Another Code: Recollection

Ehelyett a Nintendo visszanyúl 2005-be és 2009-be, és elővesz két olyan kalandot, amelyek már a maguk idejében sem akartak mindenkinek megfelelni. Az Another Code: Two Memories és az Another Code R sosem volt harsány, sosem volt trendi – viszont volt lelassult, melankolikus és makacsul emberi. A Another Code: Recollection ezt a két játékot hozza vissza, teljesen új köntösben, és közben engem is visszarántott abba az állapotba, amikor egy játék nem sietett sehová, és nem is szégyellte ezt.

Egy történet, ami kivárja az idejét

Ashley Mizuki Robbins története ma is ugyanott indul: egy csomag érkezik az apjától, aki elvileg halott. Innentől pedig nincs kapkodás. Nem robbanások, nem sokkoló fordulatok, hanem ajtók nyitogatása, jegyzetek böngészése, emlékek lassú kibontása. Ez a játék kifejezetten azt kéri tőlem, hogy legyek türelmes. Hogy menjek vissza ugyanarra a helyszínre ötödször is, mert talán most mond valaki egy félmondatot, ami eddig nem volt ott.

Ez nem mindenkinek való hozzáállás, de aki ráhangolódik, annak nagyon finoman működik. Ashley nem hős, nem kiválasztott, hanem egy kamaszlány, aki próbálja összerakni, mi történt a családjával. D, a kísértetfiú pedig pont annyira furcsa és kedves, hogy ne váljon idegesítővé. Az egész kapcsolatuknak van egy csendes, szomorkás bája, ami ritka manapság.

Játékmenet: lassú, de már nem fáj

Az eredeti DS-es és Wii-s verziók egyik legnagyobb bűne az volt, hogy néha indokolatlanul szívatták a játékost. Olyan rejtvényekkel, amelyeknél nem az volt a kérdés, hogy gondolkodsz-e, hanem hogy véletlenül pont arra kattintasz-e, amire kell.

A Recollection legnagyobb érdeme, hogy ezt felismerte. Az új navigációs és hint rendszer óriási áldás. Egy gombnyomás, és már mutatja is, merre kell mennem. Ha akarom, konkrétan sárga pötty vezet végig az élményen. Ez nem veszi el a játék lelkét, csak kisimítja az éleit. Aki akar, eltévedhet továbbra is, de aki csak a történetre koncentrálna, azt végre nem bünteti a játék.

A két játék teljes 3D-s újragondolása főleg az első résznél látványos. Mechanikailag is mást érzek, mint 2005-ben, és bár hiányzik a DS kétképernyős varázsa, összességében ez egy modernebb, befogadhatóbb élmény.

Irányítás, forma, hangulat

A mozgásvezérléses mini-rejtvények… nos, vegyes érzéseim vannak. Van, ami működik, van, ami inkább csak emlékeztet arra, hogy a Wii-korszak néha túl kreatív akart lenni. Sokkal jobban örültem volna teljes értékű érintőkijelzős irányításnak, mert ez a játék ordít a vizuális regényes kezelésért.

A vizuális stílus viszont betalált. Letisztult, akvarelles, nyugodt. Tudom, hogy sokaknak hiányozni fognak a vastag fekete kontúrok, de mozgásban ez az új irány kifejezetten szép. Egy tanács: az első dolgotok legyen feltekerni a kamera sebességét, mert alapból fájdalmasan lassú.

A szinkron és az új zeneanyag szintén sokat hozzáad. Nem hivalkodó, nem akar mindent elmondani helyettem – egyszerűen csak megtartja azt az intim hangulatot, ami mindig is az Another Code erőssége volt.

Ami megmaradt a régi hibákból

Nem lehet elmenni amellett, hogy a tempó ma is lassú. Nagyon. Vannak hosszú üresjáratok, sok visszajárás, és néha percekig nem történik semmi érdemi. Engem ez inkább beszippantott, de teljesen értem, ha valaki itt kiszáll.

A rejtvények többsége korrekt, néhány kifejezetten ötletes, de akadnak olyanok is, amelyek ma már kissé porosnak hatnak. És igen, érződik a játékokon a koruk – még akkor is, ha ez most egy sokkal elegánsabb ráncfelvarrás.

Zárás

A Another Code: Recollection nem akar mindenkinek megfelelni, és pont ettől működik. Ez két olyan kaland, amely nem siet, nem magyaráz túl semmit, és hagyja, hogy a csendek is meséljenek. A modern segítségek végre eltüntették a felesleges frusztrációt, így az maradt meg, ami mindig is érték volt benne: a hangulat, a karakterek, és az emlékek lassú kibontása.

Ez egy szép, gondosan összerakott visszatérés egy kultikus világba. Nem tökéletes, nem friss, de őszinte. És néha ennyi pont elég.