Deathtrap Dungeon Trilogy

Az első benyomás: Vissza a 90-es évek retrójához

A Deathtrap Dungeon Trilogy igyekszik a régi, ismerős terepen mozgó mechanikákat modernizálni, de nem csinál túl nagy ugrást. Az alapfelállás tehát ismerős: választasz egy hőst, majd belevágsz a Deathtrap Dungeon-ba, hogy szörnyeket ölj és csapdákat oldj meg. A játékmenet ugyanazt a táblás játékos, kártyás mechanikát használja, mint a régi könyvek, és miközben a történet előrehalad, egyre nehezebb döntéseket kell hoznod, miközben próbálod túlélni a különböző csapdákat és szörnyeket. Az RPG-k és a kalandjátékok kedvelői számára van ismerős varázsa a játéknak, és igazából a játék tökéletesen tiszteli az eredeti művet, de nem hoz túl sok újat.

Miért is fontos ez? Mert ha emlékszel a régi Fighting Fantasy könyvekre, akkor pontosan tudod, mire számíthatsz: egy adag szórakoztató, de rendkívül nehezen kiszámítható kalandot, ahol a siker az esélyeken és a taktikai döntéseken múlik, és a halál gyakran egy rossz döntés következménye. Ahogy már a könyvekben is, itt is több útvonal és végeredmény közül választhatsz – a replay value tehát elég magas.

Mi újdonság? Kártyák, dobások és frissítés

A nagy újítás az, hogy a játék egy kártya- és dobás-alapú mechanikát alkalmaz. A harcok és a csapdák szinte teljes mértékben a véletlenen alapulnak, de a játék nem csupán a szerencsére bízza a dolgot. Ahogy haladsz előre, az ellenfelek és a támadások szintje is emelkedik, és a dobókockák segítségével próbálod meg eldönteni, hogy sikerül-e elérned a céljaidat. A kártyás döntések és a dobások a játékmenet szerves részévé válnak, és az előrehaladt játéknál egyre több lehetőséged lesz a saját szerencséd befolyásolására.

Viszont, mint a régi könyvekben, itt is sokszor a véletlen döntése határozza meg a sorsodat. Az életek rendszere egy kisebb könnyítést ad, ha elrontod, de azért a nehezebb helyzetek még mindig nem könnyítettek meg túlságosan. Érdekes, hogy az alap játékmenet az eredeti könyvekben megélt frusztráló halálokat próbálja egy kicsit csökkenteni, de az érzés még mindig megvan: egy-egy rossz döntés könnyedén elviheti az egész futamot.

Képzelj el egy RPG-t, amiben nem az a fontos, mi történik, hanem hogy mi történhetne

A Deathtrap Dungeon Trilogy valóban hű az alapjául szolgáló könyvekhez, és amit igazán eltaláltak, az a változatos kalandok sorozata. Míg a Deathtrap Dungeon az alapsztorit és az első kalandot kínálja, a Trial of Champions és az Armies of Death új kihívásokkal, szörnyekkel és új szabályrendszerekkel egészíti ki a trilógiát. Ezek az újabb fejezetek egy-egy kicsit frissebb hangvételt hoznak, de még mindig érezni lehet rajtuk, hogy egy 90-es évekbeli klasszikusnak próbálnak megfelelni.

A látvány: Hiányzik a varázs

A nagy probléma, ami már az első pillanattól kezdve feltűnik, az a vizuális megjelenés. Az áttekinthető, felülnézeti nézet jól adja a játék esszenciáját, de az animációk és a statikus elemek rendre rontják a játék atmoszféráját. Egy-egy karakter, kártya vagy ellenség animálása igazi felüdülés lett volna, de inkább sima grafikai megoldásokat látunk, amik gyorsan elveszítik a figyelmet. A grafika önmagában nem lenne akkora probléma, de ha más RPG-kkel, vagy épp a Switch széles választékával hasonlítjuk össze, akkor egy kicsit elmarad a várakozásoktól.

Összegzés: Nosztalgia, de nem minden újítás vált be

A Deathtrap Dungeon Trilogy egy igazi kalandtörténet, amely jól sikerült digitális újraalkotása a régi könyveknek. Az új játékmeneti elemek és a frissített rendszerek igazán szórakoztatóvá teszik a trilógiát, de sajnos a vizuális megjelenés nem igazán tudta hozni azt a várt szintet. Ha rajongója voltál az eredeti könyveknek, akkor ezt a digitális változatot biztosan értékelni fogod, de ha modern RPG-élményre vágysz, akkor lehet, hogy csalódni fogsz.