A Hole New World

Ritkán mond ilyet játék, de itt az első perctől világos: ha nem esel le, nem jutsz előre.

Törzs

Köpenyes hősként indulok útnak, hogy megmentsem Versee világát egy Baduk nevű főgonosztól és a komplett bestiáriumtól, amit maga után húz. A történet papírvékony, igazából díszlet: a hangsúly azon van, mit csinálok a kontrollerrel, nem azon, miért. A mozgás, az ugrás és a harc azonnal kézre áll, de a fő fegyverem – a dobálható mágikus italok – már kérnek egy kis időt. A röppálya belövése főleg bossoknál tud izzasztó lenni, ott nincs sok helye a mellédobásnak.

A játék legnagyobb ötlete az, hogy fejre állítja a platformerek egyik alapszabályát. Itt nem kerülöm a szakadékot: bele kell esnem. A „normál” világ és a sötét világ között így váltok, utóbbiban fordított gravitációval, komorabb színekkel és agresszívebb ellenfelekkel. Amikor ez működik, kifejezetten jó érzés: ritmus, időzítés, egy jól eltalált ugrás a két világ határán. Csak hát hamar kiderül, hogy nincs mögötte túl sok ötlet. Nincsenek igazán rafinált feladványok, titkos szobák vagy alternatív útvonalak – inkább egy lineáris, pontgyűjtögetős menetelés.

Audiovizuálisan viszont erős a csomag. A parallax scrollos hátterek, a részletes pályák és a gördülékeny animációk mind hozzák a klasszikus NES-es hangulatot, de modern tisztasággal. A főellenfelek látványosak, nagyok, és bár a támadásminták gyorsan kiismerhetők, van bennük súly. A chiptune zene telitalálat: fülbemászó, karakteres, és pont annyira harsány, amennyire kell.

A gond ott kezdődik, amikor a nehézség kerül szóba. A fejlesztők büszkén vállalják az „old school” kihívást, de ez sokszor inkább igazságtalannak érződik, mint keménynek. Denevérek olvadnak bele a sötét háttérbe, villámgyors farkasok csapnak le rám minden előjel nélkül, miközben a szivacsszerű ellenfelek több ütést bírnak ki, mint indokolt lenne. Ilyenkor nem taktikázom: belekalkulálom a sebzést, kihasználom a pár másodpercnyi sebezhetetlenséget, és rohanok tovább. Ez nem az a fajta kihívás, amitől jobbnak érzem magam, csak türelmesebbnek.

Technikailag is voltak furcsa pillanatok. Teljesen kaotikus jelenetekben stabil maradt a kép, majd egy nyugodtabb szakasz után hirtelen meg-megbicsaklott az fps. Nem végzetes, de kizökkentő, főleg egy ilyen precizitást igénylő játéknál.

A rövid kampányt new game plus, boss rush, kihívások és több befejezés próbálja megtoldani, ami korrekt, de nem változtat azon, hogy az alapélmény nagyjából egy-két óra alatt kifut.

Zárás

Az A Hole New World egy becsületes, hiteles 8-bites hangulatú platformer, csak épp túlságosan ragaszkodik a múlt árnyoldalaihoz is. A két világ közti ugrálás jó ötlet, de kevéssé kibontva, a nehézség pedig gyakran inkább bosszantó, mint motiváló. Nem rossz játék, csak nem elég bátor ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen. Olyan, mint egy régi kazetta a polcon: jó újra elővenni, de nem biztos, hogy sokáig a gépben marad.