A Polygod első tíz percében többször haltam meg, mint egy átlagos Souls-játék elején, és közben végig mosolyogtam.
A Next Up Hero azt ígéri, hogy a halál végre nem büntetés, hanem erőforrás – csak kár, hogy közben maga a játék az, ami folyamatosan meg akar ölni, türelemmel együtt.
Emlékeztek még, amikor a régi Game Boy Advance-en a *Go! Go! Beckham!* játékot pörgettük, és bár nem volt túl nagy durranás, valahogy mégis szórakoztató volt? Na, képzeljétek el, hogy a *Red’s Kingdom* valójában egy ilyen szellemileg rokon utódja. Képzeld el, hogy a mókuskák, a puzzle-k és a könnyed platformer játékok világa találkozik egy olyan játékkal, ami nem akar túlságosan nagyot mondani, de azért elég szórakoztató ahhoz, hogy néhány órára lekössön. De vajon meddig marad élvezetes?
Mi történik, ha összeraksz egy **hülye, elrontott emberi szimulátort**, ahol a főhősnek úgy kell túlélni egy napot, hogy minden egyes mozdulatot manuálisan vezérel? Nos, a *Manual Samuel* pontosan ezt kínálja neked, és bármennyire is abszurd, elmondom: ez a játék a szórakoztatás igazi iskolapéldája.
Ahogy pörgetem a szintet, és a katapultom repíti az ellenséges várat, azt érzem, hogy ezt nem lehet nem szeretni.