Pooplers

A játékmenet: Pofátlanul egyszerű

Képzelj el egy világot, ahol a feladatod nem több, mint hogy minél több sz*rt terjessz egy kisbabaként, miközben próbálod elkerülni, hogy a felnőttek visszadobjanak a kiságyadba. Ez nem egy késői, vacak Halloween-i tréfa, hanem a Pooplers játékmenete.

A játéknak alapvetően nincs bonyolult célja. Akár AI ellen, akár online több játékossal versenyezve az a feladatod, hogy a pályán minél több sz*rt hagyj magad után. Az irányítás lassú és nyúzott, a baba mozgása olyan, mintha pelenkában próbálnál sprintelni a futballpályán. Az egész szituáció annyira unalmas, hogy magad is elgondolkodsz, miért nem vágtál bele inkább egy kis szundiba.

Az „élmény” csúcsát akkor éred el, amikor random power-upok jelennek meg, mint a sebességnövelők vagy egy-egy gázzal teli bomba, amitől még az az illúzió is elillan, hogy valami izgalmas történik. A játékmenet sebessége viszont épp annyira dinamikus, mint egy csiga a homokban – komolyan, egy idő után már annyira lelassul, hogy ha valaki véletlenül átsétál a szobán, képes vagy inkább őt figyelni, mint a játékot.

Grafika és hang: Egy „kellemes” rémálom

Ha azt mondom, hogy a grafika egy kicsit 2005-ös indie játéknak tűnik, az igazán nem is magyarázza meg eléggé. A játék világát valahol a gyerekszoba sarkában egy színes, de agyonpörgetett tévé előtt kitalálták, de valami hiányzik belőle. Talán a karakterek és a háttérmodellek is szánalmasan egyszerűek, de legalább a színek elég élénkek. Az biztos, hogy technikai szempontból nem a Switch erejének igazi próbája, még akkor sem, ha nem épp egy látványorgiára vágyunk.

A hanghatások? Hát, ha szeretnél úgy érezni, mintha a világ legjobb felnőtt humora közepette beragadtál volna egy gyerekszobába, ahol mindenki épp valami pisi- és sz*rtörténetbe kezdett, akkor jól választottál. A folyamatos fetrengés és fingás hangja egy idő után teljesen elviselhetetlenné válik, és elég hamar felteszed a kérdést: „Miért is játszom ezzel még mindig?”

Miért egyáltalán?

Na most, tisztázzuk: nem vagyok elvakult gamer, aki mindent elítél, ami nem AAA cím, de ez a játék valahogy csak úgy... nem működik. Az alapötlet ad egy kis érdekes pofonfényt, de a valóságban hamar kiderül, hogy semmi mélyebb nincs mögötte. A lassú tempó, a primitív grafika és a kábé egyórás játékélmény, amiből nem lehet kinyerni semmi izgalmasat, tényleg nem az, amit egy jó társasjátékos délutánra keresek.

El tudom képzelni, hogy néhányan szórakoznak rajta – talán egy party játékos este, amikor már nem tudjuk, mi történik körülöttünk. De egyébként? Nos, a játékmenet egy kicsit olyan, mint egy régi klasszikusnak mondott, de már túl agyonhype-olt Nintendo DS cím, ami alapvetően nem más, mint egy felesleges zaj, amit a szülők azért vesznek meg, hogy letartsák a gyerekeket. De ha nem vagy a kisbabák poénjainak megszállottja, akkor gyorsan felejtsd el.