Lumo

Ma már a fix izometrikus kamera inkább korlát, mint csoda, és a Lumo ezt nem is mindig tudja elfedni. De amikor működik – márpedig többnyire működik –, akkor nagyon elkapja azt az érzést, amit ezek a régi játékok tudtak: koncentrált figyelmet, apró sikereket, és azt az „na még egy szobát” flow-t.

Egy ember projektje – és ez érződik

A Lumo nagyrészt Gareth Noyce munkája (zene: Dopedemand, grafika: Paul Large), és ez a személyesség átjön. Több mint 400 szoba, tele finom utalásokkal régi játékokra, brit popkultúrára, magazinokra (Zzap!64, Mean Machines), tévéműsorokra (Bullseye, The Crystal Maze). Ez nem hivalkodó fanservice, inkább olyan apró kikacsintás, amit akkor veszel észre, ha ott voltál – vagy ha szeretsz utánanézni.

A sztori laza keret: egy elromlott „SpecEye” beszippant a számítógép világába, és négy kulcsfontosságú tárgyat kell megszerezned, hogy hazajuss. Természetesen ezek nincsenek egy helyre letéve. Kapcsolók, kulcsok, gombok, kerülőutak – a klasszikus recept.

Tanulható tempó, fokozatos nehezítés

Az eleje kifejezetten barátságos. Először csak sétálgatsz, kerülgeted a tűzrudakat, átsétálsz mozgó platformokra. A kezdeti „béna” ugrást hamar lecseréled egy komolyabb képességre, és onnantól szépen emelkedik a kihívás. Nem dob mélyvízbe, inkább finoman tolja arrébb a komfortzónád határait.

Háromféle irányítási sémát választhatsz (például hogy „le” az tényleg lefelé menjen-e, vagy átlósan), és még egy kis dojo is van, ahol kipróbálhatod őket. Igen, még achievementet is szerezhetsz itt – a játék már ekkor jelzi, hogy nem veszi túl komolyan magát.

Izometrikus áldás és átok

A látvány modern, de visszafogott. Jó fények, korrekt részletek, szépen működő tűz- és lézereffektek, hó, jégreflexiók. Technikailag rendben van, folyamatosan fut, nincs vele baj. Viszont az izometrikus nézet időnként konkrétan kibabrál veled. Elhibázott ugrások, rosszul megítélt távolságok, félig takarásban lévő veszélyek – főleg kötelekről leugorva tud fájdalmas lenni a dolog.

Nem gyakori, de emlékezetes. A saját árnyékod figyelése sokat segít, és néhány szobában elforgathatod a kamerát kicsit – bár ironikus módon ritkán pont ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.

Platforming, ami gondolkodtat

A kihívások változatosak: omló platformok, felvillanó padlók, mozgó elemek, később láthatatlan platformok, amiket csak a varázspálcával érzékelsz. Nem csak ugrálásról van szó, hanem ritmusról és reakcióról. Különösen jó, ahogy a játék fokozatosan tanít: például a fordított irányítású fémgolyóknál először csak át kell jutnod, később már precízen kell egyensúlyozni rajtuk.

Életek tekintetében kegyes: alapmódban végtelen próbálkozás van, bukáskor visszadob a szoba elejére. Ez nagyon ráerősít arra az „egyszer majdnem ment, még egy próbát” érzésre. Kivéve… a jégvilágot. Ott néha a „tough but fair” átbillen „na ez most már tényleg idegesítő” kategóriába. Amikor csúszás, mozgó járda, apró platform és lelökő akadály egyszerre dolgozik ellened, a megkönnyebbülés erősebb érzés, mint az elégedettség.

Pihenők, minijátékok, gyűjtögetés

A platforming mellett akadnak logikai feladványok is: tükrök tologatása, lézerek irányítása, kapcsolók elérése furcsa szögekből. Emellett rengeteg opcionális gyűjtögetnivaló van – gumikacsák, érmék, kazetták –, amik a completionisták rémálmai és álmai egyszerre.

A legjobb extra mégis a minijátékok gyűjteménye. Hat darab van, és mindegyik egy-egy régi klasszikust idéz (Zaxxon, Marble Madness, Nebulus). Nem újrajátszhatók, de pont emiatt maradnak emlékezetes kis kitérők.

Régi iskola, ha fájdalomra vágysz

Ha mindez túl kényelmes lenne, ott az Old School mód: véges életek, nincs mentés, fut az idő. Halálkor statisztikát kapsz – hány szobát láttál, mennyit mentél, hány kacsát gyűjtöttél, és mennyire szenvedtél. Van online ranglista is, ami jelenleg inkább elméleti, de saját magaddal versenyezni így is szórakoztató.

Zárszó

A Lumo nem akar modern trendeket diktálni. Inkább leül melléd, és mesél arról, milyen volt, amikor a térérzékelés még kihívás volt, nem alapértelmezett. Néha a kamera keresztbe tesz, a jégvilág idegőrlő, de összességében ez egy nagyon nehezen letehető, szeretettel összerakott izometrikus kaland.

Ha vonz a retro hangulat modern köntösben, vagy csak kíváncsi vagy, miért rajongtak egykor ezért a nézetért, a Lumo bőven ad okot arra, hogy beszippantson.