Tiny Hands Adventure

Egy kis dínó és a mágikus kincsek

A történet nem igazán merít mélyebb inspirációkból, inkább egy olyan gyerekmesére hasonlít, ami jól van megírva, de túl sokszor látni. A főhős Borti, egy kék dinoszaurusz, aki azért keresi fel a mágikus tündért, hogy a rövid karjai miatt ne bukjon el folyton a sportokban. A tündér segítségével egy sor próbát kell teljesítenie, és közben varázslatos drágaköveket gyűjt, hogy megoldja a problémáját. A sztori bár nem túl eredeti, egy kis bájjal rendelkezik, de a sok grammatikai hiba és furcsa megfogalmazás nem segít a helyzeten.

Játékmenet: Crash Bandicoot, csak kicsit ügyetlenebbül

A játékmenet, ahogy a Crash Bandicoot-tól is megszokhattuk, erősen a platformer műfaj alapjaira épít. A probléma csak az, hogy ez inkább egy 2D-s platformer érzetét kelti 3D-s térben, semmint egy igazi 3D platformert. Borti nemcsak a fején ugorhat, hanem a farkával is leütheti az ellenségeket, de sajnos az utóbbi mozdulat elég lassú és frusztráló, ami sok halálhoz vezet, amit indokolatlannak éreztem.

A pályák alapvetően nem túl inspirálóak, és bár a szintenkénti gyémántok, amiket összegyűjthetünk, próbálják pörgetni a dolgokat, a szinttervezés többsége inkább unalmas. A nehézségi szint ugrása és az igazságtalan ellenség elhelyezés gyakran megnehezíti az élményt. Képzeld el, hogy a pályák egyes részein a távolságok a maximum ugrásodhoz közelítenek, vagy néha a játék nem érzékeli a bemenetet, és Borti simán leugrik a szikláról. Ezek a pillanatok nem ritkák, és egyre frusztrálóbbá válnak, de valahogy mégiscsak megmarad egy alapminőség, ami arra késztet, hogy tovább menj.

A főellenségek: Olyanok, mintha csak kitöltötték volna őket

A főellenségek, amik elvileg a játék csúcspontjai lennének, inkább csalódást okoznak. Az első főellenség, egy hipopotámia tánc a fagyott arénában, szinte 15 percig tartott, míg legyőztem, míg a második már az első próbálkozásra könnyen elbánt velem TNT-vel. A boss fight-ok inkább szerencsén múlnak, semmint hogy igazi kihívást jelentenének. Mintha csak egy utolsó simításként dobták volna be őket a fejlesztők, hogy kitöltsenek pár extra órát a játékon. Ha nem lenne nekik helyük, talán jobban jártunk volna.

Az ismétlés hatása

A játékban a pályák hamar ismétlődnek, és ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a későbbi szinteken gyakran látunk olyan elemeket, amelyek már az előzőekben is jelen voltak, hanem a játékélmény is inkább Déjà vu érzéseket kelt. Egyes szinttervezések szórakoztatóak, például a világítótorony megmászása vagy a cell-shaded képregényes világ felfedezése, de sok más szint olyan unalmas, hogy legszívesebben átrohantam volna rajtuk.

Vizualitás: A színek és a stílus hiányzik

A vizuális élmény vegyes, a játékban van néhány emlékezetes pillanat, de összességében elmondható, hogy a grafika nem üt nagyot. Az animációk elég merevek, az ellenségek és karakterek élettelenek, ami elég furcsa, mivel a játék próbál egy pörgős, szórakoztató élményt kínálni. A színvilág és a szinttervezés helyenként érdekes, de a sok unalmas táj és a gyenge művészeti irányítás mindent elront. A grafika sokszor inkább erőltetettnek tűnik, mint szórakoztatónak.

Zárszó

Az Tiny Hands Adventure nem egy borzalmas játék, de elég messze van attól, hogy igazán ajánlható legyen. A játék nem kínál semmi újat a platformer műfajában, és bár a különböző szintúgy segítenek a fokozódó élvezetben, az egyes pillanatok frusztrálóak. Az alacsony ár ellenére mégis inkább egy olyan cím, amit elfelejtesz miután letetted a kontrollert. A legnagyobb problémája, hogy semmi olyan dolgot nem kínál, amit ne láttál volna már a műfaj nagyobb és jobban kidolgozott játékaiában.