Physical Contact: Picture Place

Érdekes a cím? Lehet. A játék viszont nem.

A Fizikai kapcsolat sorozat két előző része már nem igazán váltotta meg a világot, és sokkal inkább hagyták a játékosokat elgondolkodni, hogy miért is vásároltak meg egyáltalán egy ilyen puzzle játékot a Switchre. A harmadik rész, a Képpontok (mert mi más lehetne), próbálkozott ugyan valami újat hozni, de őszintén szólva inkább úgy tűnik, hogy a fejlesztőknek csak egy zseniális címötletük volt, amit aztán teljesen elrontottak. Hogy miért? Na, ezt most elmondom!

A Sudoku varázslatának eltűnése

Előre bocsátom, hogy a Sudoku amúgy nem rossz dolog, sőt, valahol mélyen örülök neki, hogy a Nintendo Switch ennyi újabb próbálkozást lát a puzzle-ök terén. De ez a játék konkrétan olyan érzést ad, mint amikor egy jó pofa kávét rendelsz, és kapsz egy híg löttyöt, ami csak felcsigáz, de a végén semmi élvezetet nem ad. Itt van 100 Sudoku szint, ahol a számok helyett színes drágakövekkel töltöd fel a rácsot, és próbálod kitölteni a hiányzó helyeket. Az alapötlet nem lenne rossz, ha egy kicsit több ötlet lenne benne.

Az elején a pályák még könnyedén pörögnek, de aztán a későbbi szinteken már kezdünk egyre inkább elmerülni a monotonitásban. Néhány szint még szórakoztat, de ha már tudsz normálisan játszani a Sudokuval, akkor hamar rájössz, hogy egy 9x9-es tábla nem a legnagyobb kihívás a világon. Az egyetlen, ami növeli a nehézséget, az a hiányzó helyek száma, de ez nem adja vissza a varázst. Egy jó puzzle játék éppen az "aha!" pillanatokról szól – itt meg inkább csak azt érzem, hogy "még egyet, még egyet."

Multiplayer? Hát… próbáltam

Rendben, próbálták feldobni a dolgot egy multiplayer móddal. Képzeld el: ketten ültek egy gép előtt, és egyetlen rácsot próbáltok gyorsabban kitölteni, mint a másik. Az ötlet nem lenne rossz, de az egész annyira hektikus, hogy a végén inkább azt kívánod, bárcsak ne lenne ott a másik ember. Az irányítás… na, az egy igazi rémálom. A menüket a D-Paddal vagy érintőképernyővel tudod navigálni, de a játékmenethez a joystickot kell használni. Miért? A válasz senkit nem fog érdekelni, mert a végén csak ideges leszel, hogy mindent elrontottál, amit egyszerűbben megoldhattál volna. És persze ott van az a fura döntés, hogy két Joy-Connal is csak egy Player 1-et kapsz. Ez miért jó, és ki volt az a zseni, aki ezt kitalálta?

Az avatárok – na, azt miért kellett?

Azt hiszem, a Fizikai kapcsolat: Képpontok legnagyobb meglepetése nem maga a játék, hanem az avatárok. Miért? Miért kell nekem egy pixelált szörnyeteg vagy denevér, amikor éppen arról próbálok gondolkodni, hogy hány kockát kell még kitölteni? Ezzel a játéknak nem sikerült felkelteni a kíváncsiságomat – sőt, inkább fura hatást keltett, mintha egy horrorjáték és egy Sudoku véletlenül összekeveredett volna. Na, ezt nem értem.

A zene – valamiért mégis tetszik

Van egy meglepő dolog is: a zene. A játékzenék néha kifejezetten szépek és hangulatosak, nem is számítottam rá, hogy egy ilyen egyszerű puzzle játékban ennyire el fog ragadni a hangulat. Ahogy pörögnek a szintek, a dallamok nemcsak aláfestésként működnek, hanem szinte fel is pörögnek, ha éppen sikerül egy-egy szintet megoldani. Ez a rész tényleg működik, és egy kis leheletnyi örömöt hozott a sok zűrös pillanat közé.

Összegzés: Miért ne érdemes?

Ha eddig nem értetted, hogy miért nem ajánlom, akkor most elmondom: a Fizikai kapcsolat: Képpontok tele van olyan döntésekkel, amik igazából teljesen feleslegesek voltak. A Sudoku önállóan sem egy bonyolult műfaj, ha már évtizedek óta toljuk, és ezt a játék nem igazán tudja felpörgetni. A multiplayer zűrös irányítása, a fura avatárok, és a sok apró, de idegesítő tervezési hiba egyesíti a legrosszabb elemeit azoknak a játékoknak, amiket elfelejtesz a leggyorsabban.

Ha imádod a Sudokut, akkor nyilván próbáld ki, de ne várj csodákat. Mindenki más inkább hagyja a francba.