Resident Evil Village Gold Edition

A Capcom ezúttal nem kezdett új lapot, inkább rájátszott arra, ami a Resident Evil 7: Biohazard-ot működőképessé tette. A Resident Evil Village egyenes folytatás, Ethan Winters története megy tovább, csak most egy nyomasztó, vidéki faluban találom magam, amit egy hatalmas, már-már teátrálisan elegáns kastély ural. A cél személyes: megtalálni Rose-t, az elrabolt lányát. Az út viszont jóval kacskaringósabb – és ismerősebb, mint elsőre gondolnánk.

Nem titok, hogy a játék erősen merít a Resident Evil 4-ből, és ezt játék közben végig éreztem is. A gond csak az, hogy ez a keverék nem mindig áll össze hibátlanul.

Amikor a túlélőhorror visszalő

A Village sokkal inkább az akció felé tolódik. Nagyobb terek, több ellenfél, több lehetőség. Fegyvereket fejlesztek, visszatámadok, mozgok, pozicionálok – és közben egyre kevésbé érzem azt a fajta kiszolgáltatottságot, ami a hetedik rész sava-borsa volt.

Viszont cserébe sokkal szórakoztatóbb lett harcolni. Az ellenfelek végre karakteresek:

• a Lycánok vadak és agresszívek
• az újraélesztett babák konkrétan beteg ötletből születtek
• a „Soldat” típusú gépesített emberek pedig már majdnem sci-fi irányba tolják az egészet

Ez a változatosság nagyon kellett. A Mold után ez felüdülés.

A helyszínek viszik a show-t

Ami igazán megmaradt bennem, azok a helyszínek.

A falu egyfajta központként működik, de mellette ott van:

• a kastély, ami klasszikus Resident Evil hangulatot hoz
• a Beneviento-ház, ami konkrétan idegbaj egy dobozban
• Moreau víztározója, ami inkább nyomasztó, mint ijesztő
• Heisenberg gyára, ami már teljesen elszállt

Mindegyik külön világ, saját főellenféllel, saját tempóval. És ez az, amitől a játék ritmusa szinte végig feszes marad. Nem húzza túl egyik szakaszt sem – mire megszoknám, már dob is tovább.

Ez a fajta tempóérzék ritka.

De valami mégsem marad meg

Miközben játszottam, végig élveztem. De utólag visszagondolva… kevesebb maradt meg belőle, mint vártam.

A Baker család után ezek a karakterek egyszerűen halványabbak. Lady Dimitrescu ideig-óráig működik, de nem hagy akkora nyomot. A többiek meg inkább funkcionális szereplők, mint emlékezetes figurák.

A történet is ilyen: visz előre, de nem ragad meg. Nem rossz, csak nincs súlya.

És ez az, ami miatt én is gyakrabban nyúltam vissza az RE7-hez az elmúlt években.

Gold Edition – minden benne van, de nem minden üt

A Switch 2-es Gold Edition tartalmazza az összes DLC-t, ami valaha kijött a játékhoz.

A Mercenaries mód például még mindig kellemes időtöltés, de ha játszottad a Resident Evil 6 verzióját, akkor pontosan érzed majd, hogy ez egy visszalépés. Kevésbé pörgős, kevésbé addiktív.

A Shadows of Rose DLC már érdekesebb darab. Furcsa, kicsit álomszerű, és jó látni az ismerős helyszíneket új megvilágításban. Plusz végre válthatok első és harmadik személyű nézet között, ami meglepően sokat dob az élményen.

Nem olyan bőkezű csomag, mint az RE7 esetében, de bőven van benne tartalom.

Technikai oldal – dokkolva rendben, kézben már kevésbé

Dockolt módban stabil az élmény. A látvány és a teljesítmény együtt marad, nincs komoly panasz.

Kézi módban viszont már érezni némi bizonytalanságot. Nem tragikus, de az apróbb megakadások ott vannak, főleg a nyitottabb területeken. A falu központja vagy a víztározó környéke hajlamos megbicsaklani.

Játszható, csak nem teljesen sima.

Az a bizonyos jelenet

Van egy konkrét rész a játékban, ami nálam azonnal klasszikussá vált.

Nem az akció miatt, nem is egy olcsó ijesztés miatt – hanem azért, mert tökéletesen érzi, hogyan kell feszültséget építeni. Ott ültem, és egy pillanatra tényleg elbizonytalanodtam.

Ez az a Resident Evil, amit nem lehet tanítani.

Zárás

A Resident Evil Village egy jól összerakott, élvezetes játék, ami okosan épít az elődjére, és bátran nyúl vissza a sorozat múltjához is. Játékmenetben erős, tempóban kiemelkedő, hangulatban helyenként zseniális.

De történetben és karakterekben nem éri el azt a szintet, amit a hetedik rész már egyszer megugrott.

Én ajánlom. Csak nem biztos, hogy évek múlva is vissza fogok térni ide.