Jitsu Squad

Ritkán van olyan, hogy már az első percben érzem: ezt a játékot nem csak nekem csinálták, hanem belőlem.

Egy szerelmeslevél, ami néha túl sok puszit ad

A Jitsu Squad nem csinál titkot abból, honnan jött. Ez egy nyílt, vállalt, csillogó szemű szerelmeslevél a ’90-es évek Capcom-érához, azon belül is a Final Fight, a Street Fighter Alpha és főleg a Marvel vs. Capcom világhoz. Nem „inspirálódott”, hanem konkrétan ott nőtt fel. A karakterválasztó képernyő láttán konkrétan hallottam a fejemben a régi arcade gépek zümmögését, és ez az érzés végigkísérte az egészet.

A sztori? Van. Egy démon, egy mágikus kő, világuralom, satöbbi. Őszintén: pont annyira érdekes, mint amennyire egy belt-scrollernél lennie kell. A hangsúly nem itt van, hanem azon, hogy menni, ütni, dobni, kombózni mennyire jó érzés – és ebben a játék nagyon sokszor betalál.

Négy karakter, négy tempó, nulla mellényúlás

A csapat négy tagból áll, és ami igazán tetszett, hogy nincs gyenge láncszem. Mindegyik figura más ritmusban játszik, más flow-val.

• Hero, a nindzsa mosómedve gyors, pörgős, kombóorientált – vele olyan érzés játszani, mintha az ujjaim fél másodperccel előrébb lennének az agyamnál.
• Baby, a nyúl inkább távolságból dolgozik, és jól jön, amikor elegem van abból, hogy mindenki az arcomba mászik.
• Jazz, a telekinetikus béka kicsit furcsa elsőre, de hamar ráéreztem, hogy mennyire jól kontrollálható vele a tömeg.
• Aros, az ökör… na ő az, akiért hajlandó voltam újrajátszani pályákat. Lassú, nehéz, de minden ütése olyan, mintha valakit egy szekrénnyel csaptam volna arcon. Mike Haggar karddal – nagyjából ez az élmény.

És akkor jön az igazi csavar: Tag Team mód. Egy gombnyomás, és már másik karakterrel folytatom a kombót. Ez nem csak látványos, hanem játékmenetileg is zseniális. Ritkán érzem azt egy beat ’em upnál, hogy tényleg én irányítom a tempót, nem csak reagálok – itt ez megvan.

Flow, ami majdnem végig kitart

Amikor a Jitsu Squad jó, akkor nagyon jó. A harcok ritmusa, a kombók hossza, a speciális támadások animációi mind azt szolgálják, hogy folyamatos mozgásban maradj. Olyan ez, mint amikor egy régi arcade gépnél „elkapod a fonalat”, és már nem gondolkodsz, csak csinálod.

Viszont nem tudok elmenni amellett, hogy a játék rövid. Nyolc pálya, nagyjából két óra, és vége. Igen, újrajátszható más karakterekkel, de jelenleg kevés az extra motiváció. Tudom, jönnek majd frissítések, boss rush, survival mód – de most, ebben a formában ez inkább egy nagyon jó buli, mint egy hosszú este.

Amikor a nosztalgia megbotlik

A humor vegyes. Néha működik, néha túlságosan önmagára kacsint. Amikor egy poén arról szól, hogy „már megint referencia”, az egyszer-kétszer mosolyt csal az arcomra, de gyakran inkább kizökkentett. Olyan, mintha a játék nem mindig bízna abban, hogy én értem az utalásokat – pedig dehogynem.

És akkor ott van a technikai oldal. Switchen játszottam, és bizony voltak pillanatok, amikor a játék konkrétan belassult. A vonatos pálya különösen fájó pont: mintha valaki kézzel tekerte volna vissza az időt. Pár fagyás is becsúszott, ami egy ilyen pörgős műfajnál bűn. Nem játszhatatlan, de érezhetően megtöri a flow-t.

Zárás

A Jitsu Squad nem akar mindenkinek tetszeni – és ez rendben van. Ez egy játék azoknak, akik tudják, mit jelentett a „Continue” felirat, és miért volt menő, amikor egy super move előtt megállt a kép. Nekem sokszor betalált, néha mellément, de egy pillanatra sem éreztem, hogy ne szívből csinálták volna.