Thea: The Awakening

Az isteni választás: milyen isten leszel?

Amikor elindítod a játékot, az első dolog, amit észreveszel, hogy nem a szokásos módon irányítod a világot. Thea nem egy hagyományos 4X játék, hanem valami sokkal érdekesebb és bonyolultabb. Ahelyett, hogy egyetlen hős irányítását vennéd a kezedbe, te magad egy isten leszel, akinek a feladata, hogy életben tartsa a falusiakat és irányítsa őket. Választhatsz nyolc különböző istenség közül, mindegyik más képességekkel és játékmenettel. Az egyik isten például a természet istennője, és a falusiak gyorsabban gyűjtenek erőforrásokat, míg mások a harcban lesznek erősebbek.

Ez alapvetően egy érdekes mechanika, hiszen az istenség szerepe nem csupán a templomok építésére korlátozódik, hanem valóban befolyásolja, hogyan alakítod a falusiak életét, miután megválasztottad a megfelelő istenséget. De sajnos, ahogy haladsz előre, egyre inkább érződik, hogy az egész túlzottan egyoldalú – bár a választás kezdetben izgalmas, hamar kiderül, hogy a túléléshez szükséges munka egyhangúvá válik.

A játékmenet – túl sok munka, túl kevés varázslat

A Thea: The Awakening játékmenete alapvetően egy olyan túlélő-szimulátor, ahol minden egyes falusi életéért te felelsz. Ez azt jelenti, hogy el kell látnod őket étellel, fegyverekkel és gyógyászati eszközökkel, miközben a faluban való munkát folytatják. Az egész egy erőforrás-menedzselés, ami többnyire unalmas ismétlődésekkel jár. Az egyes falusiak küldetését te irányítod: van, aki az erdőt járja, hogy fát gyűjtsön, mások a közeli romokban kutatnak titkok és kincsek után.

A gond ezzel a folyamattal, hogy gyorsan monotonná válik. A túlélés minden eleme – az erőforrások gyűjtése, a harcok és a kártyás mini-játékok – egy-egy ponton túlzottan ismétlődővé válik, és az igazi élmény hamar elveszik a rengeteg mikro-menedzselésben. Értem én, hogy a túlélés érzését akarják átadni, de egy idő után inkább fárasztó, mint izgalmas.

Az egyik legnagyobb hiba, hogy a játék próbál túl sok mindent egyesíteni: próbál 4X stratégiai elemeket, túlélő játékot, RPG-t, kártyajátékot – és bár mindegyikben van néhány jól elkapott pillanata, összességében egyik sem kiemelkedő. A játékban nem lesz az az igazi „wow” élmény, amit egy Civ vagy egy Total War játékban megszokhattunk, mert mindent túlbonyolítanak, miközben a játékmenet lelassul és önmagába fullad.

A kártyajátékok – egy-egy pihentető választás, de nem több

Ami igazán próbára teszi az idegeinket, azok a kártyás mini-játékok. A játékmenet egyes elemei, mint például a harcok és a küldetések, kártyás alapúak, ahol te döntheted el, hogyan akarod megoldani a problémákat. Ez elsőre izgalmasnak tűnik, de gyakran túlbonyolították az egész rendszert, így inkább unalmassá válik, minthogy szórakoztató lenne. Az ilyen típusú kihívások hamar elveszítik a varázsukat, és könnyen előfordul, hogy inkább automatikusan végzed el őket, csak hogy túllépj rajtuk.

Az isteni munka – a falu építése

Bár a játék egyik nagy erőssége az, hogy egy egész falut kell irányítanod, a valódi szórakozás hamar eltűnik, amikor elkezded látni, hogy a fejlődéshez szükséges erőforrásokat elég nehéz megszerezni. Az alapvető építkezés és fejlesztés, mint például új házak vagy erősebb fegyverek készítése, mindig bonyolulttá válik, mert nem kapsz elég alapanyagot. Pedig ott van a komoly crafting rendszer, amit végig lehetne pörgetni, de a legtöbb időt inkább azzal töltöd, hogy próbálod összeszedni a szükséges alapanyagokat.