Aliisha: The Oblivion Of Twin Goddesses

A játék alapötlete jónak tűnt: két testvér, Aisha és Lisha, akiket a titkokkal teli földalatti templom labirintusában kell segíteni. Az egyikük a kézi konzolon, míg a másik a dokkolt Switch-en kalandozik, kihasználva a Nintendo Switch összes különlegességét. Azonban ahogy haladtam előre a játékban, egyre inkább az volt az érzésem, hogy bár a potenciál ott van, valami nem stimmel, és nem, nem a kooperatív mód volt az, ami igazán kicsúszott a kezeink közül.

Kezdjük A Testvérekkel és A Játék Alapötletével

Az alapfelállás a szokásos kalandokhoz képest elég érdekes: Aisha, a bátor testvér, elindul a templom legmélyére, míg Lisha marad kint, és az AI segítőtársa, AMBU segítségével próbálja felderíteni a rejtélyeket. Az ötlet igazán szórakoztató, és a kezdeti szakaszban még érezni lehetett a magával ragadó hangulatot, ahogy egyre több titkot fedeztek fel a két testvér. Az, hogy Aisha képes kiemelni fontos tárgyakat és nyújtani finom nyomokat a következő lépésekhez, valamint AMBU repülése, ami részletes információkat szolgáltat, érdekes dinamikát hozott a játékmenetbe.

De hamar kiderült, hogy itt valami zökkenő van, és nem csak a történetben.

A Kooperatív Módról – Túl Sok Eszközt Igényel

A legnagyobb probléma az, hogy a játék kooperatív módja kizárólag helyi vezeték nélküli játékként érhető el. Miért baj ez? Mert ahhoz, hogy igazán élvezni tudd a játékot, szükséged van két Switch konzolra és két játékkópiára. Miért nem lehetett volna online vagy osztott képernyős módot hozzáadni? Egyértelmű, hogy a fejlesztők egy olyan élményt akartak létrehozni, ami igazán kihasználja a Switch adta lehetőségeket, de ezzel a döntéssel egy hatalmas falat húztak fel a játékosok közé, és egy jó ötlet így valószínűleg el fog veszni sokak számára.

A Szóló Mód: Lassú, Fárasztó és... Kicsit Felesleges

Az alapvető probléma, hogy ha szóló módban játszol, akkor folyamatosan váltogatni kell Aisha és AMBU között. A vezérlés lassú, a karakterek mozgása zötyögős, és a szint közben történő váltogatás idegesítően lassítja a játékmenetet. Nemcsak, hogy az irányítás nem elég finom, de az egész játék gyakran túl körülményes. A szövegek olvasása, a tárgyak manipulálása és a karakterek közötti váltás olyan lassú, hogy igazán elveheti a kedved a folytatástól. Ezen túl pedig a puzzle-k is túlságosan nyújtottak, és bár egy-egy komolyabb probléma valóban érdekes volt, az összes többi inkább csak idegesítő és időigényes feladatokat jelentett. A fejlesztők valószínűleg nem számítottak arra, hogy a játékmenet túlzottan lelassítja az élményt, de igazán rengeteg helyen javíthatták volna a folyamatokat.

A Hiányzó “Eureka” Pillanatok

Ami igazán fájdalmas, hogy nincs meg az az igazi „eureka” pillanat. Tudjátok, amikor egy kemikusan bonyolult feladvány után végre rátalálsz a megoldásra, és úgy érzed, hogy na, most tényleg sikerült? Itt ilyen pillanatok nem igazán voltak. Sokszor inkább csak a következő akadályt próbáltad túljutni, miközben a játék nem mindig adta meg azt az iránymutatást, ami segíthetett volna a továbblépésben. Az, hogy a játék nem egyértelműen mutatja meg az utat, sokszor csak frusztrációt okozott, mintha nem a puzzle-okkal, hanem a játék mechanikájával kellett volna megbirkóznod.