Nem hittem volna, hogy valaha izgalomba jövök attól, hogy egy fogkefét hova teszek, de a Unpacking olyan természetességgel húz be, mintha mindig is erre vártam volna.

Mindig felkapom a fejem, ha egy játék nem az ezerszer látott középkori fantasybe vagy posztapokaliptikus romhalmazba dob bele. A **The Legend of Tianding** a 20. század eleji Tajpej utcáira visz, és már az első percekben érződik rajta, hogy ez a közeg szívből jön. Él, mozog, zajos, koszos, és van súlya. Kár, hogy a játék nem mindig bízik abban, hogy *ez önmagában is elég*.

Ha arra vágysz, hogy másfél órát zombikkal pörögj, ordítva lövöldözz, és kábé ennyi, akkor a **World War Z** tökéletes választás lehet. De ne számíts semmi különlegesre, mert amit itt kapsz, az bizony a **szimpla, kiszámítható, minden eddigi zombie shooter kliséjét eljátszó** darab.

A **Mario Party** sorozat mindig is az a játék volt, ami egy kicsit elnyerte a játékosok szívét: sok nevetés, egy rakás sértett barát és persze egy-egy nehezen elért győzelem – mindezek keveréke, ami miatt a sorozat sosem mehet ki a divatból. De vajon elég-e, hogy egy régi klasszikusokkal telepakolt játék felvillanyozzon minket a 2020-as években, vagy a túlzott biztonságra játszott konzervatív döntések végül elrontják az élményt? A **Mario Party Superstars** pont ezt próbálja meg elérni, és bár van benne néhány igazi gyöngyszem, nem minden úgy sült el, ahogy azt vártam.