Next Up Hero

Kevés dolog van videojátékban, ami ennyire jól hangzik papíron, aztán ennyire képes saját magát elgáncsolni a gyakorlatban.

Halj meg, hogy továbbjuss – végre valami más

Az alapötletet nem lehet nem szeretni. Dungeon crawler, felülnézetből, kicsit Diablo, kicsit akció-RPG, és amikor meghalsz, nem egy „Game Over” képernyő fogad, hanem ott marad utánad egy szellem. Ezek az Echo-k később feltámaszthatók, csatlakoznak hozzád, és segítenek tovább küzdeni ott, ahol ők – vagy valaki más – elbukott.

Ez az a pont, ahol a játék első félórája konkrétan felvillanyozott. Meghalok? Oké. Feltámasztok pár szellemet, és egy kis kísértethadsereggel megyek tovább. Van ebben valami nagyon elegáns, valami régi arcade-logikát idéző „haladás a kudarcokon keresztül” filozófia, csak modern csomagolásban.

Színes pokol, változó terepek

A látvány elsőre barátságos, szinte becsapós. Olyan, mintha egy PopCap-játék keveredett volna Skylandersszel: kézzel rajzolt figurák, élénk színek, játékos dizájn. Csak közben a pályák tele vannak ellenséggel, a harc pedig kegyetlen.

A procedurálisan generált dungeonök mérete és felépítése változatos, ráadásul pár naponta frissülnek, és akár saját pályákat is lehet gyártani, megosztani. Ez papíron végtelen újrajátszhatóságot ígér, és egy darabig tényleg működik is: mindig más az elrendezés, mindig máshol szorul össze a gyomrod.

Hősök, tokenek, grind – eddig ismerős

A hősválaszték kifejezetten szerethető. Van itt dupla pisztolyos DJ, bongódobos harcos, és egy rakás más karakter, akik nem csak statisztikában, hanem stílusban is különböznek. Az ellenfelekből hulló tokenekkel új képességeket oldasz fel, a Prestige Tokenekkel pedig új hősöket, fejlesztéseket és – egy kifejezetten jó ötletként – a ritkább ellenfelek felbukkanásának esélyét is növelheted.

Ez az egész rendszer önmagában rendben van. Klasszikus „menj, ölj, gyűjts, erősödj” kör, ami ismerős, de a Next Up Hero az Echo-rendszerrel ad hozzá egy csavart. A gond ott kezdődik, amikor a játék elkezdi túl komolyan venni saját nehézségét.

A kegyetlenség nem egyenlő a kihívással

A Next Up Hero brutálisan nehéz. Nem „tanuld meg a mintát és jobb leszel” nehéz, hanem „két hiba és vége” nehéz. Az életerő nem töltődik vissza pályák között, nincs gyógyítás, és az ellenfelek elképesztően agresszívek. Olyan sebzést osztanak, hogy közelharcosként sokszor esélyed sincs.

Ez különösen fájó, mert a játék több közelharcos karaktert is kínál – csak épp a dizájn szinte ráerőltet arra, hogy távolsági hőst válassz, és messziről csipkedd az ellenfeleket. A dash mechanika ráadásul a jobb analóg kar lenyomására van kötve, cooldownnal, ami soha, egyetlen pillanatra sem válik természetessé. Nem menekülsz vele ösztönből, hanem reméled, hogy most épp elérhető.

Az Echo-k segítenek, de csak ideig-óráig. Elfogynak, meghalnak, és mivel limitált számú van belőlük pályánként, folyamatos döntéshelyzetben vagy: most áldozzam fel őket egy Ancient képességért, vagy spóroljak, hátha később nagyobb baj lesz?

Ez jó dizájn lenne – ha a játék nem lenne ennyire könyörtelen.

Co-op, ami menti, amit lehet

Online kooperatív módban a Next Up Hero sokkal élhetőbb. Beugorhattok egymás játékába, együtt darálhatjátok a pályákat, és a nehézség hirtelen nem fal, hanem kihívás lesz. Itt tényleg működik az Echo-koncepció közösségi oldala: mintha egy digitális kalandorcsapatban lennél, ahol mindenki hordozza a saját kudarcait is.

Csakhogy itt jön a következő probléma: ez egy online-only játék. Nincs net? Gyenge a kapcsolat? Akkor nincs Next Up Hero sem. Switch-en, hordozható módban ez különösen fájó döntés, és nehéz megvédeni.

Technikai katasztrófa, ami mindent aláás

És most jön az a rész, ahol nálam elfogyott a türelem. A játék technikai állapota Switch-en egyszerűen elfogadhatatlan. Amikor sok Echo és sok ellenfél van a képernyőn – márpedig ez a játék lényege –, az FPS látványosan bezuhan. Lassul, akad, szétesik a flow.

De még ez sem a legrosszabb. A Next Up Hero rendszeresen kifagy. Nem egyszer, nem ritkán, hanem makacs következetességgel. A képernyő befagy, a HD Rumble őrjöngve beragad, mentés nincs, csak egy kemény újraindítás. Az addig összeszedett tokenek, a gondosan összekapart Echo-k, az időd – mind kuka.

Ez nálam pár óra alatt többször is megtörtént, és innentől kezdve minden egyes pálya egy kockázatos befektetés lett. És egy ilyen grind-orientált játéknál ez konkrétan halálos ítélet.

Zárás

A Next Up Hero tele van jó ötletekkel. Az, ahogy a halált beemeli a játékmenetbe, ahogy a kudarcot közösségi erőforrássá alakítja, tényleg figyelemre méltó. A látvány szerethető, a szörnydizájn változatos, és a rendszer majdnem összeáll.

De a balanszproblémák, a túlzó nehézség, a közelharc ellehetetlenítése és a súlyos technikai hibák mind-mind szétverik az élményt. Egy ponton már nem azt érzed, hogy „még egy kört”, hanem azt, hogy „megéri egyáltalán újraindítani?”