Bluey: The Videogame

A Bluey: The Videogame elérte a Nintendo Switch-et, és bár a cím sok szempontból hű marad az eredeti sorozathoz, valami mégsem kattant úgy, ahogy vártam. A rajzfilmsorozat rendkívüli népszerűsége és az abból származó videojáték-adaptáció a gyerekek számára biztosan vonzó lehet, de ha felnőttként próbálod megélni ezt a világot, akkor hamar kiderül, hogy nem minden egyforma szórakozást ad, mint a képernyőn látott kalandok.

Az első benyomás: családi móka, de rövid és unalmas

A játék egy egyszerű történetet mesél el, ahol Bluey és családja keres egy régi, elveszett kincset. A küldetés nem bonyolult, és a szintek is rövidek, mivel mindössze négy-öt perc alatt végig lehet pörögni rajtuk. Igaz, gyerekek számára talán még szórakoztató lehet, hogy újraéljék kedvenc pillanataikat, de hamar kiderül, hogy a játékmenet repetitív és túl egyszerű.

Minden egyes epizód nagyjából ugyanazt az élményt adja. A történetben való előrehaladás leginkább az objektumok keresésén alapul – így a valódi játékélmény nem sokkal mélyebb annál, mint hogy megtaláljuk a játékokhoz vagy az elveszett tárgyakhoz szükséges dolgokat. A felnőttek biztosan gyorsan rájönnek, hogy a játékmenet inkább unalmas és nem igazán vonzó, miután párszor végigmentek rajta.

A játékmenet: egyszerű, de nem elég szórakoztató

A játékmenet nem bonyolult, de hiányzik belőle az, ami igazán szórakoztatná a gyerekeket hosszú távon. A legfontosabb feladat a tárgyak keresgélése, amit már a legtöbb platformjátékban is láttunk. A változatosság leginkább a minijátékokban rejlik, de azok sem nyújtanak olyan élményt, amit órákig élvezni lehetne. A "Keepy-Uppy" (a piros lufival való játék), a "Floor is Lava" vagy éppen a "Magic Xylophone" mind próbálnak új dinamizmust vinni a játékba, de sajnos gyorsan unalmassá válnak. Az irányítás egyszerű, a karakterek a bal analóg kar segítségével irányíthatók, de nem igazán adja vissza azt az érzést, amit egy igazi platformerben élhetnénk meg.

A problémát az is jelenti, hogy a történet valóban gyorsan lezajlik. Az egész játék befejezhető akár egy óra alatt, a minijátékok és gyűjthető tárgyak egyedüli célja pedig csak az, hogy kicsit tovább húzzák a játék hosszát. Nem érezni a valódi kihívást vagy mélységet, amit egy jól megírt történet és érdekes játékmenet adhatna.

A vizuális megjelenés: jól néz ki, de nem mindenhol

A grafika, ami a sorozat rajzfilmstílusát hozza, tényleg ügyes munka, és szépen illeszkedik a tévésorozat hangulatához. A karakterek, mint Bluey, Bandit és a többi családtag, épp úgy néznek ki, mint a képernyőn, és a környezetek is szépen kidolgozottak. Az animációk viszont helyenként kicsit darabosnak tűnnek, és a szájmozgás a karaktereken egyáltalán nem tűnik olyan folyékonyan, mint a sorozatban.

Az 3D-s elemek, például a gyűjthető kalapok vagy ruhák, furcsa módon nem illeszkednek jól a 2D-s karakterekhez, így egy kis disszonancia keletkezik, mikor például Bandit fejére egy cowboy kalapot rakunk. Ez az ellentmondás a látványban bizony kissé zökkenthet ki a játékélményből.

Zárás: egy szórakoztató, de nem maradandó élmény

A Bluey: The Videogame pontosan az, amit várni lehet egy gyerekeknek készült címről: egyszerű, szórakoztató és viszonylag rövid. Mégis, ha a játékot felnőttek próbálják ki, akkor hamar kiderül, hogy az élmény hamar elfogy. A játék világát érdemes lehet egy próbára venni, ha a gyerekek kedvelik a tévésorozatot, de ha nem csupán egy "Bluey élményre" vágysz, akkor valószínűleg más játékok jobban megérdemlik a figyelmet.