Blasphemous 2

Nem csak azért, mert brutálisan jól nézett ki, hanem mert ritka magabiztossággal ötvözte a metroidvania struktúrát a súlyos, vallási ihletésű horrorral. A Penitens Egyetlen útja Cvstodia romlott földjén egyszerre volt kegyetlen, gyönyörű és furcsán melankolikus. A Blasphemous 2 ott veszi fel a fonalat, ahol a Wounds of Eventide DLC véget ért – és már az első percekben világossá teszi: itt nem újra akarják feltalálni magukat, hanem jobbak akarnak lenni mindenben.

Visszatérés Cvstodiába

A Miracle visszatért, a Penitent One feltámadt, a világ pedig ismét szenved. A történet ezúttal három groteszk őrző levadászására épül, de ahogy az első részben, itt sem a konkrét cselekmény a lényeg, hanem az, ahogyan a világ mesél magáról. Cvstodia továbbra is egy élő, lélegző rémálom, ahol minden kápolna, folyosó és barlang tele van eltorzult szimbólumokkal és kimondatlan fájdalommal.

Vizuálisan a játék egyszerűen pazar. A pixel art animációk hihetetlen részletességgel kísérnek minden mozdulatot – az ugrástól az executionökig. Ez az a fajta látvány, ahol megállok egy-egy képernyőn, csak hogy beszívjam az atmoszférát.

Három fegyver, három ritmus

A legnagyobb változás a harcrendszerben történt. A Mea Culpa helyét három teljesen eltérő fegyver vette át, és ez alapjaiban formálja át a játék flow-ját.

• Veredicto: egy hatalmas, lángoló füstölő. Lassú, nehézkes, de pusztító. Ezzel kezdtem, és imádtam, ahogy minden csapásnak súlya van.
• Sarmiento & Centella: két villámgyors tőrkard, elképesztő mobilitással, de alacsonyabb sebzéssel. Itt már a reflexeké a főszerep.
• Ruego Al Alba: a középút, kiegyensúlyozott sebzés és sokoldalú fejlesztések.

Mindhárom fegyver saját, mély skill tree-t kapott, és a kampány során mindegyik a kezedbe kerül. A köztük való azonnali váltás elképesztően dinamikussá teszi a harcot. Hiányzik a fully kimaxolt Mea Culpa? Igen. De amit itt kaptunk helyette, az összességében gazdagabb.

Platformozás, ami végre igazán ül

A platforming is szintet lépett. Eleinte még visszafogott – egy dash, egy ugrás –, de ahogy új képességek nyílnak meg, a pályák elkezdenek okosan rétegződni. Tükrökön teleportálás, harangok kongatása, ideiglenesen megjelenő platformok, hullákból épült falak áttörése – minden fokozatosan kerül bevezetésre, majd egyre gonoszabb kombinációkban tér vissza.

Ez az a pont, ahol érezni lehet a tervezői türelmet. A játék hagy tanulni, majd szépen megkéri a számlát.

Nehézség: kegyetlen, de igazságos

A Blasphemous mindig is flörtölt a Dark Souls-érzéssel, de a Blasphemous 2 meglepően befogadó. A világ nyitott, a térkép már korán megjelöli a fő célpontokat, és szabadon bóklászhatsz. A nehézség emelkedik, igen, de nem dob falhoz. Mire igazán elsötétedik minden, addigra már érzed a ritmust, a fegyvereket, az ellenfelek mozgását.

A hardcore játékosok találnak kihívást, de ez nem egy büntetőexpedíció. Ez egy tanulható, élvezetes brutalitás.

Imák, gyöngyök és fa szobrocskák

Újra itt vannak az Imák (Prayers), most két csoportra bontva: gyors varázslatok és feltöltős, területre ható támadások. A választék bőséges, és jól illeszkedik a fegyveres harcba. Ehhez jönnek a Rosary Beadek, valamint az Altarpiece of Favours, ahol nyolc szobrocskával pakolhatod tele a buildedet.

Semmi forradalmi nincs itt, de minden rendszer szépen összefolyik. És ami különösen fontos: minden tárgynak, menünek, képességnek van lore-ja. Ez nem csak stat, ez világépítés.

Ellenségek, akiket sajnálni fogsz

Az ellenfelek dizájnja továbbra is elképesztő. Papok, szellemek, élő szobrok, boszorkányok – mind átok alatt álló lények, akik mintha nem is akarnának harcolni, csak muszájból teszik. Ritkán érzem azt egy akciójátékban, hogy sajnálom az ellenfeleimet, de itt rendszeresen megtörtént.

Az NPC-k is bőven szolgáltatják az abszurd, nyugtalanító mellékszálakat. Elveszett apácák, maszkos torzszülöttek, lassan feltáruló titokutak – Cvstodia kiváló hely az eltévedésre.

Hangulat és technikai oldal

Carlos Viola zenéje ismét zseniális. Spanyol gitár, kórusok, fojtott melankólia – tökéletesen alátámasztja a képi világot. Switch-en a játék szinte végig hibátlanul fut, docked és handheld módban is. Tapasztaltam minimális lassulást egy késői szakaszon, és egy apró kameraglitch-et egy konkrét területen, de ezek tényleg csak lábjegyzetek.

Zárás

A Blasphemous 2 pontosan az a folytatás, amit reméltem. Nem szakít gyökeresen a múlttal, hanem finomít, mélyít és bővít. A harc jobb, a mozgás gördülékenyebb, a platformozás okosabb, miközben a világ ugyanúgy képes gyomron vágni.

Ez nem csak egy kiváló folytatás, hanem egy új mérce a műfajban. Ha ez valóban egy trilógia közepe, akkor nagyon kíváncsi vagyok, hova vezet még Cvstodia útja.

Összegzés

A Blasphemous 2 nem csak méltó folytatás, hanem egyértelmű előrelépés. A Penitent One visszatérése Cvstodiába kegyetlen, gyönyörű és borzasztóan élvezetes.

Értékelés: 9 / 10