Pizza Tower

Képzeld el ezt:

Egy elbaltázott pizzeria tulajdonosaként Peppino Spaghetti (igen, jól hallottad) rohan egy őrült pizzátorony felé, hogy megállítson egy gonosz, érző pizzát, aki laserrel készül elpusztítani a boltját. Eddig még mindig nem tűnik olyan különlegesnek, igaz? De amikor a szintén elborult dizájnú világba lépsz be, és a játékmenet nem más, mint egy száguldó őrület, amiben minden ugrás és pörgés egy újabb esély a tökéletes kombinációra, akkor már más a leányzó fekvése.

A játékmenet: sebesség, ügyesség és egy maréknyit a régi idők varázsából

Pizza Tower egy olyan játék, amely azonnal elkapja a figyelmedet, ahogy elindítod. A mozgás gyors, dinamikus, és úgy érzed, hogy egyfajta táncot jársz a pályákon, miközben Peppino minden mozdulata – a szaltótól a gyors dashes-ig – mintha csak egy szinttel magasabbra emelné a sebességet. Egy kicsit olyan érzés, mint amikor az első Wario Land játékokkal játszottál: minden ugrásnak megvan a maga technikai mélysége, és bár nem kötelező mesterévé válni, a legjobb élményt mégis akkor kapod, amikor minden apró mozdulatot tökéletesítesz.

A szintek között az igazi móka akkor kezdődik, amikor a végén egy szűk határidővel menekülnöd kell, hogy elérd a kijáratot. Az órától pörgő idegőrlő hajrák emlékeztetnek a legjobb Wario Land pillanatokra, és az a gyors tempó, ami azonnal belesodor, annyira addiktív, hogy nem tudod majd letenni, amíg el nem éred a legmagasabb pontszámot.

A szinttervezés: friss, változatos, mégis retró

Pizza Tower szinttervezése egy igazi mestermunka. Minden pálya új ötleteket dob be, mindegyik friss és izgalmas elemekkel, legyen szó egy csirke-szövetségesről vagy egy mini golf pályáról, amit egy gombóc sajttal kell végigverekedni. De ami igazán megfogott, az a változatosság, ami nemcsak a szintek dizájnjában, hanem a játékmenetben is megjelenik. Különböző pályák, különböző kihívások, és még mindig nem érezted meg kétszer ugyanazt. Bár alapvetően az a cél, hogy összegyűjtsd a toppinokat, sosem tudhatod, hogy a következő szintnél milyen új mechanizmusokkal kell majd megküzdened.

Egy-két pályán még megkavarják a dolgokat, hogy ne legyél túlságosan kényelmes. Visszatéréskor más útvonalon haladhatsz, és az új akadályok újabb próbákat rejtenek. Ez a kis "tension rush" érzés az, ami miatt nem tudsz nem visszatérni, hogy újra és újra próbáld elérni a tökéletes kört.

A pontozási rendszer: a tökéletesség hajszolása

A legnagyobb csavar viszont akkor jön, amikor a pontozásról van szó. A harcok, az összeszedett cuccok mind-mind emelik a pontszámodat, és persze egy jól megjátszott kombóval igazi magas pontokat is elérhetsz. De nem állsz meg ott: az igazi kihívás akkor jön, amikor a P-rankot célozod meg. Ez már nem csupán a játékmenetről szól, hanem arról, hogy minden szinten minél több rétegét tudd feltárni a pályáknak, és egy igazán hibátlan futást csinálj.

Ahogy egy-egy szinten dolgozol a legjobb teljesítményért, egyre inkább úgy érzed magad, mint egy speedrunner, aki memorizálja a pályát és pontosan tudja, mikor kell ugrani és mikor kell becsúszni. Ez az, amit minden platformernek törekednie kell: a mélység és a szórakozás egyensúlya. Pizza Tower épp ezt hozza el, miközben minden apró hibát, amit az ember elkövet, egy újabb próbálkozásra ösztönöz.

A vizuális stílus és a hangulat

Maga a látvány? Hát, mondhatnám, hogy elég különleges. A grafika olyan, mintha egy középiskolás zseni MS Paint-tel dolgozott volna: gyakorlatilag egy elvetemült Nickelodeon-rajzfilm, aminek stílusa rögtön megjegyezhető. Az animációk lazák, a világ pedig olyan zűrös és hangulatos, hogy még egy szimpla falat is érdekes nézni. Az art design egy igazi látványorgiát kínál, ami egy pillanatra sem veszi komolyan magát, és pont ettől lesz olyan egyedülálló.

A zene pedig nem mindennapi. Egy vegyes műfaj: chiptune, house, jazz, drum and bass, rock. Mindez pörög, száguld, és nem hagy nyugodni. A dallamok annyira illenek a játék tempójához, hogy szinte le sem lehet választani őket a pörgős játékmenetről.