Semispheres

Két karakter, két irány, egy cél

A Semispheres úgy kezdődik, hogy azonnal belevágsz a közepébe. Nincs semmi felesleges magyarázat, nincs tutorial, csak ott vagy a képernyőn két karakterrel, akiket mindketten egy-egy analóg kar irányít. Az alapötlet pofonegyszerű: mindkét karakternek el kell jutnia a saját céljához, miközben elkerülik a reflektorokat, amelyek visszaküldenek őket a startpontra, ha meglátják őket. A játékmenet egy igazi agytekergető, mert a két karakter koordinációjára van szükség ahhoz, hogy mindkét oldalon a megfelelő irányba haladj. Szóval nem csak a mozgásokra kell figyelned, hanem arra is, hogyan tudod átsegíteni őket a saját pályájukon.

Ahogy elkezded megismerni a játékmenetet, a különböző eszközök, mint a fényforrások, a ziplines, vagy éppen a portálok segítenek az útvonalak megnyitásában. Néhány találkozás a fényekkel, és máris új, érdekes helyek nyílnak meg, mindegyik egy-egy új puzzle elemmel. Az eszközök és a karakterek közötti kölcsönhatások egy idő után olyan természetessé válnak, hogy nem is igazán kell már gondolkodnod azon, hogyan fogsz továbbjutni.

A látvány és a hangulat, amiről nem tudsz nem beszélni

A Semispheres egyik legnagyobb erőssége a vizuális világ. A játéknak van valami igazán különleges hangulata, ami a designban és a zenében is megnyilvánul. A csillagokból felépülő térképen haladva, az ambient zenével és a szinte lebegő textúrákkal szinte úgy érzed, mintha egy álomban járnál. Az egész játék egy kis művészeti projekt, tele finom részletekkel, amit érdemes megfigyelni. Minden pálya, minden kis fénycsóva és minden egyes apró elem egy kis varázslat, amit nem tudsz szó nélkül hagyni.

Bár a játék maga nem hosszú – egy átlagos végigjátszás két és fél óra körül mozog – minden percét úgy érezheted, hogy valami szép és fontos történik. A pályák egyre bonyolódnak, ahogy haladsz előre, és mindegyik új ötletet, új kihívást hoz magával. Azonban a játék rövidsége egyben az egyik gyenge pontja is, mert bár a változatosság folyamatosan új élményeket kínál, a monotónia is elkezdhet beszivárogni a végére.

Co-op mód – a Switch változat titkos fegyvere

A Switch verzió igazi különlegessége a co-op mód, ami egy egyszerű, de nagyszerű ötlet. A két Joy-Con elosztása egy baráttal a lehetőséget ad arra, hogy ne csak a képernyő két oldalát irányítsd, hanem a két karakter mozgását közösen irányítva egy sokkal inkább társas élménnyé váljon a játék. Persze ez némi könnyebbséget is hoz, hiszen nem két irányítót kell egyszerre kezelni, hanem inkább két fej dolgozik együtt. Az ilyen apró döntések teszik igazán különlegessé ezt a verziót.

A történet, amit nem lehet követni

Ami viszont kissé csalódást okozhat, az a történet. Az elején úgy tűnik, hogy egy teljesen üres, művészileg szép játékot kaptunk, de amikor elkezded az egyes szintek végén feloldott skicceket nézni, rájössz, hogy valami történet bontakozik ki. Csak éppen olyan összefüggéstelenül, hogy képtelen vagy felfogni, mi is történik pontosan. A fiú és a robot története valahol ott van, de a szálak elég nehezen követhetőek, és végül elég könnyen elérheted azt a pontot, amikor már nem érdekli, mi történik.

Értékelés: 7/10 - Egész jó