Antonball Deluxe

A játékok, amik egyszerűek és kicsik, általában az alapötletük erejére építenek. Az Antonball Deluxe pedig remek ötlettel indít, de vajon tényleg ki tudja hozni a maximumot belőle? A válasz: nem igazán.

Képzeld el: egy klasszikus Arkanoid-szerű játék, de itt a pattanó labdát nem egy deszkával, hanem egy karakterrel irányítod. Ígéretes, ugye? De ahogy nekiállsz, valahogy minden egyes visszapattanás és ugrás után jön a csalódás, hogy valahogy nem működik úgy, ahogy elvárnád. És hogy miért? Lássuk.

Játékmenet: egy jó ötlet, ami nem hozza a várt szintet

Az alapötlet tiszta: egy kis karaktert irányítasz, aki a labdát ütögeti, mintha egy klasszikus pong lenne, de ahelyett, hogy egyszerűen csak egy deszkát húznál, most neked kell ugrálni, hogy eltaláld. Ez egy szórakoztató és frissítő twist, de a megvalósítás sajnos nem jött össze. Az egész játékmenet egy kicsit túlságosan apró, a karakter és a labda is sokszor túl kicsi ahhoz, hogy rendesen célba találj. Igen, tudom, az a mondás, hogy "get good", de a játék legpraktikusabb módja inkább az, hogy keresel egy pontot, ahonnan a labda biztosan elérhető lesz, majd csak állsz és várod, hogy visszajöjjön. Nem éppen az a fajta adrenalinlöket, amit várnék egy ilyen játéktól.

A legnagyobb csalódás, hogy valójában minden más jól van – a grafika tiszta, a zene pörög, és az irányítás pontos, de a játékmenet... hát, az valahogy nem az igazi. A sebesség és a dinamikai érzet annyira nem hozza a kellő lendületet, hogy igazán élvezhető legyen.

Az irányítás és a döntések: egy kis zűrzavar

Az egyik furcsa döntés a WarioWare-szerű roham támadás. A dolog lényege, hogy egy gyors támadással vágod le a labdát, de... meglepő módon csak a labdán működik, nem pedig az ellenségeken, akik amúgy ott kószálnak a pályán. Ez igazán intuitívnak nem mondható, és gyakran az ember azon kapja magát, hogy inkább nem is használja. Ugyanez igaz a fegyverekre is: egy pisztoly is a rendelkezésünkre áll, de annyira gyenge, hogy nem igazán érdemes vele foglalkozni, mivel még a lövések sem nyújtanak igazi szórakozást.

Multijátékos mód: itt valami elkezd működni

De várjunk csak! Ha egyedül csalódás is, a multiplayer módban viszont megvan az a fajta zsivaj, ami működhet. A többjátékos rész tényleg élvezetes, és úgy éreztem, hogy talán így kellett volna eredetileg is működnie a játéknak. Egy-egy képernyőt osztva sokkal dinamikusabb, szórakoztatóbb, és már az egyszerűbb dolgok is jobban pörögnek. Persze, ha csak ketten játszunk, könnyen ki lehet domíniálni az egész játékot, de ettől még szórakoztatóbb lesz, mint a szóló módban. Emellett ott van a Vs. Antonball mód, ahol két csapat harcol egymás ellen, de ez hamar túlságosan kaotikus lesz ahhoz, hogy hosszabb távon élvezetes maradjon.

Vizuális dizájn és hangulat

A játék vizuálisan egész jól meg van csinálva, színes, tiszta, és igazán jól tükrözi a retro hangulatot, amit próbál árasztani. A zene is pörög, kellemes aláfestést adva a játéknak. A karakterek és a pályák jól kidolgozottak, bár a dungeonek és a különböző helyszínek nem mindig érik el azt a fokú változatosságot, amit igazán elvárnék egy ilyen játéktól. De azért elmondhatjuk, hogy a játék igyekszik szórakoztatni minket a látvánnyal is.

Az Antonball Deluxe egy olyan játék, ami egyedül nem igazán hozza el azt a szórakozást, amit vártunk tőle, de ha a haverokkal együtt játszod, akkor bőven elfér a nappaliban egy-egy jókedvű, de könnyed multiplayer szórakozásra. A szóló módban viszont nem fogja elvinni a pálmát, és inkább egy elfelejthető élmény marad.