Crime O'Clock

Az alapötlet: Egy szép, de megkérdőjelezhető játékmenet

A játék vizuálisan szép, kézzel rajzolt jelenetekkel és szórakoztató karakterekkel. A művészeti stílus valóban vonzó, és az első pillanattól kezdve az ember elmerül a világában. De a probléma ott kezdődik, hogy az egész játék igazából csak egy rejtett tárgy keresése: ott van a kép, és keresd meg azt az egy tárgyat, amit a feladat kér tőled. Hogy is mondjam, már Where's Wally? szintjén is sokkal szórakoztatóbb volt, mert itt nemcsak a tárgyat kell keresni, hanem meg kell érteni, hogyan is kapcsolódik mindez a történethez, ami hát... nem egy könnyen követhető dolog.

A történet a maga módján próbál érdekessé válni, de mivel annyira bonyolult és túlbonyolított, hogy sokszor már fiatalabb játékosoknak is nehézséget okozhat, hogy megértsék, inkább elvonja a figyelmet a játékmenetről. Amikor nekem kellett keresni olyan dolgokat, mint a nox kristályok, őszintén szólva nem tudtam, hogy mi is az, és olyan érzés volt, mintha a kulcsaimat próbálnám megtalálni egy hatalmas képen. A történetnek nincs igazi súlya, és egyes pillanatokban kifejezetten frusztrálóvá válik.

Az időutazás ötlete – egy kis csavar, ami túl keveset ad

Ami a játéknak egyedivé teszi, az a változó idő és az, hogy ahogy haladunk előre, a karakterek mozgásának és a helyszíneknek a dinamikája folyamatosan változik. Az alapötlet nem rossz, hiszen minden egyes pillanat új nyomokat és részleteket ad hozzá a történethez. De az egész egy idő után egyfolytában ugyanarra a képre fókuszál, miközben a nyomozás még mindig csak arról szól, hogy keresgélünk valamit a hatalmas térképen. Az a bizonyos időnyomozós csavar igazából csak annyit csinál, hogy még inkább elvész az ember, amikor próbálja kibogozni, hogy mi történik.

A minijátékok: Ahol már rég elfelejtettük, miért is kell játszani

Egyesek szerint a minijátékok éppen arra valók, hogy egy kis szórakozást adjanak a monotonitásba, de itt már a minijátékok is elvesztették az élvezetüket. A példák, mint a forgatható tárcsák, vagy egy gomb megnyomása, hogy valami megtörténjen, nem érződnek kihívásnak. Inkább úgy tűnik, mintha egyszerűen csak időkitöltésként rakták volna be őket, és még azok sem okoznak igazán meglepetést. Mi értelme van egy minijátéknak, ami nem kínál semmilyen kihívást, és nincs következménye, ha hibázunk? Az egész élmény olyan, mintha egy folytatásos rejtett tárgy keresés lenne, amit a legjobb esetben is csak a monotónia megszakítására találunk ki.

Az ismétlés: A játék igazi buktatója

A Crime O’Clock igazi problémája nem is a hibákban rejlik, hanem a végtelen ismétlődésben. Ugyanazokat a dolgokat kell keresni, ugyanazokat a képeket nézni, és ugyanazokat a minijátékokat végigjátszani, miközben egy-egy apró változás történik az idő múlásával. Az egész folyamatnak nincs igazi dinamikája, és mivel a játéknak nincsenek elég erős mechanikai és narratív frissítései, a szórakozás hamar lelohad.

Aztán ott van az a kis megkönnyebbülés, hogy a játék kínál egykezes vezérlés-t, de valljuk be, ez inkább egy plusz érdekesség, mintsem igazi játékmeneti újítás. Egy kézzel játszani valóban kényelmes, de nem ettől fogja bárki is elfelejteni a játék üres forgatókönyvét és a folyamatos ismétlődést.

Összegzés: Túl sokat ígér, de túl keveset ad

A Crime O’Clock egy olyan játék, amely szép grafikával, egy érdekes időutazós csavarral próbálkozik, de valahogy a lényeg mégis elvész a túl bonyolult történet és a monoton játékmenet miatt. Ha szereted a rejtett tárgy keresős játékokat, akkor talán egy próbát megér, de számíts rá, hogy egy idő után a szórakozás helyett inkább a frusztráció kerül előtérbe. A játék sok ötletes elemét nem tudja igazán jól kihasználni, és nem tudja felpörögni a tempót ahhoz, hogy végig lekösse a figyelmet.