Among The Sleep: Enhanced Edition

Mégis, valahogy más érzés volt. Képzeld el, hogy egy pici gyerekként ébredsz fel a második születésnapodon, és hirtelen az egész világ egy rémálommá válik. Hát, nagyjából ezt ígérte a Krillbite Studio, amikor előálltak az "Among the Sleep"-pel. De ahogy játszottam, valahogy nem sikerült feloldani a rejtélyt – inkább egy tottergős szimulátort kaptam, mintsem egy igazán borzongató horror élményt.

A játékélmény – A kisgyerek szemein keresztül

Az alapfelállás egy érdekes ötletre épít: mi lenne, ha egy kisgyerek szemén keresztül látnánk a világot, miközben a valóság egyre inkább összeolvadna a képzelettel? És tényleg, az egész hangulat megvan: az egyszerű, minden napos tárgyak egyből rémisztővé válhatnak, ha megfelelő szögből és fényekkel nézzük őket. A játék egyébként szépen kihasználja ezt a perspektívát – amikor egyedül botorkálunk a házban, mindent hatalmasnak és ijesztőnek érzünk, miközben a gyerekcsuklónk remegését is jól érzékelhetjük. De sajnos ennyi is.

A dolog viszont gyorsan átfordul: bár az alaptéma és a setting izgalmas, a játékmenet az, ami valójában egy helyben toporog. Sétálgatsz, puzzle-öket oldogatsz, mintha egy egyszerűbb, szinte már unalmas kalandjátékot játszanál. Az egész sokkal inkább egy "munkás szimulátor", mintsem egy igazán szórakoztató élmény. Az, hogy egy-egy elrejtett tárgyat kell megoldani, nem okoz igazi kihívást, inkább csak időhúzásként működik, miközben próbálod összerakni a történetet.

A kisgyerek fizikai törvényei – vagy inkább azok hiánya?

Na, itt van az a rész, ahol a fejlesztők úgy próbálták elérni a realitást, hogy közben nem sikerült. A kisgyerek mozgásának hitelesítése, hogy egyébként tényleg tök lassú és bizonytalan, nem működik jól, mert túl frusztrálóvá válik. Az, hogy a mászással gyorsabban haladsz, rendben van, de hogy az interakcióhoz fel kell állnod, és közben olyan érzésed van, mintha egy hét évesen sem tudnál rendesen járni, nem valami élvezetes. A játékmenet emiatt inkább idegesítővé válik, semmint izgalmassá.

Az atmoszféra elveszett a pixelek között

Az egyik legnagyobb csalódás az volt, hogy a játék atmoszférája nem igazán tudott megkapni. Az artstílus a maga módján bájos, de a vizuális frissesség már nem igazán van jelen. Ráadásul, amikor már a Switch verzióra is megérkezett a port, az alacsonyabb grafikai szint sem segített a dolgokon. Az egész úgy tűnik, hogy a grafikai szint nem tudja hozni azt a borongós hangulatot, amire talán vágytunk volna. Így a játék inkább egy monoton túrázás lesz, ahol minden egyes lépés úgy tűnik, hogy csak még inkább törli el a varázst. Az atmoszféra elveszik, és vele együtt a játékélmény is.

A történet – egy üres szoba suttogása

Bár a történet szándékosan bizonytalan, hogy mi történik, a feszültség hamar elveszíti a jelentőségét. Mi is történik itt valójában? A szörnyek és a szellemek folyamatos jelenléte inkább elég kiszámítható és nem elég kísérteties. A mozaikdarabokból épített történet nem hozza el azt az érzelmi súlyt, amit egy hasonló kaliberű játék megérdemelne. Az egész szellemvilág valahogy túlságosan egyszerűnek, szájbarágósnak tűnik.