A Little Golf Journey

Ha valaki egy laza, de kielégítő golfjátékra vágyik, amit akár 10 percre is előkaphat, akkor talán élvezni fogja. De ha komoly kihívást keresel, akkor bizony nem ez a te játékod.

Képregényes Golf, De Aztán Mi?

A játék alapfelállása elég egyszerű: A Little Golf Journey nem a realisták terepe, inkább egy minimalista, pihentető alternatíva, ami inkább a látványra és a hangulatra épít. Egy-egy pálya, amit végig kell játszanod, mint egy kis dioráma, ahol te vagy a játékos és a labda, és az egész világ körülötted csak egy festett háttér. Semmi pörgős, semmi dráma, csupán a természetes íveket kell megértened, hogy minél kevesebb ütésből beüssd a lyukba.

A camera movement és a célzás elég egyszerű és hatékony, nem bonyolítják túl a dolgokat. Az analóg kar segítségével beállíthatod az irányt, a támogatói nyíl pedig megmutatja, hogy hova fog landolni a labda. Ha extra erőt akarsz adni a lövésnek, akkor a ZR-t nyomva biztosíthatod a nagyobb távolságot, viszont ilyenkor nagyobb eséllyel tévedhet a labda a szegényes terepen. A ZL segítségével pedig finomhangolhatod a célzást, hogy biztosan a kívánt irányba menjen. Az alapok tehát rendben vannak, és könnyen tanulható.

Ismétlés, Ismétlés, Ismétlés

A probléma inkább a játék struktúrájában keresendő. A fejlődés alapvetően a csillagok gyűjtésére épít: minél kevesebb ütésből találod el a lyukat, annál több csillagot kapsz. Ez a szokásos „ha jó vagy, nyersz, ha nem, próbálkozhatsz újra” elv, ami az elején talán még motiváló, de egy idő után kezd igazán frusztrálóvá válni. A játék nem mondja meg egyértelműen, hogy hány csillag szükséges a következő pályához, de egy kicsit jobban átláthatóvá válik, amikor már tudod, hogy újra kell próbálnod a pályát, hogy megkapd a szükséges csillagokat.

A fő gond azonban az, hogy a játéknak hiányzik az igazi mélység. A szép, változatos pályák vizuálisan elég vonzóak, de a helyszínek között túl sok a hasonlóság, és a terep változatossága eléggé monotonná válik. Ahogy a játék előrehalad, hamarosan eléri azt a szintet, ahol már nem érzed, hogy új dolgokat tapasztalsz, inkább csak görgeted magad előre.

Nehézség – Egy Hole-in-One, Ami Csak Álom

Bár a játék elsőre könnyednek tűnik, egy idő után már nem is az a probléma, hogy a feladatokat túl könnyű megoldani. Az igazi gond az, hogy a hole-in-one szinte elérhetetlen. A lövések általában nem érik el a kívánt távolságot, és ha mégis sikerülne, akkor is az történik, hogy a csillagokat csak akkor szerzed meg, ha valóban az egyik vagy két ütésből bejutsz. Az egész játék úgy tűnik, mintha folyamatosan arra ösztönözne, hogy próbáld újra, és újra, és újra, ami a végén inkább unalmassá válik, mint szórakoztatóvá.

A Kép és Zene – Pihentető, De Ennyi

A játék legnagyobb erőssége egyértelműen az esztétika. A vizuális dizájn bájos, és az egész világ szép, pihentető légkört áraszt, de nem igazán marad meg hosszú távon az emlékezetedben. A zene is ugyanígy pihentető, egy kicsit nyugtató, de igazából nem kínál semmi különöset. Ahhoz képest, hogy a vizuális és zenei háttér ennyire jól van megkomponálva, a játékmenet nem képes igazán felérni hozzá.