Senran Kagura: Peach Ball

Alapsztori – kifogás, nem indok

A keret szokás szerint abszurd. Öt, látványosan túldimenzionált keblekkel rendelkező lány egy furcsa főzet miatt állati jegyeket növeszt, és csak egy mágikus Peach Ball képes visszaállítani az „emberségüket”. Hogyan? Pinballal. Természetesen. Ha valaki mélyen benne van a Senran Kagura univerzumban, talán mosolyog ezen, én viszont inkább csak néztem, ahogy az egymásnak feszülő „cuki” háttértörténetek és a gügyögős fanservice teljesen kioltják egymást.

Szerencsére a sztorit gyorsíthatjuk egy gombnyomással, mert a lényeg elvileg úgyis az asztalokon történne. Elvileg.

Játékmenet – a flipper, ami nem akar flipper lenni

A sztorimód öt karakterre bontva, fejenként öt szituációval próbálkozik. A flipperek vállgombokon, a döntögetés a jobb karral történik – eddig rendben. A probléma ott kezdődik, hogy összesen két asztal van. Kettő. És egyik sem különösebben érdekes.

A Peach Ball asztal korrekt, de teljesen jellegtelen. A Spooky Shinobi Park ad ugyan pár minijátékot, ahol célpontokra lövöldözünk, de ezek is gyorsan kifulladnak. Az egész élmény arra épít, hogy nem az asztal a lényeg, hanem a rajta pózoló lányok. Ez viszont flipperként egyszerűen kevés.

„Sexy Challenge” – amikor végképp elengedjük a játékmenetet

A küldetések teljesítésével megnyílnak az úgynevezett Sexy Challenge-ek. Itt a lányt beszippantja egy sátor, majd különböző animációk következnek: vízzel lelocsolás, fagyi a mellkasra, elektromos sokk. Ezek után visszakerül az asztalra, és extra pontokért lehet „lőni” rá.

Nem viccelek: többször előfordult, hogy a golyó egy testrész mögött akadt meg, és percekig pattogott ugyanazon a ponton. Ez alatt bőven volt időm elmélázni azon, mennyire primitív és unalmas a fizika. Két ilyen kihívás után jön a „Super Sexy” finálé, ahol a flippereket konkrétan a karakter testén használjuk. A jutalom: zavarodott, meztelen karakter, köd, vége.

Provokatív? Igen. Szórakoztató? Egy ideig. Játék? Alig.

Technikai és vizuális oldal – szép, de üres

A karaktermodellek igényesek, a színek élénkek, az egésznek van energiája. Csak épp nincs iránya. A kamera kifejezetten rossz: hat nézet közül választhatunk, de egyik sem az igazi. Handheld módban gyakran elvesztettem a labdát a vizuális zajban.

A golyók közti különbség elvileg számítana, gyakorlatban viszont alig érezni bármit – az HD rumble is teljesen fantáziátlan. Ennél a pontnál már tényleg hiányzott, hogy valaki megmutassa, mire képesek ezek a rezgőmotorok.

Extra módok – több idő, kevesebb élmény

Van öltöztetés, intimitás mód, dioráma, bolt, gyűjthető cuccok. A Dioráma módban például szabadon pózolhatjuk a karaktereket, kamerázhatunk, méretezhetünk. Bevallom: a legtöbbet itt nevettem, amikor teljesen abszurd jeleneteket hoztam össze. De ez már inkább véletlen humor, nem a játék érdeme.

A ponttáblák még a nevemet sem jegyzik meg, így hamar tele lett minden „AAAA”-val. Apróság? Igen. De amikor unatkozol, minden apróság idegesítőbb.

Zárás

Sokat gondolkodtam azon, miért nem működött nálam a Senran Kagura: Peach Ball. Elvileg szeretem a flipperjátékokat. Az animés túlzás sem idegen tőlem. De itt a két elem nem erősíti, hanem kioltja egymást. A pinball túl sekély, a fanservice túl öncélú, és a kettő együtt nem ad élvezetes egészet.

Ez egy látványos, csillogó, rezgő felszín, ami alatt nincs tartalom. Tizenöt perc után már ásítottam. És egy flipperjátéknál ennél nagyobb bűnt nehéz elképzelni.