ASTLIBRA Revision

Az Astlibra Revision egy olyan játék, ami nemcsak a fejlesztő, KEIZO, elhivatottságát, hanem a régi iskolás JRPG-k iránti tiszteletet is megmutatja. De mi történik akkor, ha a végeredmény nem teljesen olyan, amire számítottunk? Nézd meg, hogy mit hozott ez az ambiciózus projekt!

A történet, ami lassan, de biztosan elkap

Az Astlibra Revision története nem éppen a legújabb dolog, amit valaha hallottunk. Egy amnéziás fiú, akit egy támadás után egy holló segít a nyomozásban. Az alaphelyzet egyszerű, de ahogy haladunk előre, a történet egyre inkább elkalandozik, és olyan elemeket hoz be, mint az időutazás, párhuzamos dimenziók és istenek legyőzése. Az egész egy kissé kaotikus, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy 15 évig készült, de egyre inkább magába szippant. Bár az alapvető szál nem túl eredeti, a játék képes fenntartani az érdeklődést, és azok számára, akik szeretnek a régi, komoly hangvételű JRPG-kben elmerülni, igazi élményt jelenthet.

A játékmenet: hack ’n’ slash a Castlevania és az Ys keverékéből

Az Astlibra játékmenetét leginkább a hack ’n’ slash kategóriába lehet sorolni, de egy kis JRPG-fűszerrel megbolondítva. Az irányítás egyszerű, de a harcok sokszor valóban adnak valami egyedit. Az Ys és a Castlevania: Symphony of the Night ihlette harcrendszer dinamikus, a támadások érzése pedig eléggé kielégítő: minden egyes csapásnak van súlya, és az animációk, bár nem tökéletesek, mégis jól alátámasztják a harcok intenzitását. A Break állapotban lévő ellenfelek gyorsan elpusztíthatók, ha ügyesek vagyunk, és a mágikus támadások is szórakoztatóak, bár néha kicsit túl kaotikussá válnak, ha túl sok ellenség vesz körül minket.

A karakterfejlődés igazi erőssége, hogy többféle utat kínál. A harcban szerzett tapasztalatokat különböző statisztikákra oszthatjuk, és az új képességek mellett a felszerelések fejlesztése is szórakoztató. Az orb-ok gyűjtése és az egyedi képességek aktiválása, amik a holló segítőnk számára adnak új trükköket, igazán élvezetes, és kifejezetten szerettem, hogy sosem éreztem azt, hogy túl sokat kellene grindolnom.

A problémák, amik összetörik az élményt

Azonban nem minden rózsás. A játék egyik legnagyobb gyengesége a puzzle dizájn és a haladás jelzésének hiánya. A Astlibra nem fogja megfogni a kezed, és gyakran csak véletlenül fogsz rátalálni arra, hogy éppen mit is kell tenned. Az NPC-k közötti beszélgetések sokszor homályosak, és van, hogy a játéknak egyetlen elrejtett párbeszédet kell kinyitnia a valódi előrehaladáshoz. Az ilyen pillanatok nemcsak frusztrálóak, hanem rendkívül időigényesek is, és könnyen elveszítheted a fonalat.

A vizuális megjelenés is vegyes érzéseket kelt. Bár a háttérképek néha szépek, az egész 2D-s megjelenítés egy kicsit silány, mintha még egy korai bétaverzióban lennénk. A karaktermodellek egyszerűek és a mozgások elég gépiesek. Tény, hogy az alapverzióhoz képest sokat javult a grafika, de az egész mégis inkább úgy hat, mintha egy nem befejezett játék állna előttünk.

A zene, ami mindent elmond

Szerencsére a zene mindent kárpótol. A soundtrack valóban kiemelkedő, és minden egyes hangjegy hozzájárul a játék atmoszférájához. A zongorás, nyugodt dallamok a mocsárban, vagy a pörgős harci témák, amikor ránk ugranak az ellenségek, mind segítenek átélni a játék élményét, még akkor is, ha a grafika nem teljesíti a kívánt szintet. A hangulatot pedig mindenképp fokozták a remek dallamok, amik szinte a régi JRPG-k zenei világát idézik.

Záró gondolatok

Az Astlibra Revision egy olyan játék, amit nem mindenki fog szeretni, de azok, akik kedvelik a régi iskolás JRPG-ket, valószínűleg valami igazán különlegeset találnak benne. Bár a hibái nyilvánvalóak – a zűrzavaros puzzle dizájn, a csúnya grafika, és az időnként túlságosan archaikus mechanikák – mégis van benne valami, ami megfogja az embert. Ha nem bánod a régi vágású, néha bosszantóan nehéz játékokat, akkor érdemes esélyt adni neki, mert az egész élmény igazi kincset rejt.