben nagyon egyszerűek, és a játék gyorsan kimeríti magát. Például van olyan mini-játék, ahol csak gyorsabban kell rázni a kontrollert, mint az ellenfelednek, vagy egy másik, ami tulajdonképpen egy szórakozottan vicces, de semmi újra nem épülő Air Guitar.

Kooperatív játék – Káosz, amit nem lehet elég komolyan venni

A kooperatív módot próbálva, egyből világossá válik, hogy a 1-2-Switch nem igazán a két főre szabott játékélményre lett tervezve. A játék során mindent pontosan úgy csináltok, mint egyedül, tehát semmi nem változik igazán. A legjobb pillanatok azok, amikor egy-egy nevetős, elrontott mozdulatot végeztek, és a káosz eléri a tetőpontját. Ha nem a megfelelő társaságban játszol, elég gyorsan fáradtságba fulladhat, ahogy a játék gyorsan ismétli ugyanazokat a kihívásokat. Mégis, egy jó társaságban, ahol a cél a nevetés, ez a mód remek szórakozást kínál, bár nem nyújt semmi különlegeset.

A játékmenet – Képességek, amik nem maradnak hosszú távon

A 1-2-Switch játékmenete, bár szórakoztató és gyors, sokszor érződik úgy, hogy nem visz tovább. Az egyes mini-játékok egyszerűek, nem adnak lehetőséget valódi fejlődésre, és mivel minden játék során ugyanazok a szabályok ismétlődnek, gyorsan elunhatjuk őket. A legjobb példa erre a “Gorilla” nevű játék, ahol egyszerűen csak az asztalt csapkodva kell a ritmusra ütnünk a mellkasunkat – vicces, de nincs benne semmi tartós. Ez a típusú humor a legtöbb játékos számára gyorsan kiszámítható lesz.

A legszórakoztatóbb játékok azok, ahol valóban valami újat próbálnak ki a kontrollerekkel, mint a "Shaving" vagy a "Safe Crack", ahol a Joy-Con-t úgy kell forgatni, mint egy zárat, hogy megfejtsük a kódot. Itt tényleg úgy érezhetjük, hogy a technológia új szintre lépett, de az ilyen esetek elég ritkák, hogy a játék egésze szórakoztató maradjon.

A grafika és hangok – Egy ínycsiklandó hangulat, ami gyorsan elfogy

A 1-2-Switch vizuálisan egész szórakoztató, és illeszkedik a játék könnyed, színes hangulatához. A karakterek aranyosak, a világ pedig vidám és pörgős, de igazából nincs benne semmi különös. A játék nem próbál lenyűgözni minket grafikailag, inkább arra koncentrál, hogy egyszerűen szórakoztasson. A hangok és a zenék tökéletesen passzolnak ehhez a hangulathoz: könnyedek, de a játék nem épít ezekre mélyebb érzelmi kapcsolatokat.

Záró gondolatok – Az egyszerűség bűvöletében, de nem sokáig

A 1-2-Switch valóban szórakoztató, és remek példa arra, hogy a konzol új funkcióit milyen egyszerűen bemutathatjuk a játékosoknak. Azonban, ha nem a megfelelő társaságban játszol, és nem keresel egy újabb party játékot, akkor gyorsan elfogynak az ötletek. A hosszú távú élmény hiányzik, és a játék hamar elveszíti varázsát, amikor a mini-játékok ismétlődnek. Az ára és a tartalom alapján inkább egy pack-in játéknak lett volna ideális, mint egy teljes retail cím, de ha pár jó baráttal és egy kis itallal szeretnéd kipróbálni, akkor igazán remek szórakozást kínál, amíg tart.