Gear.Club Unlimited

Az első kör után már éreztem, hogy ez nem az a játék, amire vártam – de az is világos lett, hogy simán az lehet, amire szükségem volt.

Az első méterek – elvárások helyrerakása

Tegyük tisztába az elején: ez nem Gran Turismo, és nem Forza. Aki ezt várja, az rossz rajtvonal mögé állt. A Gear.Club inkább egy olyan arcade-autós játék, ami felvette a rendes cipőt, inget húzott, de azért nem ment el öltönyig. Valahol félúton van a Mario Kart és a „komolyabb” szimulátorok között, csak épp kék teknőcök nélkül.

A pályák rövidek, tempósak, az egésznek van egy kellemes „még egy futam belefér” érzete. Kézikonzolon ez aranyat ér. Sok verseny alig egy perc, de ez nem baj – sőt. Pont ettől működik a flow, pont ettől lesz belőle ideális buszon, ágyban, kanapén játszós Switch-játék.

Irányítás, tapadás, ritmus

A vezetési modell meglepően feszes. Az autók tapadnak, reagálnak, és ha kikapcsolom az összes segédletet, akkor végre elkezd vezetni tanítani. Korán fékezek, határozottan fordulok, majd akkor taposom a gázt, amikor már tényleg arra néz az autó, amerre menni akarok – és ez jó érzés.

Ugyanakkor a Switch analóg ravaszainak hiánya érezhető. Arcgombbal gyorsítani-fékezni mindig egy kicsit Mario Kartos deja vu, még akkor is, ha a játék minden erejével máshová pozicionálja magát. Nem tragédia, de sosem lesz igazán természetes.

Ellenfelek, akik túl udvariasak

Az AI… nos, mondjuk úgy, hogy nem agresszív. Az ellenfelek sorban állnak kanyar előtt, szépen fékeznek, nem tolakodnak, nem védekeznek. Egy picit később fékezek, más íven fordulok, és máris három helyet nyerek. Nehéz fokozaton csak gyorsabbak lesznek, okosabbak nem.

Ez önmagában nem öl meg egy arcade-orientált játékot, de kicsit kiüresíti a versenyhelyzeteket. Nem érzem azt a feszült „most minden kanyar számít” állapotot, amitől igazán emlékezetesek lennének a futamok.

A garázs, ami mintha máshonnan maradt volna itt

A fejlesztési rendszer az egyik legfurcsább része az egésznek. Szélcsatorna, gumistation, fékpad – mind külön épület, mind helyet foglal, mind menedzselést kér. Ez az egész ordítja, hogy free-to-play gyökerei vannak, még akkor is, ha itt már nem szorítják mikrotranzakciók.

Nem rossz, csak feleslegesen bonyolult. A fejlődés nem igazán organikus, inkább „most ezt vettem meg, mert volt rá pénzem” jellegű. Konzolon ennél letisztultabb megoldás jobban állt volna.

Sérülés nincs, visszatekerés van

A sérülésmodell teljes hiánya fájó pont. Ütközni gyakorlatilag büntetlen, legfeljebb egy pillanatra lassulok le. Ehhez jön az korlátlan visszatekerés, ami ugyan technikailag ügyes, de élményben egy kicsit csalásgomb. Együtt ez a kettő végleg eltolja a játékot az arcade irányba, még akkor is, ha a külcsín mást sugall.

Amikor igazán beindul

Az igazi élvezet akkor jön meg, amikor hozzáférek az erősebb, egzotikusabb autókhoz. Egy Lotus Elise ideges, pengeéles, egy Bentley Continental GT pedig súlyos, megfontolt – és végre tényleg érzem a különbséget. Itt áll össze a kép, itt kezdi el a játék komolyan venni önmagát.

A multiplayer lokálisan működik, online nincs, de a split screen stabil, 30 fps-sel fut, és baráti körben simán vállalható. Technikailag korrekt az egész, bár a környezetek néha meglepően csúnyák – főleg a háttértextúrák tudnak kizökkenteni.

Zárás – helyén kezelve működik

A Gear.Club Unlimited nem az a versenyjáték, ami miatt eladod a PlayStationöd, de nem is kell annak lennie. Egy gyors, közvetlen, élvezetes autós játék, ami kézikonzolon érzi igazán otthon magát. Ha elfogadom, hogy nem szimulátor, hanem egy elegánsabb arcade, akkor kifejezetten jól szórakoztam vele.

Csak ne mondja senki, hogy ez a Switch Gran Turismója. Nem az. De nem is akar az lenni.