Antonblast

Itt egy igazi őrült platformer, ami azonnal elkap, és nem enged el.

A dynamit és a kalapács

Anton, a főhős, egy dühös, vörös színű fickó, akinek egy aprócska sértés miatt a világ összes gonosz embere utazik a lakására, hogy elrabolják a legfontosabb dolgait: a szellemeit. És mi a válasz? Hát persze, hogy a kalapácsot ragadja, és elindul, hogy visszaszerezze a szellemeket, miközben mindent romba dönt. Most, ha valakinek egy ilyen egyszerű, de marhajó történet kell, akkor ne keressen tovább, Antonblast mindent megad, amire szükség van: gyors, pörgős, destruktív és minden pillanata élvezetes.

A játékmenet a Wario Land sorozat örökségére építkezik, de nemcsak hogy megidézi, hanem el is gondolkodtat arról, hogy ez a stílus valóban friss vért kíván a műfajban. Anton (vagy Annie, ha őt választod) mint egy szélsebes kis rakéta pörög végig a pályákon. Minden egyes ugrás, minden egyes ütés olyan érzést ad, mintha egy másik világba csöppennél, ahol minden csak a pusztításról szól. A cél egy egyszerű: robbantsd fel mindent, ami az utadba kerül, és juss el a szellemhez, hogy aztán egy vad menekülés során próbáld meg visszavinni a kezdeti pontig.

Az igazi kihívás – Happy Hour

Az igazi ínycsiklandó élmény akkor jön el, amikor elindul a "Happy Hour" mód: egy visszafelé futás, aminél az idő ketyeg, és az egész pálya újra egy hatalmas szlalomot jelent. A játék pedig tökéletesen kihasználja a sebességet, az irányítást, és az új utak felfedezését. Minden ugrás és harc izgalmas, mintha az egész játék célja az lenne, hogy megszorongassa a leggyorsabb reflexeidet.

És amikor azt mondom, hogy nem elég csak végigfutni a pályán, akkor ezt nem marketing szövegnek szánom. Mert minden egyes pálya után egy új kihívás vár rád: a Time Attack és Combo Chain módok arra kényszerítenek, hogy újra és újra próbálkozz, hogy még gyorsabban teljesítsd az adott szintet, vagy hogy folyamatosan üss és robbants egy kombo-val. Az egész rendszer nagyon jól el van találva, mert nemcsak a sikerélményt adja meg, hanem olyan finom részletekbe is belevon, amik a legjobb platformerek sajátjai.

Mi történik a pályákon?

Azt hiszem, hogy ezt nevezhetjük a "vad ötletek játékának". Az egyik pálya után Anton képes lesz átalakulni egy szélsebes Taz szörnyeteggé, amely mindenkit és mindent elsöpör, amit csak lát. Egy másik pályán pedig egy cápát is rá lehet pattintani, és ezen keresztül a szárazföldi és vízi közlekedés új dimenzióját tapasztalhatjuk meg. És ezt mindössze a játékmenet első pár órájában! És amikor azt mondom, hogy az egész játéknak friss a tempója, azt komolyan is gondolom. Nem hagy teret a felesleges idegeskedésnek, hanem mindig új lehetőségeket kínál.

Vizualitás – A rajzfilmszerű káosz

Antonblast vizuálisan egy olyan világot teremt, ami teljes mértékben a 90-es évek rajzfilmjeit idézi. A karakterek és animációk egyértelműen Looney Tunes ihletésűek, az egész játék egy pörgős karikatúra. Az apró részletek, mint az A betűk, amik az ellenségek mögött hagyják a nyomukat, vagy a füstfelhők, amikor valami felrobbant, mind hozzájárulnak az élményhez. Mindez ráadásul nem csak szépen néz ki, de aktívan szórakoztat. Egy-egy támadás, vagy ugrás után olyan hangok kísérik a cselekményt, hogy éppen csak nem kapsz hangtálcát a szórakozáshoz.

A nagy baj: teljesítmény

De ha mindent összerakunk, van egy nagy "de". A teljesítményproblémák. Az akció gyors tempója néha annyira zsúfolttá teszi a képernyőt, hogy a Switch nem bírja tartani a sebességet, és elkezd visszaesni a framerate. És persze, az irányítást nem befolyásolja túl sokat, de ha a vizuális élmény megszakad, az már nem igazán működik jól. Azt is hallottam, hogy a játéknál voltak lefagyások, és a frissítésekre is szükség van. Ha nem akarsz csúszkálni a teljesítmény hullámvasútján, talán érdemes várni egy javítást. Mert magát a játékmenetet nehezen tudnám hibáztatni.