Braid: Anniversary Edition

Egy egyirányú folyam, amit nem lehet megállítani, vagy csak egy trükkös illúzió, amit rossz irányból nézünk? És ha már itt tartunk: miért tart ilyen rettenetesen sokáig a „Switch 2”? Amíg ezen filozofálok, szerencsére itt van a Braid: Anniversary Edition, ami ismét bebizonyítja, hogy az idővel való játék az egyik legjobb módja annak, hogy az idő repüljön.

A Braid eredetileg 2008-ban jelent meg, Jonathan Blow akkori indie csodagyerektől, és gyakorlatilag az Xbox Live Arcade posztergyereke lett. Az XBLA – a PC-s Steammel karöltve – akkoriban forradalmasította a játékkiadást, és olyan címeket emelt reflektorfénybe, amelyek korábban esélytelenek lettek volna konzolon. A Braid nemcsak siker lett, hanem jelenség.

Az indie boom gyújtópontja

Ha visszagondolok a 2008–2009 környékére, rögtön beugrik a Castle Crashers, a World of Goo vagy épp a teljesen őrült QWOP. De még ebből az erős mezőnyből is kilógott a Braid. Részben a játékmenete miatt, részben a hangvétele miatt, részben pedig azért, mert Jonathan Blow arcát és gondolatait később az Indie Game: The Movie is bebetonozta a köztudatba.

A játék alapötlete legendásan egyszerű volt: „Mario, csak visszatekerheted az időt.” Egy gombnyomás, és minden hiba meg nem történtté válik. De ami ebből kinőtt, az egy elképesztően gazdag puzzle-platformer lett, ami az idő természetéről, megbánásról és Tim – a főhős – belső vívódásairól elmélkedik.

Időcsavarás, ami még mindig varázslat

A legszebb az egészben az, hogy 16 év után is működik. A mozgás feszes, de nem kapkodós, az ugrások pontosak, de a valódi élmény akkor kezdődik, amikor lenyomom az `Y` gombot, és a világ szó szerint visszafordul önmagába. A hang, a mozgás, az események mind visszaperegnek, és hirtelen rájövök: itt nem a reflexeim a legfontosabbak, hanem az, hogy merjek hibázni.

A játék nem magyarázza túl ezt a mechanikát. Hagyni akarja, hogy elrontsak valamit, majd magamtól fedezzem fel a visszatekerés örömét. És amikor kiszálltam a játékból, azon kaptam magam, hogy egy kiömlött teát nézve reflexből keresem a visszatekerés gombot. Spoiler: a valóságban nincs ilyen luxus.

Pályák, amik az agyad ellen dolgoznak

A puzzle-ök zseniálisak. Vannak elemek, amelyek nem tekerődnek vissza: ellenfelek, árnyék-Tim, kulcsok, mozgó platformok. Ezek kombinációja elképesztően kreatív feladatokat szül. Gyakran pixelpontos időzítésre van szükség, és a gyors visszatekerés–finomhangolás ritmusa olyan érzést ad, mintha tool-assisted speedrunt játszanék – ezt a hasonlatot maga Blow is használja, és teljesen ül.

Némelyik feladvány kegyetlen, de szinte mindegyik örömteli. Nem az a fajta frusztráció, amitől lecsapom a kontrollert, hanem az, amitől fel-alá járkálok a szobában, majd egyszer csak beugrik a megoldás.

Anniversary Edition: finom, de hatásos ráncfelvarrás

Az Anniversary Edition nem akarja újraértelmezni a Braidet – csak szebbé és tisztábbá teszi. Dockolt módban a felbontás 1080p, a hátterek újrarajzolva, mélyebbek, élőbbek, finoman mozgó ecsetvonásokkal. A zene újrakevert, a hegedűk és zongorák sokkal testesebbek, miközben az eredeti hangulat megmaradt.

Egy kattintással válthatok az új és a régi grafika, hangok és zene között, ami remek összehasonlítási alap. Handheld módban a különbség kevésbé látványos, de az extra részletek és a hangzás ott is érezhetően jobb.

Kommentár: áldás és próbatétel

Az egyik nagy újdonság az interaktív kommentárrendszer, ami nem csak egy audio track, hanem egy komplett, ajtókkal tagolt „múzeum”: Design, Programming, Visuals, Sound & Music, Playthrough. Ezek mögött játszható pályarészek vannak, miközben Blow, David Hellman és vendégek – például Frank Cifaldi vagy Brian Moriarty – beszélnek a játék készítéséről.

Technikailag ez lenyűgöző. Rajzolnak a képernyőre, videókat, koncepciós rajzokat mutatnak, és több mint 15 órányi anyagot kapunk. Játékfejlesztés iránt érdeklődőknek ez aranybánya.

Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy Jonathan Blow monológjai néha… sokak. A szakmai tudása vitathatatlan, a játék kiváló, de az önfényezés és a felsőbbrendű hangnem időnként nehezen emészthető. Nem kötelező hallgatni, és szerencsére a többi megszólaló ellensúlyozza ezt, de ez a része biztosan megosztó lesz.

Technikai apróságok

A kommentár mód alatt, amikor videó is fut a képernyőn, előfordul kisebb framerate-esés, és egyszer belefutottunk egy crashbe is. Ezek ritkák, de léteznek. A történet pedig ma már talán kevésbé rezonál mindenkivel: Tim narrációja kissé önközpontú, és a sztori tudatosan nincs szorosabban összefűzve a játékmenettel – Blow ezt vállalja, de érződik a kora.

Zárás

A Braid továbbra is mérföldkő. Puzzle-platformerként, indie történelmi pillanatként, és egyszerűen játékként is. Az időmanipuláció még mindig friss, a feladványok zseniálisak, és az Anniversary Edition pontosan annyit ad hozzá, amennyi kell – se többet, se kevesebbet.

A kommentár mód pedig, minden ellentmondásosságával együtt, új mércét állít a játékokon belüli alkotói elemzésnek. Ha valaha érdekelt, hogyan készül egy játék, itt kötelező olvasmányt kapsz – játszható formában.

Ez egy örök darab. Akkor is az volt, most is az.