Spitlings

A nyál, a fogak és a buborékok

A Spitlings játékmenete mindössze annyiból áll, hogy a pályákon felbukkanó, pattanó buborékokat el kell pusztítanunk. Ehhez elég egyetlen egy dolog: köpni a fogainkat. Tényleg. Nem viccelek. A fogak lepottyannak, és ha elég ügyesek vagyunk, ki tudjuk lőni őket, hogy szétrobbantsák a buborékokat. De nem áll meg itt: a köpés egyben ugrási mechanikaként is működik, mivel a lefelé irányuló köpés segít a karakternek felugrani, hogy elérje a magasabb platformokat.

A feladat viszonylag egyszerűnek tűnik, de a nehézség ott jön be, hogy a buborékok, amiket el kell pusztítanunk, egyre kisebbek lesznek, amint sikerül eltalálnunk őket. Az elején hatalmas céltáblák, aztán már egy rakás pici buborék ugrál, amiket eltalálni nem könnyű. A kreativitás és a stratégiák határozzák meg, hogyan bánsz a köpködött fogakkal: elhelyezheted őket a pályákon, és hagyhatod, hogy a gravikusság vagy a mozgásuk segítsen neked az ellenség elpusztításában. A helyzetet tovább bonyolítják a különféle akadályok, és az egyre nagyobb sebességgel pörgő pályák, amiken keresztül neked és a többieknek navigálnia kell.

A legnagyobb káosz ott kezdődik, ahol a barátok jönnek

A Spitlings tényleg egy olyan játék, amit csak a barátaiddal érdemes játszani. Egyedül? Hát, nem igazán az igazi. A pályák üresek és lassúak, a mozgás nem annyira gyors, hogy izgalmas legyen egyedül, és bár a történet mód rövid, nem lesz semmi komoly motiváció, hogy újra nekiugorj. Ellenben, amint egy barát is csatlakozik, mindjárt egy teljesen más szórakozást nyújt. Négy emberrel a képernyőn minden teljes káosszá válik, a buborékok pattanása, a fogak repkedése és a nevetés garantált. Az ilyen játékoknak van egy különleges varázsa: képesek felhúzni az embert, miközben folyamatosan egymásra mutogatunk, hogy „miért te kaptál el megint?”

A játékmódok és a játék érdemi kihívása

A játék tartalmilag nem túl hosszú: a történet mód nem húzódik el, és bár vannak különféle karakterek, akiket feloldhatsz, mindez inkább csak kozmetikai változtatás, nem pedig játékmechanikai. De az igazi értéke a Spitlingsnak a party mód, ami teljes szabadságot ad a pályák, szintek és különböző paraméterek kiválasztásában. Ha elégedettek vagyunk a mókával, akkor egy retro filterrel még extra nehézségeket is beállíthatunk. Itt igazán jól lehet szórakozni a barátokkal, próbálkozva, hogy ki lesz az, aki legelőször elhullik a sok pattanó buborék alatt.

Miért nem annyira jó egyedül?

A játéknak valódi problémája, hogy egyedül nem képes ugyanolyan szórakoztatást nyújtani. Az alapmechanika jól működik, de az egész élmény üresnek tűnik, ha nincs melletted egy barát, akivel együtt pöröghettek. Bár a játék fejlesztői próbálták izgalmasabbá tenni a szóló módot, a lassú karaktermozgás és a pályák üressége egyszerűen nem ad elég motivációt ahhoz, hogy a játékos sokáig ragadjon benne.

Záró gondolatok

A Spitlings egy aranyos, de kicsit limitált party játék, ami tényleg csak akkor működik, ha van melletted valaki, akivel igazán bele tudsz pörögni. Bár az alapötlet egyszerű, a kihívás és a szórakozás a társas élményben rejlik. Ha valaki kifejezetten egyedül szeretne játszani, valószínűleg csalódni fog, mert az élmény nem éri el azt a szintet, amit a multi-mód képes adni. Az egész játék egy igazi társaságkedvelő élmény, ahol a nevetés, a káosz és a pillanatnyi frusztrációk viszik előre a játékmenetet.