Bounty Battle

Amikor először hallottam a Bounty Battle-ról, csak annyit mondtam, hogy „hú, egy indie Smash Bros.-szerű játék, indie karakterekkel! Ez biztosan valami szórakoztató lesz!” Nos, nagyon tévedtem. A játék ötlete remek, az alapfelállás izgalmas: a legjobb indie karakterek, mint a Dead Cells, Blasphemous, Axiom Verge, Owlboy és még sok más, egy helyen, készen arra, hogy szétverjék egymást. Ha valaha voltál fanatikus brawler-játékos, akkor tudod, hogy mi rejlik ebben a koncepcióban: szórakozás, akció, gyors ütések és végtelen kombók. De amit kaptunk, az messze nem hozta az elvárt szintet – inkább a legrosszabb indie kísérletek közé tartozik.

A játékélmény – Mint egy koszos, elavult mozi

Amint elindítod a Bounty Battle-t, azonnal érzékelni kezded a problémákat. A menük zűrösek, az áttekinthetőség nulla, és az egész felület mintha egy régi, olcsó Flash-játékból származna. Az animációk is rettenetesen lebutítottak, a karakterek borzalmasan alacsony felbontású portréval néznek rád. A karakterválasztó képernyő kifejezetten lehangoló, és úgy érzed, mintha egy régi PC-s játékot pörgetnél, aminek az egész UI-ja elavult. Az egész játék kinézete, működése és hangulata annyira lepukkant, hogy igazából még meg sem akarsz kezdeni játszani.

A harc, amit ígértek, szintén nem hozza a várt szórakozást. Az alapmozdulatok – ütés, erős támadás, ugrás – mind szánalmasan reagálnak, mintha egy régi 8-bites játékot pörögnél. A kombók összeütése egy akadozó nyomkodás, amitől semmi sem érződik kielégítőnek, és a karakterek mozgása annyira lassú és nehézkes, hogy még egy viszonylag egyszerű karakter, mint Trace a Axiom Verge-ből, sem hozza meg azt a dinamikát, amire számítottál. A harc folyamatossága teljesen összeomlik, és a legrosszabb az, hogy mindezt a borzalmas képkockasebesség súlyosbítja. Képzeld el, hogy három ellenséggel küzdesz egyszerre, miközben a framerate egy prezentációs szintre zuhan – hát, pont egy ilyen élményt kaptunk.

A "bounty" rendszer – A lufi, ami csak pukkad

A játéknak van egy bounty rendszere, ami arra hivatott, hogy a csaták során gyűjtött pontokat felhasználva minionokat idézz meg. Ezek a minionok a háttérben állnak, és ahelyett, hogy segítenének a harcban, inkább egy szép látványossággá válnak. Például Juan Aguacate a Guacamelee-ből egy csomó csirkét idézhet, akik egész végig a háttérben csipegetnek. Na de hogyan is segít ez a harcban? Hát sehogy. Az egész "minionos" rendszer annyira értelmetlen, hogy egyáltalán nem érzékeljük a működését. Ha egy játék nem magyarázza el rendesen, miért van szükség erre a mechanizmusra, akkor valószínűleg nincs is igazi helye benne.

A grafika – Jól néz ki... de csak ha nem mozog

Ha azt mondom, hogy a grafika pazar, akkor igazat mondok – de csak statikus képeken. A háttér, az arénák és a karakterek ötleteiben van valami egyedi, de a mozgás, az animációk és az egész játékmenet olyan lassú és elavult, hogy az elriasztja az embert. Amikor végre egy kicsit pörögne a játék, a framerate annyira mélyre zuhan, hogy a harc szinte játszhatatlanná válik. A grafikai hibák mellett a játék világának atmoszférája olyan, mintha egy elfeledett videojátékba csöppentünk volna, amit inkább hagytak volna a süllyesztőben.