Dungeon Munchies

Bevezetés – Egy zombi főzőmester kalandja, ami inkább kínszenvedés

A Dungeon Munchies azzal kezdődik, hogy egy zombi szerepében kell küzdened az életben maradásért, miközben egy régi mesterszakács örökségét próbálod továbbvinni. Simmer, a főhős holt mesterszakács, akitől egy zombiként kapott életerőt és küldetést örökölsz, miközben a világot járva mindent elkövetsz, hogy megszerezz egy-egy új ételt és receptet. A kiinduló alapötlet remek, tele van potenciállal, de ahogy elkezded játszani, egyre inkább azt érzed, hogy a játék lemaradt a frissességhez szükséges alkatrészekről.

Játékmenet – Képzeld el a *Dead Cells*-t, de minden rosszabbul működik

A játékmenet alapvetően akcióplatformer, és bár alapvetően nem lenne rossz, hamar elkezdesz szenvedni miatta. Az irányítás eleinte még élvezetes, de amint a szűkebb pályákra érünk, ahol minden ugrás precizitást igényel, egyre inkább érezni fogod, hogy a mozgás nem elég gördülékeny. A zombi karaktered olyan érzéssel mozog, mintha minden ugrás egy kis lutri lenne. Hol lecsúszol, hol pedig megcsúszol egy platformon, miközben az irányítás látszólag nem teljesen reagál úgy, ahogy szeretnéd. Miért fontos ez? Mert a játék szép lassan elkezd abba a kategóriába esni, hogy nem érzésed van a mozgásban, hanem frusztráltság.

A harcok sem sokkal jobb helyzetben vannak. Bár különböző fegyverekkel – például kardokkal, íjakkal, lándzsákkal és pajzsokkal – küzdhetsz, a harc egyszerűen nem ad semmi különöset. Az ütések nem keltik fel az ellenfél figyelmét, a támadások és ellen-támadások között nincs valódi reakció, ami megfosztja a harcot mindenféle izgalomtól. Képzeld el, hogy gyengén reagáló karakterekkel ütöd a szörnyeket, miközben azok is pont ugyanúgy ütnek vissza. Ez nem harc, hanem egy elnyújtott csere-bere, amit a legjobb esetben is unalmasnak találhatsz.

A crafting rendszer – Képes leszel bármit is építeni, amit szeretnél?

A Dungeon Munchies egyik érdekesebb eleme a craftolás, ami egy picit próbál színt vinni az egyébként szürke játékmenetbe. Az elkészült ételek nemcsak a gyógyulást biztosítják, hanem különböző bónuszokat is adnak, mint például a passzív regeneráció vagy a mérgezés elleni védelem. Sajnos a craftolás is csupán egy ismert, már milliószor látott mechanizmus, aminek az egyetlen érdekes vonása, hogy az ételek többféle hatást adhatnak a harcban. Mindez azonban nem menti meg a játékmenetet, mert a rendszer túl egyszerű ahhoz, hogy igazán szórakoztató legyen, és gyorsan unalmassá válik.

Grafika – Szép, de üres

A grafikai stílus kétségkívül a játék egyik erőssége. A karakterek, a környezetek részletgazdagok és szép vonalvezetésűek, de a játéknak van egy általános ürességérzete. Az animációk sajnos nem igazán segítenek abban, hogy a harcok és a felfedezés izgalmasak legyenek, és sokszor a világ annyira szürke és monoton, hogy szinte érezni lehet a helyeket elválasztó térhatárokat. Ahelyett, hogy valóban egy különböző helyszíneken járnánk, inkább úgy érezzük, mintha ugyanazok között az unalmas szűk folyosókon bolyonganánk.

A technikai szempontok sem éppen dicséretesek: a teljesítmény ingadozó, és a frame dropok miatt gyakran történt, hogy elrontottuk az ugrásokat vagy nem sikerült pontosan kivitelezni egy támadást. Az ilyen hibák egyszerűen nem férnek bele egy olyan játékba, amely már az egyszerű grafikai stílust sem tudja stabilan futtatni.

Záró gondolatok – *Dungeon Munchies*, ami még nem főtt meg rendesen

A Dungeon Munchies egy érdekes próbálkozás volt, amely tele van potenciállal, de jelenlegi állapotában inkább csalódás, mint valódi szórakozás. A grafika szép, a humor működik, és az alapötlet sem rossz, de a játékmenet és a teljesítmény súlyos problémákat okoznak. Ha azt nézzük, hogy a játék Early Access státuszban van, akkor talán egy jövőbeli frissítés hozhat neki egy kis színt, de most még inkább egy kemikália, ami nem érte el a megfelelő hőfokot.