Super Mario Bros. Wonder

Aztán 2023 végén megérkezett a Super Mario Bros. Wonder, és nagyon kellemetlen helyzetbe hozott. Mert pontosan ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint a World annak idején. Nem nosztalgiából, nem múltidézésből – hanem azért, mert megint sikerült valami egészen különlegeset csinálniuk.

Nem csak új köntös, új szellem

A New Super Mario Bros.-vonal számomra mindig egy kicsit steril volt. Jó játékok, hibátlan működés, de hiányzott belőlük az a bizonyos szikra. A Wonder ezzel szemben már az első percekben világossá teszi, hogy itt nem újramelegítésről van szó.

Gyors sztart, Bowser balhézik, új királyság bajban, menjünk. A Flower Kingdom térképe már önmagában mosolyt csal az arcomra: nem egy sínpályán haladok, hanem kószálok, felfedezek, döntök. Apróság, mégis rengeteget számít.

És aztán megjelenik Elefánt Mario.

Ez az a pillanat, mint amikor a Super Mario World-ben először ültem fel Yoshi hátára. Egyértelmű üzenet: ez más lesz. És tényleg az.

Wonder Flowers – a kontrollált káosz

A Wonder igazi zsenialitása a Wonder Flower rendszer. Minden rendes pályában ott lapul egy ilyen virág, és amikor aktiválod, a szint egyszerűen… megőrül.

• A platformok eltűnnek vagy helyet cserélnek
• Az egész pálya életre kel
• A kamera és az irányítás is változhat
• Néha repülsz, néha zuhansz, néha menekülsz

A legjobb az egészben, hogy sosem tudod előre, mi fog történni. Egy teljesen hagyományos Mario-pálya egy pillanat alatt válik egy egyszeri, soha vissza nem térő ötletté. Nintendo itt nem spórolt az ötletekkel: a Wonder Flowers folyamatosan dobálja be az újabb és újabb „na jó, ezt hogy találták ki?” pillanatokat.

Mario, mint élő rajzfilmfigura

Mechanikailag ez még mindig a klasszikus Mario, de olyan szinten polírozva, hogy öröm ránézni. Kevin Afghani új hangja remekül illik a karakterhez, de az igazi varázs az animációkban van.

Mario:

• megbillen a szakadék szélén
• grimaszol, ha bajban van
• kimászik a csövekből, nem csak „teleportál”

Ez az a fajta aprólékosság, amitől a játék él. A mozgás átmenetei, az ugrások íve, az ellenségeken pattogás ritmusa – minden hihetetlenül pontos. Itt nincs „a játék csalt”. Ha elrontom, az az én hibám. És ezért jó újra próbálkozni.

Badge rendszer – szabadság és hozzáférhetőség

A másik nagy dobás a Badge rendszer. Ezek nem csak bónuszok, hanem konkrétan új módon játszhatóvá teszik a pályákat:

• falon ugrás
• hosszabb lebegés
• fúró mozgás plafonban és földben
• extra platformok
• büntetésmentes zuhanás

És igen, van itt komoly accessibility fókusz is. Aki szeretné, könnyítheti a játékot, aki 100%-ra hajt, annak viszont folyamatosan váltogatnia kell a badge-eket, hogy minden titkot megtaláljon. Ez egy nagyon elegáns rendszer, ami nem vesz el senkitől, de mindenkinek ad.

Kooperáció – végre jól kitalálva

A lokális co-op továbbra is kissé kaotikus (a kamera néha tényleg ragaszkodhatna Player One-hoz), de az online megoldás… meglepően zseniális. A Dark Souls-szerű „szellemek” elsőre furcsán hangzanak Mario-ban, de működnek.

Más játékosok jelenléte segít, nem zavar. A Standee-k mentenek, ösztönöznek, közösségi érzést adnak anélkül, hogy ráderőltetnék magukat. Ritka az ilyen finoman integrált online funkció Nintendo-játékban.

Van-e hibája?

Ha nagyon kötekedni akarok: igen, lehetett volna nehezebb. A Wonder inkább kreatív, mint kegyetlen. Nincs itt egy új Champion’s Road-szintű rémálom tömegével. És nincs olyan mechanika sem, ami műfajt redefiniál.

De őszintén? Nem is hiányzott. Ez a játék nem forradalmat akar, hanem örömet. És azt nagyon tud.

Zárás

A Super Mario Bros. Wonder számomra egyértelműen a legjobb 2D Mario a Super Mario World óta. Nem azért, mert leutánozza, hanem mert ugyanabból a kreatív forrásból táplálkozik. Friss, játékos, bátor, és végig azt érezni rajta, hogy a fejlesztők élvezték minden egyes percét.

Ez a 2D Mario visszatérése a csúcsra. Nem nosztalgiából. Nem kötelességből. Hanem azért, mert még mindig van benne varázslat.