Super Mario Galaxy 2

A Galaxis Határán Túl

Az első Super Mario Galaxy zseniális volt, de a folytatás nem állt meg a lábadozásnál. Egyből belecsapunk a lecsóba, és mindent, amit szeretettünk az első részből, még inkább felszórjuk extra kreativitással, úgyhogy tényleg nemcsak a nosztalgia varázsát érezzük, hanem egy új kalandot is. Az új galaxisok, az új trükkök és az a régi Mario-varázs, amit a Wii-vel szerettünk meg, de most egy új dimenzióban.

A Legfurcsább Galaxisok

Ha az első rész a "próba volt", akkor a Galaxy 2 már az igazi álomjáték. A galaxisok olyanok, mintha egy őrült dizájnert zártak volna be egy szobába, és egy hónapig csak egyetlen kérdést tettek volna fel neki: "Hogy csináljuk meg úgy, hogy a játékosok az állukat leszakadjon?" Az egyik kedvencem a Supermassive Galaxy, ahol az ellenségek akkora méretet öltenek, hogy az már a Zilla-filmek szintje, de ott van még a Throwback Galaxy, ami a Super Mario 64 kedves Whomp's Fortress pályáját hozza vissza egy gyönyörű újragondolásban. Nekem ez olyan volt, mint amikor 15 év után először hallottam újra egy régi kedvenc számot – semmi sem változott, mégis teljesen friss.

Yoshi, Az Új Röhögés és Hasznosság

De a legnagyobb újdonság? Yoshi! Igen, jól olvastad, végre ott van a kis zöld dinoszaurusz, és nem csak dísznek, hanem igazi játékmeneti elemmé válik. Az a pillanat, amikor először ugrás közben megragadod a szárnyas virágokat, hogy egy szikla fölé emelkedj, elég ahhoz, hogy sírva fakadj a boldogságtól. Yoshi nemcsak egy újabb hasznos eszközként funkcionál, hanem igazi segítőtárs, aki nemcsak megeszi az ellenségeket, hanem magával ragadja a játék tempóját is. Az, hogy "felfújhatod", és egyenesen lebeghetsz, szinte olyan, mint egy szuperképesség, amit nem akarsz elengedni.

Az Új Power-upok – Mikor Még Több Működik

A Mario-szériában sosem volt hiány új erőfeltöltésektől, és most is mindenféle új és őrült power-upot kapunk. A Cloud Mario, aki platformokat hoz létre a levegőben, egyszerű, de nagyszerű. A Rock Mario meg a szokásos "hengerelés" dolog, ami mindig megmosolyogtat. De nekem igazán a Spin Drill tetszett, ami lehetőséget ad arra, hogy aláássuk a világot, és hátba támadjuk az ellenséget. Mégis, ami igazán emlékezetessé teszi a dolgokat, az a rendkívül sima, zökkenőmentes irányítás. Semmi sem tűnik kényszerítettnek, minden mozdulat olyan, mint amikor a kisujjadat is elég megmozdítanod ahhoz, hogy egy ugrást végrehajts.

Az Élmény, Ahogyan A Switch-tel Ismered Meg

Bár a Switch verzió nem hoz túl sok meglepetést, a játék élvezhetősége sokkal inkább a gyors, élő tempón és a kiváló pályatervezésen múlik, mint bármi máson. A Switch kontrollerénél a mozgásérzékelés tényleg nem a régi Wii érzést adja, de azért túlélhető. Ha voltak is apróbb kamera-problémák az eredeti verzióban, itt sikerült enyhíteni rajtuk – még ha nem is teljesen eltüntetni.

A galaxisok is frissnek érződnek, a színek vibrálnak, és az egész látvány egy lépéssel feljebb emelkedik a Wii szürke, kemikáliákkal teli idejéből. Sőt, mi több, a kis történetmesélés, ami a Switch-verzióban landolt, elég meglepő módon megindító – egy szinte felesleges, de szívmelengető apróság.