Super One More Jump

Volt már olyan platformer, ami az első öt percben meg akart ölni, de a huszadik halál után is mosolyogva kértem belőle még egy kört.

Ugrás, lendület, flow

Amikor először elindítottam Switch-en, bevallom, kicsit felhúztam a szemöldököm. 2D platformer, instant halál, neoncsapdák – mindezt láttuk már, nem is egyszer. Aztán jött az első pálya, majd a második, és azon kaptam magam, hogy nem elemzek, nem hasonlítgatok, csak játszom. A Super One More Jump legnagyobb trükkje ugyanis az, hogy egyetlen gombbal dolgozik. Nincs irányítás, nincs finomkodás: a karakter megy előre, nekem csak az ugrás pillanatát kell eltalálnom.

Ez az egyszerűség nem butaság, hanem fegyelem. Olyan, mint amikor régen a NES-en a jó játék nem engedte, hogy kibújj a szabályai alól. Ha elrontod, meghalsz. Ha eltalálod az ütemet, akkor viszont átfolysz a pályán. És amikor minden akadály – mozgó platform, eltűnő talaj, ragadós lila mocsok, rugóként működő nyilak – egyszerre kezd működni, ott születnek meg azok a pillanatok, amikor hangosan felszisszensz egy tökéletesen kivitelezett szakasz végén.

Előre? Hátra? Mindegy, ha működik

A játék igazi zsenialitása a kapcsolók és az irányváltás köré épül. Bizonyos pályákon simán előfordul, hogy átléped a célvonalat, de a pálya nem ér véget. Visszafordulsz, új irányból jársz be mindent, és hirtelen egy korábban lehetetlennek tűnő gyűjtés válik megoldhatóvá. Ez az a pont, ahol a Super One More Jump túllép a „jó kis reflexjáték” státuszon, és elkezd játszani a játékossal.

Nem erőltet semmit, nem magyaráz túl, csak hagyja, hogy rájöjj. Ez nagyon ritka erény manapság.

Halál után azonnal tovább

A kudarc itt nem büntetés, hanem ritmus. Meghalsz, egy másodperc, és már újra indulsz. Nincs töltőképernyő, nincs sóhajtozás. Ez az a fajta tempó, amitől még az ötvenedik próbálkozás sem idegesítő – legfeljebb elszántabb leszel. Konzolon különösen jól áll neki ez a fajta „na még egyszer” mentalitás, Joy-Conon és Pro Controlleren is pontos, kiszámítható.

Színek, közösség, és egy kis zaj

A vizuális stílus letisztult, de nem steril. A kék gyűjtögetnivalók nem csak pipák egy listán: új színpalettákat és karaktereket nyitnak meg, ráadásul a közösség által tervezett kinézetekkel. Ez egy szép gesztus, és tényleg feldobja a monotonabb próbálkozásokat.

A hangzás viszont már kevésbé változatos. A zenék rendben vannak, de amikor egy nehezebb pályán sokadszorra futsz neki ugyanannak a szakasznak, a dallamok hamar kiismerhetők. Nem rosszak, csak túl kevesen vannak.

Több, mint kampány

A fő pályák végigjátszása nagyjából egy hosszabb hétvége, de az Endless mód és a kihívások bőven adnak okot a visszatérésre. Ráadásul mindez kooperatív módban is játszható, ami kaotikus, de jó értelemben vett káosz: sok nevetés, sok elrontott ugrás, és pár diadalittas ordítás.

Zárás

A Super One More Jump nem akarja újradefiniálni a műfajt, de amit csinál, azt elképesztő magabiztossággal teszi. Egygombos játék, ami nem egyszerű, hanem letisztult; nehéz, de igazságos. Ha szereted azokat a platformereket, ahol a siker kizárólag rajtad múlik, itt nagyon nehéz lesz letenni a kontrollert.