Mario Tennis Aces

Nem forradalom ez, inkább józan belátás: „rakjunk végre tartalmat a váz köré”.

Tartalom minden irányból, nem mindig egyformán jó minőségben

Az Aces első dolga, hogy telepakolja a sporttáskát. Offline, online, egyedül, barátokkal – mindenre jut valami. Nem minden elem egyformán kidolgozott, de a választék tényleg bőséges.

Az offline tornák három nehézségi szinten futnak (Gomba, Virág, Csillag), nyolcfős mezőnnyel. Tapasztalt Mario Tennis-játékosként ez nem egy komoly próbatétel, de már az is óriási előrelépés, hogy léteznek tornák. Ultra Smash-ben még ez sem jött össze.

Karakterek és pályák: személyiség végre van

Az egyik legjobb döntés, hogy minden karakter azonnal elérhető. Nincs pénzgyűjtés, nincs grind, csak bekapcsolom a játékot, és máris ott a teljes felhozatal – a klasszikus arcoktól egészen a teljesen abszurd Chain Chompig. Mindegyik karakter egyértelmű játékstílust képvisel: erős, gyors, védekező, technikás. Ezek nem üres címkék, tényleg érződnek a pályán, és hamar megvan, ki illik hozzám.

A pályák is végre élnek. Az Adventure Mode során feloldható arénák közül van tükrös, van olyan, ahol NPC-k rohangálnak keresztbe, és van az a hírhedt árbocos pálya, ami teljesen szét tudja verni a megszokott ritmust. Ezek opcionálisak, nem erőltetik rá magukat a játékra, de amikor unom a klasszikus meccseket, kifejezetten feldobják az élményt.

Irányítás: Joy-Con, lendítés, nehéz döntések

Helyi multiplayer Joy-Conokkal gond nélkül működik, bár némi kompromisszummal: a trükkös mozdulatok dupla gombnyomásra kerülnek, nem analógkarra. Van viszont a Swing Mode, ami konkrétan a Wii Sports szellemi örököse. Pontatlanabb, de hangosabb, nevetősebb, és igen, fizikai veszélyeket is rejt – a családi ereklyéket ilyenkor érdemes biztonságba helyezni.

Harc a hálónál – szó szerint

Az Aces ott válik igazán érdekessé, ahol a klasszikus teniszt elkezdi súrolni a bunyós játékok világa. Trükkös ütések, energiamérő, speciális szupercsapások – mindez egy olyan rendszerben, ahol az ütő is eltörhet. Rosszul időzített védekezés, és már repülnek a szilánkok.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak az aktuális labdamenetet kell figyelnem, hanem az ellenfél energiaszintjét is. Mikor támad? Mikor védekezik? Mikor kockáztat? Van ebben valami meglepően taktikus, és emiatt az Aces néha tényleg inkább egy verekedős játék érzését kelti, mint sportjátékét.

Ha ez túl sok, szerencsére ki lehet kapcsolni. Egyszerű szabályokkal, energiamérők és törő ütők nélkül is játszható – Camelot nem kényszerít rá semmire.

Adventure Mode – ostoba történet, meglepő kihívás

A történet vállalt hülyeség: egy gonosz, varázslatos ütő, elrabolt Luigi, kristályok, Wario és Waluigi megszállva. Klasszikus Mario-féle nonsense. Ami viszont meglepő, az a nehézség. Néhol kifejezetten kemény falakba ütköztem, és bizony grindolni kellett.

Mario fejlődik, statjai nőnek, és volt olyan boss, ahonnan inkább visszavonultam edzeni. Ez ritka a Mario-sportjátékoknál, és őszintén szólva üdítő. A magyarázatok nem mindig világosak, Toad tanácsai néha félrevezetők, de ha egyszer összeáll a rendszer, az Aces játékmenete kifejezetten mély.

Zárás

A Mario Tennis Aces nem egyszerű Switch-port, hanem egy javított változat abból, ami Ultra Smash lehetett volna. Nem teljesen új játék, de annyira átdolgozott, hogy alig ismerni rá az elődjére. A mag ugyanaz – és ez jó hír –, de köré végre tartalom, változatosság és ambíció került.

Nem hibátlan, az Adventure Mode néha olcsón büntet, de összességében ez egy nagyon erős arcade sportjáték, ami hosszú távon is képes megtartani.

Értékelés

8 / 10 – Nagyon jó

Nem újragondolás, hanem helyreigazítás – és pontosan erre volt szüksége a Mario Tennisnek.