Party Planet

A játék alapjai

A Party Planet egy mini-játékok gyűjteménye, amivel akár négy játékos is összeállhat egy közös mókára. A célja egyszerű: minél több játékot kipróbálni, és közben újabb és újabb mini-játékokat unlockolni. A különböző mini-játékok között lesznek kooperatív és kompetitív mókák is, tehát igazán sokféle élményt próbál kínálni.

A dolog lényege, hogy bár a játékmenet viszonylag egyszerű – jó pár klasszikusra emlékeztető ötletet kapunk – mindegyik játék gyorsan áttekinthető, és pillanatok alatt elkezdhetjük. Néhányan talán jobban elmerülnek benne, míg másoknak simán elég pár próbálkozás ahhoz, hogy az élmény elérje a csúcsot. A játékot simán tolhatjuk a kis Joy-Connal is, így nem kell különösebben komoly beállításokkal foglalkozni.

A játékmenet és a szórakozás

Ahogy elkezdtem pörgetni a játékokat, eszembe jutott egy-egy régi kedvenc, mondjuk a Snake vagy a Zuma (igen, azok a régi mobilos játékok, amikor még az volt a menő, hogy a Nokia kijelzőjén felskrolozott valami). Sajnos nem az történt, hogy ezek az emlékek visszahozták a gyerekkori érzést, hanem inkább azt, hogy „hú, ezt már láttam”. Bár elismerem, hogy a mini-játékok elég szórakoztatóak voltak pár alkalommal, hamar rájöttem, hogy valami több kell.

A Party Planet sajnos nem igazán kínál semmi újat. A játékok ötletei gyakran csak új köntösbe öltöztetett klasszikusok, amelyekről azt éreztem, hogy már túl sokszor futottam végig a hasonlókat. A pályák, a szabályok, a karakterek... mind ugyanazok a sablonok, amiket már annyiszor láttunk a minijátékos gyűjteményekben. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha a Nintendo eShop-on egy árcédulás leárazott csomagot vásároltam volna.

Mi működik?

Ami viszont igazán üt, az az, hogy a játék irtó egyszerűen működik. Elindítod, és szinte azonnal beleugorhatsz. Nem kell komoly instrukciókat olvasni, elég megnézni, mi a feladat, és már kezdheted is. Az irányítás is zökkenőmentes, és mivel a karakterek mozgása nagyon alap, nem kell túl sokat agyalni a hogyanon.

A grafikák is szép színesek és vonzóak, úgyhogy az első pár percben nem éreztem azt, hogy „ez most unalmas”, sőt, kifejezetten elvoltunk a családdal, miközben próbáltuk megverni egymást a pong-szerű jégkorongozásban. Külön plusz pont, hogy a kontrollereket bárhogy párosíthatjuk, így nem kell mindenkit egyforma setupra kényszeríteni.

Mi nem működik?

De aztán… jön a feketeleves. A mini-játékok szépen elindulnak, de gyorsan felmerül a kérdés: miért játsszam még egyszer, ha már láttam az összes verzióját ezeknek? A Party Planet hamar átmegy abba a kategóriába, amit egy hétvégi családi összejövetelen végigviszel, aztán egy hónap múlva senki nem emlékszik rá, hogy játszottak-e vele egyáltalán. Olyan, mint egy díszes karácsonyi ajándék, amit a család hamarabb rak a sarokba, mint ahogy bárki befejezte volna.

Miközben egyes játékok szórakoztatóak (pl. a memóriajátékok, vagy a labdázós versenyek), túl hamar elvesztik a varázsukat. Az a fajta nosztalgikus érzés, ami átjön, amikor egy-egy régi játékötletet újracsomagolnak, elég gyorsan elhalványul, és az eredeti szórakoztatás helyett inkább az az érzés marad, hogy „csinálták ezt már jobban is máshol”.