Octahedron: Transfixed Edition

Neonba mártott túlélés

A történet inkább ürügy, mintsem valódi narratíva: egy fickó talál egy fénylő alakzatot az erdőben, ami különleges képességekkel ruházza fel, majd lerántja Veetragoul föld alatti világába. Innentől kezdve több mint 50 pályán keresztül próbálunk felfelé jutni, vissza a felszínre.

A csavar az, hogy platformokat idézhetünk meg egy gombnyomással. Ezekre felugorhatunk, de nem csak állni lehet rajtuk: a bal analóg karral bármilyen irányba mozgathatjuk őket. Olyan érzés, mintha egy lebegő deszkán szörfölnénk keresztül a képernyőn – egészen addig, amíg a platform el nem tűnik. Hogy mennyit használhatunk belőlük, az világonként változik, és minden földet éréskor újratöltődnek.

Gondolkodj gyorsan, mozogj még gyorsabban

A Demimonde fejlesztői nem engedik, hogy elkényelmesedj. Fénylő akadályok visszatöltik a platformidézést, amit kihasználva akár spirálban is emelkedhetünk hatalmas függőleges szakaszokon. Harcolni legtöbbször nem tudunk – helyette a mozgás, a lendület és a környezet a fegyverünk.

Sárga pókok járőröznek, piros dobozok ontják a halálos lövedékeket, más ellenfelek akkor ugranak, amikor elhaladsz mellettük. Mindegyik más ritmusban él, és neked ehhez kell igazodnod. Már az első órában is újabb és újabb mechanikák jönnek, miközben a tempó fokozatosan gyorsul, a hibalehetőség pedig egyre szűkül. Ez az a fajta játék, ahol tényleg multitaskingolsz a zenére.

Kézzel hangolt ritmus

Ami igazán megkülönbözteti az Octahedront sok kortársától, az a pályadizájn. Itt nincs procedurális generálás: minden szint kézzel van összerakva, a zene ritmusához igazítva. Az ellenségek mozgása, az akadályok elhelyezése mind követ egy belső ütemet.

Ha ügyes vagy, fényforrásokat zúzhatsz szét, amelyek neonrobbanással pusztulnak el, majd virágként jelennek meg feletted. Lebegő háromszögek várják, hogy elérd őket, és mindez pontokat ad, amikkel új világokat nyithatsz meg. Nem kötelező maximalistának lenni, de a játék folyamatosan csábít rá.

Egyre durvább eszköztár

Ahogy haladsz előre, új platformtípusokat kapsz. Van olyan, amelyik lefelé energiakitörést lő – tökéletes a későbbi világok ellenségáradatához. Máskor csövekbe ugorva adatcsomagként száguldasz át a pályán egyik pontból a másikba. Az Octahedron folyamatosan dobálja az ötleteket, és meglepő módon mindegyik passzol a következőhöz, még akkor is, amikor már elszabadul a pokol.

Káosz, ami mégis olvasható

És igen, el fog szabadulni. A fekete háttér és a pixeles neon stílus segít, de amikor minden irányból villódzó robbanások jönnek, a képernyő követése önálló képességgé válik. Kézben tartva is játszható, de egy nagyobb tévén sokkal könnyebb átlátni a történéseket, főleg a későbbi, igazán sűrű szinteken.

Transfixed Edition: egy kicsit jobb lett

A Switchre érkező Transfixed Edition a teljes játékot tartalmazza, extra kihívásokkal és további érmekkel az időfutam módhoz. Az Octahedron már 2017-ben is egy kegyetlenül jutalmazó platformer volt, itt pedig sikerült még egy hajszálnyit csiszolni rajta. Nem újradefiniálás, inkább gondos finomhangolás.

Zárás

Az Octahedron: Transfixed Edition pontosan azt adja, amit ígér: letisztult, twitch-alapú platformozást, ahol a saját magad által létrehozott eszközök jelentik a túlélést. A zene önmagában megérné a belépőt, és ha valaha élvezted a Downwell, a Crypt of the NecroDancer vagy a Celeste által kínált kihívást, akkor ez a TRON-színű indie könnyen magába szippant.

Ez nem lazulós esti játék. Ez az, amikor a kezed, a szemed és a ritmusérzéked egyszerre dolgozik. És amikor összeáll, az élmény egészen különleges.