Crush Your Enemies

Switch-en, főleg kézben játszva gyorsan világossá válik: ez nem egy klasszikus RTS, hanem annak egy sűrített, koncentrált, kissé cinikus kivonata.

Alapmechanika – négyzetrácsos hadviselés

Minden csata egyetlen képernyőn zajlik, négyzetes mezőkre bontva. A cél egyszerű: kiirtani az ellenséget, miközben teljesíted a mellékfeltételeket is – időlimiten belül győzni, bizonyos számú túlélőt megtartani, ilyesmik. A pálya narancssárga és zöld mezőkre oszlik: ami narancs, az a tiéd, ami zöld, az az ellenségé.

A csapatod csak a saját színű területen mozoghat, ezért minden előretörés egyben területfoglalás is. Döntened kell: időt pazarolsz a mezők átszínezésére, vagy kerülőúton próbálsz támadni. A harc matematikai alapú – minden egység felett szám jelzi a létszámot, és ha kisebb hordát küldesz nagyobbra, annak csúnya vége lesz.

Házikók és húsdaráló-logisztika

A mélység a kunyhókban jön elő. Ha egy kunyhót vörösre festesz, az toborzóközponttá válik, és folyamatosan termeli az új barbárokat – de csak akkor, ha hagysz benne legalább egy egységet. Itt kezd igazán dolgozni az agyam: miközben támadok, védekezem, területet foglalok, embert kell félretenni a termeléshez.

Ráadásul vannak speciális kunyhók is, ahol az alapegység – a beszédes nevű Simpleton – harcossá, varázslóvá vagy más elit egységgé fejleszthető. A csavar: ha egy fejlesztett egység visszakerül egy sima toborzókunyhóba, újra Simpletonná válik. Ez egy zseniálisan kegyetlen döntési helyzet: megéri-e elfoglalni egy stratégiai pontot, ha közben eldobom az elit katonáimat?

Minden pálya egy feszült kötélhúzás, ahol folyamatosan egyensúlyozok az utánpótlás és az ütőerő között.

Nehézség és sör – barbár túlélőcsomag

A játék célja, hogy az RTS-ek bonyolultságát rövid, emészthető menetekre bontsa, és ez többnyire sikerül is. A tutorial után viszont a nehézség néha egészen indokolatlanul ugrik meg. Van pálya, amit átgázolok, máskor meg az ellenség eleve több egységgel és speciális kunyhóval indul, és konkrétan esélyem sincs.

Ezt részben enyhíti a sörmechanika. A világtérképen elfoglalt kisebb falvak sört termelnek, amit csatákban ideiglenes bónuszokra költhetek. Hasznosak, de rövid ideig tartanak, és ritkán fordítanak meg teljesen reménytelen helyzetet. Inkább mankók, mint megoldások.

Irányítás – érintésre termett barbárság

Irányítani lehet Joy-Conokkal, de őszintén: érintőképernyőn az igazi. Egyértelműen látszik, hogy egérre tervezték (PC-n indult 2016-ban), és mobilos múltja is van, így Switch-en kézben játszva érzi magát otthon. Ujjbeggyel sokkal gyorsabb és pontosabb az egységek kijelölése és mozgatása.

Dokkolva is működik, de ez tipikusan az a játék, amit egy kanapén, kézben tartva, rövid etapokra vesz elő az ember.

Zárás – barbár humor, meglepő mélységgel

A Crush Your Enemies humora nem finom. Sőt, kifejezetten alpári, macsó és pimasz. Ha ez taszít, akkor jobb messzire elkerülni. Viszont a felszín alatt egy meglepően okos, feszesen megtervezett stratégiai játék lapul, ami ügyesen redukálja az RTS-ek komplexitását anélkül, hogy teljesen kiherélné őket.

A kiszámíthatatlan nehézségi tüskék bosszantóak, de a rendszerben rejlő árnyalatok, a döntések súlya és a fülbemászó zene miatt hamar azon kapom magam, hogy már megint a barbárjaimat terelgetem.