Taxi Chaos

Van valami furcsán melankolikus abban, amikor rájössz, hogy egy műfaj visszatért… csak épp nem hozta magával a régi lendületet.

Egy világ, ami ismerős, talán túlságosan is

Nem kertelünk: a Taxi Chaos egyértelműen a Crazy Taxi szellemi örököse. Ugyanaz az alapfelállás, ugyanaz az adrenalinhajhász filozófia. Felkapom az utast, időre szállítom le, közben szabályokat nem ismerve drifteltem, ugratókra repülök, járdán csapatok, mert minden másodperc pénz.

A helyszín New Yellow City, ami gyakorlatilag egy rajzfilmes New York. Felismerhető épületek, park, tó, nagyvárosi rácsszerkezetű utcák – minden ott van, ami kell. És mégis: a város kicsit üres. Kevés az autó, kevés a gyalogos, az egésznek van egy steril érzése, mintha egy makettvárosban vezetnék. A fejlesztők ígérnek javítást, de jelen állapotában ez inkább egy város díszlete, mint élő tér.

A tempó rendben van, a terep már kevésbé

A vezetés alapvetően jól sikerült. A kocsi fürge, a kanyarok élesen vehetők, a játék érzi, mikor kell feszesnek lennie. Amikor minden összeáll, és sikerül egy rövidebb útvonalat kitalálni, vagy egy tetőn átvágva spórolni pár másodpercet, akkor egy pillanatra visszajön az arcade varázs.

Csakhogy ezek a pillanatok ritkák. A város túl lapos, túl szabályos. Hiányoznak azok az ikonikus lejtők, őrült ívek és vertikális megoldások, amik miatt régen a pálya maga is játszott velem. Itt inkább csak haladok előre, utcáról utcára, mint egy jól betanult útvonalon közlekedő futár.

Játékmódok: korrekt, de sovány kínálat

Három mód van: Arcade, Pro és Free Roam. Az Arcade az alapélmény, irányjelzővel, pörgős tempóval. A Pro mód már nem fogja a kezem – itt tényleg tudni kell, merre van az a bizonyos cím. A Free Roam pedig gyakorlásra jó, tanulni a térképet, nyomás nélkül.

Ez mind rendben van, de nincs bennük hosszú távú húzás. Kevés az autó, gyorsan feloldható minden, és a jutalmazás hamar kifullad. Marad az online ranglista, de ahhoz nagyon akarni kell, hogy ugyanazt a kört újra és újra lefussam pár dollárnyi virtuális dicsőségért.

Technika és hangulat – itt csúszik meg igazán

Grafikailag a Taxi Chaos korrekt, de jellegtelen. Olyan, mintha láttam volna már – sokszor, sok helyen. Nincs saját arca, nincs egyetlen vizuális ötlete sem, ami miatt ránézésre azt mondanám: „na ez Taxi Chaos”. És ez fáj, mert egy arcade játéknál a stílus fél siker.

A zene pedig… nos, az a bizonyos adrenalininjekció egyszerűen elmarad. Egy taxi játék rock nélkül olyan, mint gulyás paprika nélkül: technikailag működik, de nem az igazi. A számok laposak, nem pörgetnek, nem emelnek fel, nem segítenek átbillenni abba az őrült állapotba, ahol már nem gondolkodom, csak vezetek.

Ehhez jönnek az apró technikai hibák: beszoruló autó, tárgyakon való áthaladás, újraindítás. Nem gyakori, de pont elég ahhoz, hogy kizökkentsen.

Zárás

A Taxi Chaos számomra olyan, mint egy tisztességes demó egy soha el nem készült nagyobb játékhoz. Bizonyítja, hogy az arcade taxi műfajnak igenis van helye ma is, de azt is megmutatja, mennyire nehéz újra megragadni azt az energiát, ami egykor természetes volt.

Nem rossz játék. Csak nem elég emlékezetes. Ha nosztalgiából indítom el, elmosolyodom pár menetre. De nem az a cím, ami miatt napokkal később is a város térképét rajzolom fejben.