Seven Pirates H

Ritkán van olyan játék, ami már az első percben egyértelművé teszi: itt nem érdemes félreérteni a szándékokat.

Kalózkodás, de nem a klasszikus értelemben

A játék eredetileg még PS Vitán jelent meg Japánban, most pedig Switchen köszön vissza, kissé feljavítva, de alapvetően a régi iskolát képviselve. Technikailag nem fog senkit letaglózni, viszont a rajzolt stílus, a karakterdizájn és az egész prezentáció elég következetes ahhoz, hogy ne essen szét. Kézben tartva kifejezetten jól működik, dokkolva pedig pontosan azt hozza, amit vártam: korrekt, de semmi több.

A történet középpontjában Parute, a kissé naiv, de határozott kalózlány áll, aki egy szerencsétlen hajótörés után egy furcsa szigeten ragad. Itt találkozik Ottonnal, aki… nos, nevezzük excentrikus segítőnek. Az ő közreműködésével kerül be a játék egyik leginkább hírhedt mechanikája, a „Booby Training”, ami statnövelés címén egészen sajátos módon enged belenyúlni a karakterfejlesztésbe.

Játékmenet – egyszerű, néha túlzottan is

A harcrendszer klasszikus körökre osztott alapokra épít, jól átlátható körsorrenddel, elemi affinitásokkal és speciális támadásokkal. Van benne egy-két érdekes csavar – például az MP helyett használt Mura-mura Points, amik bizonyos szinteken komoly buffokat adnak –, de összességében hamar kiismerhető. Egy idő után azt vettem észre, hogy a legtöbb összecsapás már a csapatösszeállításnál eldől.

Ez egyszerre előny és hátrány. Jó érzés okosan felkészülni egy bossra, de amikor ténylegesen elindul a harc, gyakran hiányzik az a feszültség, amit egy mélyebb rendszer adna. A speciális támadások látványosak, az Otton Cannon pedig kifejezetten abszurd, de hosszabb távon a bossok inkább szívósak, mint izgalmasak.

Felfedezés és tempó

A dungeonök lineárisak, átláthatók, nincs bennük sok meglepetés. Az ellenfelek láthatók a pályán, így elkerülhetők, ami dicséretes döntés. A nyersanyaggyűjtés és a felszereléskészítés kellemesen belesimul a ritmusba, de a pályák ritkán ösztönöznek valódi felfedezésre. Ez nem az a játék, ahol eltévedsz és örülsz neki – inkább haladsz előre, pipálod a feladatokat, és kész.

Hangulat és történet

A meglepetés számomra az volt, hogy a sok túltolt humor mögött valóban van egy működő karakterdinamika. A csapat fokozatosan épül fel különféle szörnylányokból, és a mellékküldetések szépen árnyalják a kapcsolatokat. Nem fog senkit megríkatni, de van benne szív, még ha kicsit pajzán köntösben is.

A hangulat végig könnyed, önironikus, sokszor direkt buta – de legalább tudja magáról, hogy az. Ez az őszinteség menti meg attól, hogy igazán kínossá váljon.

Zárás

A Seven Pirates H egyértelműen rétegjáték. Nem akar mindenkinek megfelelni, nem is tudna. Rövidebb etapokban élvezhető igazán, amikor az ember tudja, mire számít, és nem vár többet annál, amit kínál. Egy könnyed, kissé egysíkú, de időnként szórakoztató RPG, amit leginkább otthoni, diszkrét környezetben érdemes elővenni.