Overcooked: Special Edition

Történet – komolyan vehetetlen, de pont ez a jó benne

Az egész felütés abszurd, és pontosan tudja ezt magáról. Meteoritok hullanak, a város romokban, a Hagymakirály társaságában egy tetőn főzőcskéztek, majd megjelenik a világvége megtestesülése: egy óriási spagettiszörny. Természetesen éhes. Természetesen nem tudjátok jóllakatni. Időkapu, vissza 1993-ba, és kezdődhet a felkészülés a közelgő gasztro-apokalipszisre.

A sztori gyorsan háttérbe szorul, de nem is baj. Pont annyit ad hozzá, hogy legyen egy kerete annak az őrületnek, ami később a konyhákban történik.

Játékmenet – stressz, kommunikáció, pánik

Az Overcooked lényegében egy szimulátor arról, milyen lehet egy alulfinanszírozott, alulstaffolt konyhában dolgozni a pokol legmélyebb bugyraiban. Minden pályán adott idő alatt kell minél több rendelést teljesíteni: levesek, pizzák, hamburgerek, minden megy egyszerre.

A folyamat egyszerűnek hangzik: alapanyag felvétele, feldarabolás, főzés, tálalás, kiszolgálás. A probléma ott kezdődik, hogy egyszerre csak egy dolgot vihetsz, a konyhák pedig szándékosan rosszul vannak elrendezve. Vágódeszka az egyik oldalon, tűzhely a másikon, köztük szakadék, folyó vagy teleport. Három tányér van összesen, tehát valakinek mosogatnia kell. Mindig.

Ez önmagában is elég lenne, de a játék folyamatosan újabb és újabb akadályokat dob be, miközben az idő könyörtelenül fogy.

Egyedül vs együtt – ég és föld

Egyedül is játszható, sőt, kifejezetten korrekt módon. A nehézség lejjebb van véve, és egy gombnyomással válthatsz a szakácsok között. De ez csak a tanuló mód. Az Overcooked igazi arca több játékossal mutatkozik meg.

Legyen teljes kontroller, legyen Joy-Con félbevágva – mindegy. A lényeg a kommunikáció. Ki vág, ki főz, ki mosogat, ki viszi ki a rendelést? A pályák aszimmetrikusak, ezért ha nem beszéltek egymással, elvéreztek. Ha beszéltek, akkor is, csak hangosabban.

Pár perc után garantált a kiabálás:
„A leves kifut!”
„Ki vitte el az utolsó tányért?!”
„NE DOBD EL A RIZST!”

És mégis: minden bukás nevetéssel végződik. Ez a játék varázsa.

Változatosság és újrajátszhatóság

A pályák folyamatosan csavarják a formulát: mozgó konyhák, széteső padlók, szűkülő terek. Ráadásul a rendeléseket a játék véletlenszerűen generálja, így ugyanaz a pálya két alkalommal is teljesen más élmény lehet.

A háromcsillagos értékelés megszerzése sokszor kegyetlenül nehéz, de épp ez adja a motivációt. Amikor végre rájössz, hol van a szűk keresztmetszet, és csapatként tökéletesen lehoztok egy pályát, az elképesztően kielégítő érzés.

A Special Edition ráadásul tartalmazza a korábbi DLC-ket is, így tartalomból tényleg nincs hiány.

Audiovizuális oldal – szerethető, de döcögős

A látvány rajzfilmes, bolondos, tökéletesen passzol a hangulathoz. Lehetsz sárkány, mosómedve kerekesszékben, vagy sima szakács – mindegy, minden működik. A zene pörgős, harmonikás, gitáros, bár hosszabb távon kissé ismétlődő.

A gond a teljesítménnyel van. A Switch-verzió sajnos ritkán tartja a 30 FPS-t, gyakran inkább 20–25 körül billeg. Ez nem csak esztétikai kérdés: előfordul, hogy emiatt ejtesz el egy hozzávalót, vagy nem veszel fel időben egy másikat. Egy ilyen precíz időzítésre épülő játéknál ez fájó. Állítólag készül javítás, de induláskor ez bizony ront az élményen.

Zárás

Az Overcooked: Special Edition minden technikai hibája ellenére kötelező darab, ha barátokkal szoktál játszani. Kevés játék érti ennyire pontosan, mitől működik a helyi multiplayer: egyszerű szabályok, kaotikus helyzetek, és rengeteg közös emlék.

Ha egyedül keresel nyugodt élményt, nem ez lesz a te játékod. Ha viszont szeretsz együtt káromkodni, nevetni és majdnem összeveszni a kanapén ülve, akkor ez arany.