Bubsy In: The Purrfect Collection

Miért is? Mert nosztalgia: egy olyan érzés, ami képes megbolygatni a szívet, miközben a memória ködös rétegei közé rejti a valóságot. Az 1993-as megjelenés óta Bubsy nem volt valami nagy játékfejlesztői mestermű, de valamiért mégis képes volt túlélni. A kérdés csak az, hogy ez a gyűjtemény miért kaphatott ekkora figyelmet, amikor a játékok jelentős része, finoman szólva is, csúfosan elbukott.

Bubsy tényleg egy nagy rejtély: mindenki ismeri a nevet, de miért is? Ha a Bubsy in: The Purrfect Collection csak egy dologra emlékeztet minket, az az, hogy a nosztalgia néha csalóka tud lenni.

A Gyűjtemény: Bonyolult és Frusztráló

A Purrfect Collection öt különböző Bubsy játékot tartalmaz, köztük a híres Bubsy 3D-t is, ami minden idők egyik legrosszabb játéka. De ne rohanjunk előre! A gyűjtemény alapvetően egy klasszikus retro élményt ad, ha szeretnénk újra átérezni a régi idők "kínját". A retro grafika és a képernyők beállítása pontosan azt a 90-es évekbeli érzést adja vissza, ami sokaknak kellemes emlék lehet. Azonban ahogy előrehaladsz, gyorsan rájössz, hogy a nosztalgia nem elegendő ahhoz, hogy elfeledtesse a problémákat.

A menü felülete tiszta és rendezett, de az igazán érdekes részek nem a játékokban, hanem azok körül találhatóak: reklámok, dobozartók, fejlesztői interjúk – minden, ami segít abban, hogy elmerüljünk a múltba. Az emuláció viszont korrekt, és a gyűjtemény általánosan jól van kezelve a Limited Run Games jóvoltából.

A Játékmenet: Mintha A Rétre Eltűnt volna

Az alapjátékok, különösen az első két Bubsy epizód, igazán megosztóak. Az irányítás a legnagyobb problémák egyike. Bubsy a karakter, aki gyorsan fut, de ha megállsz, mintha egy szikla lenne – brutálisan nehéz irányítani. Az ugrásai szinte végtelenek, miközben az irányíthatóság egy külön szintre emeli a frusztrációt. A játék során gyakran előfordul, hogy egy rossz ugrás vagy egy gyors mozdulat egyszerűen véget vet a játéknak, és bármi is történik, kezdheted újra.

Az igazi problémát az adja, hogy a pályák annyira tele vannak váratlan csapdákkal, hogy gyakran azt sem tudod, mi számít akadálynak, és mi nem. A kollízió és a fizikai visszajelzések borzasztóan gyengén működnek, így nemcsak az irányítással, hanem a világ építésével is gond van.

A második rész, a Bubsy II, sem lett sokkal jobb. Itt egy vidámparkot és annak különböző történelmi zónáit járhatjuk végig, de ahelyett, hogy jobbra fordulna a dolog, a játék egy végtelen, monoton, sokszor egymásra épülő pálya-hálózattá válik. Az irányítás továbbra is borzalmas, a pályák pedig úgy érződnek, mintha teljesen random lett volna összeállítva.

A Zene: Kínos, De Mégis Valami

A zenéket nem tudom elégszer megemlíteni. A Bubsy II zenéje a legrosszabb, amit egy 16-bites játékban hallhattunk. A gépzenés, fülsértő dallamok nemcsak idegesítőek, hanem tökéletesen illeszkednek a játék frusztráló világába. Mégis, a legnagyobb meglepetés az, hogy a következő epizód, Bubsy in: Fractured Furry Tales jobban használja fel a zenét, de az egész élmény még így is kimeríti a türelmet.

A Művészeti Stílus: Az Egyetlen Dolog, Ami Még Működik

A legnagyobb pozitívum talán a művészeti stílus, amit a gyűjteményben látunk. Az egész játék színes, a karakterek aranyosak, és még a történetbe is beleszüremkedik egy-egy vicces pillanat. A grafikai stílus egyébként egész jól megöleli a régi idők hangulatát, de a játékok, ahogy már említettem, túl sok problémával küzdenek.

Bubsy 3D: Az Örök Hiba

A legnagyobb mélypont mindenképp a Bubsy 3D, ami annyira rossz, hogy már szinte vicces. A kamera irányítása olyan, mint egy eltévedt iránytű, a karakter pedig egy digitális rémálom, amit képtelenség irányítani. Az új irányítási rendszerek sem mentenek semmit a helyzeten, és végül csak arra jössz rá, hogy a játék minden egyes másodperce a szenvedésről szól.

Zárás: A Nosztalgia Hullámvasútja

A Bubsy in: The Purrfect Collection igazi nosztalgia túra, de nem mindenki számára. Azok számára, akik a régi időkben ragadtak, és valamilyen okból szeretik a Bubsy sorozatot, ez egy szórakoztató, bár rendkívül frusztráló élmény lehet. De ha nem érezted úgy, hogy a játék valóban megérdemli a helyét a videojáték-történelemben, akkor ezt a gyűjteményt jobban elkerülheted. A játékok tele vannak hibákkal, és bár a nosztalgia élmény még működhet, a legtöbb játékot már csak a rajongók fogják végigjátszani.