Volt idő, amikor az iskolapad alatt rajzolt nindzsák jelentették a menekülést az unalmas matekórák elől. Én ugyan nem lettem játékfejlesztő, de pontosan értem azt a megszállottságot, amiből *The Messenger* kinőtt. Ez a játék nem egyszerűen egy újabb retró sidescroller: érződik rajta, hogy évtizedeknyi álmodozás, próbálkozás és újracsiszolás sűrűsödött bele. Kívülről talán csak egy újabb 2D akcióplatformer, de pár óra után világos lesz, hogy itt sokkal többről van szó.
Az első pillanatokban kicsit olyan érzésem volt, mint amikor a régi, klasszikus **Toho** játékokkal játszottam.
Elképesztő, hogy már majdnem hét éve, hogy a Telltale megjelentette a *The Walking Dead* első szezonját, ami olyan alapot adott a választásos narratívák világában, amit azóta sem sikerült túlszárnyalni. És most, ahogy Clementine és Lee története végre átkerül a Nintendo Switch-re, újra elmerülhetünk az apokalipszis kezdő pillanataiban. De vajon a hat évvel ezelőtti mobilos élmény hogyan bírja az idők próbáját? Hát, nem túl jól, de az alapkoncepció és a világ, amit felépítettek, az még mindig elképesztően erős.
Képzeld el, hogy egy **Dark Souls**-szerű játékban vagy, de a harcrendszer nem válaszol, és a vizuális élmény egy elmosódott, sötét mocsárrá válik. A *Fall of Light: Darkest Edition* pontosan ezt kínálja. Az elképzelés megvolt, a kivitelezés viszont finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. Az indoklás egyszerű: próbálkozott a RuneHeads csapata a Souls-mítoszra építeni, és miközben bizonyos elemek valóban elég jól sikerültek, túl sok dolog ment félre ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat vele.
Amikor azt mondjuk, hogy egy 2D-s verekedős játék, az embernek egyből eszébe jutnak a klasszikusok: *Street Fighter*, *Mortal Kombat* vagy a *Tekken*.