Atelier Marie Remake: The Alchemist Of Salburg

Nem harsány, nem világmegmentős, nem akar rám borítani ötven órányi drámát. Az Atelier Marie Remake pedig ennek az egész filozófiának az origója: az első rész, ami eddig Japánon kívül afféle legendaként létezett, most végre megérkezett Switchre. Nem nagy visszatérés ez, inkább egy halk kopogás az ajtón. De ha beengedem, meglepően jó társaság.

Ez egy remake, igen, és látszik rajta, hogy egy PlayStation-korszakbeli játék alapjaira épül. De Gust érezhetően nem csak kipipálta ezt a feladatot: ahol kellett, finoman modernizált, ahol pedig működött az eredeti, ott békén hagyta. Az eredmény nem forradalmi, viszont kifejezetten szerethető.

Egy alkimista, aki nem túl jó… még

Marie nem hős. Nem kiválasztott. Nem is különösebben tehetséges. Egy egyetemista alkimista, aki konkrétan az osztály legutolsó helyén kullog, és egy hajszál választja el attól, hogy kirúgják. Az igazgató ad neki egy utolsó esélyt: saját műhelyt kap, és öt éve van arra, hogy valami igazán jót alkosson.

Ez az egész alaphelyzet pont olyan visszafogott, mint maga a játék. Nincs világvége, nincs nagy gonosz, csak egy kissé ügyetlen lány, egy határidő, és egy csomó szabadon eltölthető nap. A remake pár új eseménnyel és jelenettel próbálja jobban kibontani Marie kapcsolatait a többiekkel, de továbbra sem a történet a fő attrakció. Inkább a hangulat. Az a fajta nyugodt, kicsit melankolikus, de alapvetően barátságos légkör, ami ritka a JRPG-k között.

Szabad játék, némi kapaszkodóval

Az Atelier Marie játékmenete elsőre kicsit ijesztően nyitott. Nincs napi checklist, nincs kötelező útvonal. Felkelek, és azt csinálok, amit akarok. Küldetéseket veszek fel a kocsmában, alapanyagokat gyűjtök, harcolok, keverek, kísérletezek. Ha semmit nem csinálok „hasznosat”, az is egy döntés.

A remake szerencsére ad némi iránymutatást. Időnként az igazgató ad feladatokat, amik afféle mérföldkövek, és van egy hosszabb távú célrendszer is, ami statnöveléssel jutalmazza az aktivitást. Ezek segítenek abban, hogy ne csak tanácstalanul bolyongjak, hanem legyen egy halvány tervem.

Az idő tényleg pénz

Az öt éves határidő nem csak díszlet. Minden nap számít. Utazás, gyűjtés, harc, alkímia – mind időbe kerül. Egy erdei kiruccanás simán elvisz egy hetet, egy összetettebb tárgy elkészítése újabb napokat. Az elején rendszeresen belefutottam abba, hogy lejártak a küldetések, mire észbe kaptam.

És mégis: az egész meglepően nyugodt. Nem érzem azt az állandó stresszt, amit mondjuk a Persona vagy a Stardew Valley tud okozni. Ha elrontok valamit, nem dől össze a világ. A játék enged hibázni, tanulni, újratervezni. Ha valaki nem bírja az időnyomást, ott az időkorlát nélküli mód is – bár a küldetések határideje így sem tűnik el teljesen.

Harc és alkímia – funkcionális, nem emlékezetes

A harcrendszer tisztességesen fel van pofozva, de továbbra sem ez a játék lelke. Gyors, körökre osztott összecsapások, pozíciókkal, sebességgel, de különösebb mélység nélkül. Auto-battle és háromszoros sebesség? Köszönöm, használom is. Itt tényleg csak annyi a cél, hogy ne váljon nyűggé a gyűjtés.

Az alkímia ugyanilyen. Egyszerű. Nincs minőségmenedzsment, nincs puzzle-alapú hozzávaló-elhelyezés, csak alapanyag + gombnyomás. Van némi kockázat (fáradtság, sikertelenség), de összességében ez még az Atelier mércéjével is fapados. Működik, de nem ez lesz az a rendszer, amire évek múlva nosztalgiával gondolok vissza.

Apró meglepetések és rövid élmény

Kifejezetten örültem az új minijátékoknak. Ritkán jönnek elő, de pont ezért hatnak frissítően. Egy sajtkészítésből hirtelen Bomberman-szerű egérvadászat lesz? Mosolyogtam. Ezek nem mélyek, nem hosszúak, de jóleső kis kizökkentések.

A teljes játék nagyjából 10 óra, ha komótosan játszom, talán 15. Ez kevés? Igen. Rossz? Nem feltétlenül. Olyan érzésem volt végig, mintha egy nagyon jól sikerült előételt kaptam volna. Nem lakok jól, de elégedetten állok fel az asztaltól.

Dioráma-világ és vidám dallamok

A látványvilág egyértelműen a modern chibi-vonalat követi, Link’s Awakening és Bravely Default II felől közelítve. Műanyag-szerű figurák, modern fények, szép mélységélesség. Nem lenyűgöző, de következetes és hangulatos. A kézzel rajzolt portrék pedig kifejezetten szépek.

A zenéből választhatok: eredeti vagy felújított. Mindkettő működik. Könnyed, vidám, semmiképp sem tolakodó – pont olyan, mint maga a játék.

Zárás

Az Atelier Marie Remake: The Alchemist of Salburg nem akar mindenkinek szólni. Rövid, egyszerű, alacsony téttel dolgozik. De amit csinál, azt nagyon tisztán és szerethetően teszi. Egy olyan RPG, amit nem „ledarálok”, hanem eltöltök vele időt. Csendben, nyugodtan, egy kicsit mosolyogva.

Sorozatrajongóknak kötelező darab, újoncoknak pedig egy barátságos belépő. Nem a legjobb Atelier, de nagyon jó emlékeztető arra, honnan indult az egész.