Hot Lap Racing

A francia Zero Games Studio most megpróbálkozott a lehetetlennel: egy olyan játékkal, ami nem full arcade, de nem is vérkomoly szimulátor. Ők ezt simcade-nek hívják. A Hot Lap Racing valóban a kettő között áll meg – csak az a kérdés, hogy ez mennyire jó hely.

Autóválaszték: nem a szokásos katalógus

Azonnal feltűnt, hogy itt nem a szokásos licencparádé fogad. Nincs pénz Ferrarira, Lamborghinire meg a nagy nevek teljes arzenáljára – viszont van ízlés és karakter. Több mint 50 autó, köztük rengeteg francia márka (Renault, Citroën, Peugeot – nem meglepő), de felbukkannak olyan ritkábban látott nevek is, mint az Alpine, Venturi, Noble, Minardi vagy a Lola.

A legjobb ötlet az, ahogyan a játék modern és történelmi kategóriákra bontja az autóosztályokat. Együlésesek, GT-k, endurance gépek – mind kapnak múltbéli és jelenkori verziókat. Emiatt nem csak a „most kapható” autókra épít, hanem valódi motorsport-történelmi érdekességeket is elővesz. Ez nálam hatalmas pluszpont.

Karrier: hosszú, strukturált, kissé ismétlődő

A fő attrakció egyértelműen a Career mód. Tematikus bajnokságokat teljesítesz, különböző korszakokban és kategóriákban, és ha jól szerepelsz, alkatrészeket oldasz fel egy fiktív Formula X-Treme autóhoz. Ez egy korrekt motivációs rendszer, és tényleg ad értelmet annak, hogy végigmenj a tartalmon.

A gond inkább az, hogy 17 pálya hosszú távon kevés. Hiába vannak variánsok, a végére elkezdenek összefolyni. Nem rondák, csak… túl ismerősek.

Van Time Trial, Quick Race, Championship, helyi multiplayer 1–4 főig, és online mód is. A split-screen meglepően jól fut, az online viszont már a megjelenés előtt is kihaltnak tűnt – nem fűznék hozzá nagy reményeket.

Vezetés és technika: itt törik meg az álom

Menet közben jön elő a Hot Lap Racing igazi dilemmája. A játék 30 fps-re céloz, és ezt többnyire tartja is – de nem mindig. A rajtoknál, amikor sok autó van egyszerre képernyőn, rendszeresen beszaggat. Ez nem szépíthető, ez van. Később, amikor széthúzódik a mezőny, már jobb a helyzet.

A felbontás viszont korrekt: nem mosódik el, handheld módban is éles marad, ami Switchen nem evidens.

A kezelés viszont nagyon változó. Az együléses, nyitott kerekes autók kifejezetten jók: feszesek, pontosak, élvezet vezetni őket. Más kategóriák viszont hajlamosak indokolatlanul csúszkálni, powerslide-ból powerslide-ba esni, ami nem az a fajta élvezet, amit keresek.

Itt üt vissza a simcade filozófia. A szimulációhoz kevés a finomhangolás és túl laza a fizika. Az arcade-hez meg túl sok a büntetés: letérésért, koccanásért, agresszív vezetésért. A játék egyszerre mondja azt, hogy „menj bátran”, és azt, hogy „de azért ne túl bátran”.

Hang és hangulat

A zene… nos, őszintén szólva elég gyenge. Én hamar kikapcsoltam. Csakhogy ezzel felszínre kerültek a nem túl meggyőző motorhangok, szóval ez tipikusan az a helyzet, amikor választani kell a rossz és a kevésbé rossz között.

Cserébe ott vannak a pilóták: több mint száz ellenfél, némelyik valós motorsportos inspirációval, mások teljesen fiktívek. Ha legyőzöd őket egy bajnokságban, bekerülnek a Driver Codexbe egy rövid leírással. Apróság, de ad egy kis karaktert az egésznek.

Zárás

A Hot Lap Racing nem tudja eldönteni, mi akar lenni – és ez végig érződik rajta. Túl komoly ahhoz, hogy igazi arcade örömjáték legyen, és túl laza ahhoz, hogy szimulátorként komolyan lehessen venni. A technikai kompromisszumok is látszanak, főleg a rajtoknál.

Mégis: élveztem. Nem mindig, nem feltétel nélkül, de igen. Az autóválaszték bátor és szerethető, a karrier hosszú, és ritka dolog Switchen, hogy egy játék ennyire nyíltan próbáljon a „komolyabb” autózás felé nyúlni.

Ha tudod, mire számítsz, és elfogadod, hogy ez egy köztes megoldás, akkor van itt annyi tartalom és egyediség, hogy megérje a köröket. Nem tökéletes, de legalább nem sablon.