Stela

Bevezetés: A világ, amit nem tudsz igazán megérteni

A Stela egy fiatal nő történetét meséli el, aki egy idegen, ellenséges világban tér magához. Egy olyan világban, ahol a romos templomok, hóval borított falvak és sötét erdők rejtik a szörnyű lényeket, és minden egyes pillanat életveszélyes lehet. Az egyetlen reményt egy titokzatos kultusz adja, akik úgy tűnik, figyelik, sőt talán irányítják a nő előrehaladását. A történet alapvetően érdekes, és van benne potenciál, de sajnos nem tudott elég mélyen megérinteni, amit a játék ígért.

Játékmenet: Egy impozáns világ, ami sosem éri el a kívánt szintet

A játékmenet alapvetően tisztességes, de vannak bizonyos elemek, amik folyamatosan törik meg az élményt. A főhős mozgása rendkívül lomha és pontatlan, ami bár lehet szándékos döntés, hogy ne érezd túl erőszakosnak a karaktert, a valóságban inkább frusztráló. Nem egyszer előfordult, hogy egy ugrást nem sikerült eltalálni, vagy véletlenül leestem egy szakadékba, mert a karakter mozgása nem reagált kellően pontosan. Ha egyszer túljutunk ezen, a játékmenet már nem sokkal jobb – a Stela számos, túlságosan sablonos és az idegesség határáig frusztráló logikai feladattal rendelkezik.

A feladatok között akadhatnak ötletesebb részek is, ahol például egy-egy egész pályán végig vezetnek, de sajnos sokkal többször találkozunk a "nyomj meg egy kart, és várj, hogy valami történjen" típusú megoldásokkal, vagy azzal, hogy mindenféle próbálkozásra van szükség, hogy kitaláljuk, mi a helyes lépés. Ezek a trial-and-error részek nemcsak, hogy elveszik a játék ritmusát, de szinte teljesen kioltják a hangulatot.

A vizuális világ és a zene: A stílus, ami nem eléggé eredeti

Ami viszont mindenképpen pozitív, az a Stela világának különös atmoszférája. A játék világának minden egyes szegmense egy-egy különleges, misztikus helyszín, amit szívesen felfedeznék, ha a játékmenet nem törné meg folyamatosan a lendületet. A zene csodálatos, szép és melankolikus, amit nem lehet eléggé méltatni. Az összhatás valóban lenyűgöző – de a játék végül nem tudja igazán kiaknázni a potenciált.

Ahogy azt a Inside-nál már megszokhattuk, a vizuális stílus itt is minimalista és sötét, de az Inside sokkal erősebben és magával ragadóbb módon tudta összefonni a környezetet a játékélménnyel. Itt valahogy úgy érzem, hogy a grafika csak úgy van, nem igazán illeszkedik a játékmenethez, és inkább elvész a hangulat és a történet között.

Zárás: A másolás határain

A Stela kétségtelenül jól összerakott, és vannak benne szép elemek, de valami mégis hiányzik. Az alapötlet erős, a világ szép, a zene rendben van, de az irányítási és játékmeneti problémák, a túlságosan ismétlődő feladatok és a szinte teljesen fantáziátlan puzzle-ök miatt nem sikerült igazán lenyűgöznie. A Stela nem rossz játék, de sosem éri el a Inside szintjét, és mivel túl sok helyen érezni a másolás szándékát, végül inkább egy erős, de csalódást okozó árnyéka marad a mesterműnek.