CorpoNation: The Sorting Process

Mi történik, amikor egy játéknak nem célja, hogy szórakoztasson, hanem inkább arra akar rávilágítani, hogyan pörög a világ a vállalati gépezetekben? A CorpoNation egy olyan tapasztalat, ami sokkal inkább feszegeti a határokat, mintsem hogy szimplán szórakoztatna. Ez a játék nem a pörgős akcióról szól, hanem arról, hogy átéljük egy apró kis fogaskerék életét egy hatalmas gépezetben, miközben a monotonitás és a paranoiás légkör egyre jobban bekúszik a bőrünk alá.

Játékmenet – Munka, munka, munka és egy kis titkolózás

A CorpoNation legnagyobb erőssége a párhuzamosan zajló munkahelyi monotonitás és a vállalati titokzatosság atmoszférájának megteremtése. Te vagy az új alkalmazott a Ringo nevű gigantikus cégnél, ami állítólag a világ legnagyobb és legjobb konglomerátuma. A munkád elég egyszerűnek tűnik: genetikai mintákat kell csövekbe rendezgetni, gyorsan és hatékonyan. Ja, és közben pont nem is tudod, hogy pontosan mi történik ezekkel a mintákkal, hová mennek, miért dolgozol ennyit… De te mégis folytatod, mert hát a munkád, és neked van munkád.

A napjaid a munkaterületen és a kis lakásod között telnek, ahol egy személyi számítógép vár, amin próbálnak „motiválni” téged mindenféle céges hirdetésekkel. Vedd meg ezt a plüssállatot, szerezz még egy kis extra kreditet, játssz egy kis online játékkal, és persze, ne felejts el mindig „egyetérteni” a céges kérdőívekkel – különben bukod a bónuszt. Ahogy telnek a napok, egyre inkább úgy érezheted, hogy nem is dolgozol, hanem egy végtelen gépezet részévé válsz, ahol minden egyes döntésed és cselekedeted előre meghatározott, és te csak elvégzed a dolgodat, mert nincs választásod.

A titkos társaság – A lázadás szikrája

De persze, mint minden jól megírt dystópiában, itt is van egy csavar. A céges világot egy hackertámadás zavarja meg, ami szembesít téged a rendszer hibáival, és egy szemtelenül okos kis pager segítségével egy titkos hálózathoz csatlakozol, ahol kollégáid iskolázott lázadókként próbálnak megtörni a rendszert. Hirtelen már nemcsak a munkát végzed, hanem valójában egy titkos küldetést is elvállalsz, miközben próbálod megfejteni, hogy mi a helyzet a céggel és annak sötét titkaival.

Ez az egész titkos társaságos vonal igazi játékváltozó: egyrészt új kihívások elé állít, másrészt viszont tovább bonyolítja az egész napi rutint, amit a munkahelyi feladatok jelentettek. A napi munka során egy-egy kis titokzatos üzenet, ami szembemegy a céges szabályokkal, izgalmas választások elé állít. A napi rutint – amibe sokszor az ember szinte belefullad – egy-egy jól elhelyezett „kémkedés” teszi izgalmassá, és ettől egy pillanatra úgy érezheted, hogy mégsem vagy teljesen elveszett a céges gépezetben.

A hangulat – Paranoia, szintetikus szintetikus szintjén

A játék leginkább a fojtogató légkörben és a paranoiás világában ér el hatást. A nap végén egy-egy üzenet, ami arról szól, hogy „mit csinálsz a cégen kívüli idődben?” vagy „hogyan segíthetnél a belső gazdaság felvirágoztatásában?”, mintha egy valóságtól elrugaszkodott gépi intelligencia kísérletezne veled. Mintha a szomszédaid is mind egy-egy bot lennének, akik az adataidat próbálják begyűjteni. A képernyőn lévő szintetikus zene és a monoton feladatok hatására minden egyes döntésed egy kicsit nehezebb lesz, mert valahogy mindig ott van az érzés, hogy figyelnek. Tökéletesen beleolvadva abba a gondolatba, hogy te nem is egy ember vagy, hanem egy adatokkal dolgozó fogaskerék.

A monotonitás határai – Kényelmetlenül ismerős

A CorpoNation legnagyobb erőssége a világ, amit megteremt, és ahogyan fokozatosan eluralkodik rajtunk a rendszer. Azonban ezt a nyomasztó monotonitást egy idő után nehéz elviselni. Ahogy haladsz előre, a munka és a szabályok egyre inkább összemosódnak, és a lázadás is egy egyszerű napi grinddá válik. Mikor már a rendszer működésének leleplezésére tett erőfeszítések is ugyanazokat a monoton mintákat követik, könnyen elérhetjük azt a pontot, amikor úgy érezzük, a játék ugyanúgy kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba.

Zárás – A rendszer kifordítása

A CorpoNation végig egy okos meta-kommentárt ad a kapitalista világ gépezetébe, miközben saját magát is egyfajta munkahelyi simulátor szerepében próbálja meg elhelyezni. A játékmenet egyszerűnek tűnik, de valójában az egyszerűség rejtette mélységekben fedi fel azt a sötét igazságot, hogy az élet egy vállalati gépezetben mi magunk is egyszerű alkatrészek vagyunk. A játék nemcsak egy utópisztikus gépezetet tár elénk, hanem valódi kérdéseket is felvet, amik még sokáig ott maradnak bennünk.