Bombslinger

Az, amikor teljesen ráhangolódsz, amikor elmerülsz, és valahogy úgy érzed, hogy „igen, itt valami működik”. Nos, Bombslinger éppen ezt adja meg – legalábbis akkor, amikor a düh és a káosz közepette nem csapja be az agyad a kontrollt. A cím nem több, mint egy egyszerű, kiszámítható bosszúsztori, de a játékmenet, na az már valóban meglepő. Viszont… egy kis odafigyelést és türelmet igényel. Ha mindent a helyén kezelünk, akkor a Bombslinger nagyon is elég szórakoztató lehet.

Kezdjük az alapokkal: Cowboyos pörögni az űrben

A történet az egyszerű klasszikusok sorát erősíti: valaha nagy bandita voltál, de most letelepednél, családot alapítanál. Aztán persze jön a szomorú fordulat, és ahelyett, hogy békés farmerekként élnétek meg a hátralévő éveket, a bandád csúnyán hátba szúr, és te nem hagyod annyiban. A sztori szimpla, a karakterek is inkább papírmasé figurák, de a hátteret nem is kell túlbonyolítani, hogy belemerüljünk a pörgésbe. A baj inkább ott kezdődik, hogy a játékmenethez szükséges kontextus csupán egy kis lökést ad, amitől a tempó nem törik meg, de nem is épít túlzottan.

Aztán elérkezik a szórakozás pillanata: felvesszük a régi „Bomberman” elveit, és elkezdünk bombákat pakolgatni egy szép kis 2D-s rácsos pályán. És ha eddig azt hitted, hogy egy egyszerű puzzle-játékot kapsz, nos, akkor azonnal ki kell javítanom: minden egyes bombával életed nagy része kockán forog.

Ki az az ellenség?

Az ellenségek listája a jól bevált kliséktől kezdve a szokatlanabb megoldásokig terjed. Farmerek, akikkel fegyveres harcot vívunk – épp csak itt nincsenek szójegyzékek meg túlzott háttértörténetek. Nem baj. Ami igazán jól működik, az az, hogy minden egyes ellenség és akadály egy újabb pici kihívást ad. A kémiai lövedéket lővő nagydarabok, az aljas kutyák, akik a bombák között ügyesen lavíroznak, mind felpörgetik az adrenalint. Ha nem vagy elég figyelmes, könnyen elkap a harag és a düh.

De ami igazán üt, az az, amikor te magad is felveszed a harcot, és egy-egy szerencsés lőszert vagy a megfelelő fejlesztést elérve győzelmet aratsz. És ha éppen nem vagy elég gyors, akkor hamar a "Game Over" feliratot fogod nézni, és indulhat az újabb kísérlet – ami az egész játék erőssége és gyengesége egyben.

Az igazi pokol: a roguelike stílus

Ha nem szereted, hogy újra meg újra kezdhetsz mindent, akkor legyél felkészülve: a Bombslinger meg fogja tépázni a türelmedet. Halál esetén minden előrehaladott tárgyadat, fegyveredet, fejlesztésedet elveszíted, és kezdheted elölről, mint egy kezdő. Ne várd azt, hogy könnyen eljutsz a végéig, mert minden egyes halál egy újabb megpróbáltatás, és sokszor inkább frusztrál, mintsem motivál. Ha nem vagy elég ügyes, sok órát elveszthetsz anélkül, hogy érdemi előrehaladást érnél el.

A jó, a rossz és a káosz

De amit a nehézség és a bosszantó újrakezdés elront, azt a játékmenet mégis kompenzálja. Mert amikor végre sikerül befejezni egy nehéz pályát, amikor átverekedted magad a farmerek és kutyák áradatán, amikor a bombák jól időzített robbanásával szétpukkantod a nagyot, akkor érdemes megállni egy pillanatra és megnézni, hogy mi mindent tettek hozzá a játékosok, hogy ezt létrehozzák. A frusztráció egy pillanatra alábbhagy, és a sikeréhség újra érezhetővé válik.

A multijátékos mód is egy érdekes darab, de sokkal inkább a véletlenre épít, mintsem a taktikai játékra. Két mód közül választhatsz: Deathmatch és Last Man Standing. Az ötlet nem rossz, de amikor a pályán szétpottyanó power-upok egyre több zűrzavart hoznak, könnyen elveszítheted a kontrollt, és már nem is a taktika számít, hanem a random események és a káosz.